A barátságos és közkedvelt Pókember, avagy Your Friendly Neighborhood Spider-Man animációs sorozat 2025 első MCU-s debütálása volt a Disney+ platformon, és azóta is jelentős figyelmet kelt mind a kritikusok, mind a nézők körében. Ez pedig egyáltalán nem véletlen. A sorozat ugyanis friss megközelítéssel mutatja be Peter Parker történetét, miközben hű marad a karakter eredeti képregényes gyökereihez. Ez pedig olyan kombó, amit egy adaptáció tényleg csak a közmondásos csillagok legszerencsésebb együttállása esetén képes produkálni. Nos, most mindez összejött.
A Marvel Television és a Disney+ közös projektjeként létrejött sorozat célja az volt, hogy új perspektívából mutassa be Pókember történetét, miközben tiszteletben tartja a karakter hagyományait. A projekt vezető producere, Brad Winderbaum elmondta, hogy már a második évad forgatókönyvei is elkészültek, és az animációs munka is féltávnál tart, sőt, a harmadik évadra is zöld utat kaptak. A Marvel tehát nagyon hosszú távra tervez ezzel a sorozattal, ami az első évad tükrében abszolút érthető is. Persze eddig sem nagyon kellett panaszkodnia azoknak a rajongóknak, akik animációs fronton szerették volna követni Póki kalandjait, több évtizede minőségi szériákat kaptunk, egyiket a másik után, de valahogy ez az alkotói folyamat most érte el a csúcsát, és A barátságos és közkedvelt Pókember úgy tüd tökéletesen passzolni a nagy MCU-s multiverzumhoz, hogy közben önnön jogán, saját erőből is egy piszok szórakoztató sztorit mesél el.
A sorozat megálmodója, Jeff Trammell olyan univerzumot hozott létre, amely egyszerre nyúl vissza a klasszikus Pókember-hangulathoz és emeli át korunk fiatalos stílusát - mégsem lesz bazári vagy kellemetlen. A történet egy középiskolás Peter Parkert mutat be, aki épp sulikezdésre készül, mielőtt végleg megváltozik az élete a jól ismert pókcsípés következtében.
Pókember újragondolva
A sorozat egyik legkiemelkedőbb újítása, hogy egy alternatív idősíkban helyezi el Peter Parker történetét, ahol nem Tony Stark, hanem Norman Osborn válik a mentorává. Ez a fordulat új lehetőségeket nyit meg a történetmesélésben, különösen Peter hősi fejlődése és Norman fiával, Harry Osbornnal való barátsága terén. Ez a változtatás nem csupán egy egyszerű jó-fiú-rossz-fiú csere, hanem mélyebb érzelmi rétegeket ad a karaktereknek, ami különösen a későbbi epizódokban válik hangsúlyossá. Elég világ, hogy merre tart Norman karaktere, de azért a háttérben végig ott motoszkál a gondolat, hogy lehet, ebben az univerzumban nem lesz belőle...nos, pontosan tudjátok, hogy kicsoda.
A széria másik figyelemre méltó karaktere egyértelműen Lonnie Lincoln, aki a képregényekben Sírkő néven ismert. Az ő figuráját teljesen újragondolták, gyakorlatilag nulláról építették újra az animációs széria esetében, és bizony ez volt az alkotógárda egyik legjobb döntése. A sorozatban Lonnie a középiskolai futballcsapat népszerű kapitánya, aki egy rossz, de igazából könnyen magyarázható, megérthető döntés következtében más útra tér. Ez az újragondolt karakterfejlődés szimpátiát ébreszt a nézőkben, és mélyebb betekintést nyújt Lonnie motivációiba. Fontos megjegyezni, hogy Lonnie, Norman és Harry afroamerikai származása nem csupán felszínes változtatás, hanem jelentős hatással van a karakterekre és azok történetére. Plusz több klasszikus figura átalakítása még hangsúlyosabban erősíti a nézőben azt, hogy ez egy másik világ, nem az az univerzum, amelynek a filmjeit a moziteremben szokta nézni évről évre. Sírkő egyébként ugyebár az eredeti képregényekben is afroamerikai, csak épp albínó. Itt egészen más hátteret kapott a karakter, de az évad végére nagyjából "helyükre kerültek" a kirakós elemek, szóval egészen világossá vált, mi lesz majd Lonnie sorsa, illetve jövőképe.
Izgalmas döntés volt az is, hogy Peter Parker számos, képregényekben, sorozatokban, filmekben megismert iskolás pajtása helyett ezúttal az aktuális legjobb barát nem más, mint az eredetileg 2003-ban, a Runaways képregényekben bemutatkozott Nico Minoru, aki itt még nem válik szuperhőssé, de azért elég egyértelmű, hogy van némi köze a mágiához. Ő egyébként anno a Hulu-féle Runaways tévésorozatban is szerepelt - tudjátok, még abban az időszakban, amikor az MCU sorozatos mellékágait nem a Marvel Studios felügyelte, hanem egy külön tévés részleg, és épp ezért nem volt annyira szoros a kapcsolat a filmek és a sorozatot között.
Sok más szereplő is akad, akiről csak a képregényrajongók fogják tudni, hogy igazából a jövőben valamilyen szuperképességre tesz majd szert az illető, már persze ha ebben követik az eredeti füzetek sztoriját az alkotók. És pontosan az ilyen kikacsintások, apróbb easter eggek azok, amik meg tudják melengetni az elhivatott rajongók szívét, szóval ezen a fronton is abszolút dicséretet érdemel A barátságos és közkedvelt Pókember.
Képregényes vonások
A sorozat animációs stílusa egészen messzire nyúlik vissza, és Pókember eredeti rajzolója, Steve Ditko művészetét ötvözi Alex Toth animációs stílusával, ami képregényszerű érzést kölcsönöz a látványnak. Kettejük közül talán Toth háttere érdemel némi magyarázatot: ő kálvinista magyar bevándorlók gyermekeként született az Egyesült Államokban. Képregényrajzolóként dolgozott, majd később a Hanna-Barbera stúdió alkalmazásában olyan kultklasszikus animációs sorozatokon dolgozott, mint a Space Ghost, a The Herculoids, a Birdman and the Galaxy Trio, vagy épp a DC-s Super Friends. De elég ennyi a történelemórából, kanyarodjunk vissza A barátságos és közkedvelt Pókember sorozathoz, amely már a részek elején kiváló csemegével kecsegtet.
Minden epizód nyitó képsorai - melyek gyorsan elérik a "soha ne hagyd ki az intrót" státuszt a fantasztikus, frissített főcímdalnak köszönhetően - egy klasszikus képregényborító formájában jelennek meg. Ez mondanunk sem kell, igazi csemege a keményvonalas rajongóknak, akik ténylegesen fel is fogják ismerni, hogy mely momentumokra, Pókember sok évtizedes múltjának mely eseményeire utalnak vissza ezek a borítóképek. Bár időnként a karakterek arckifejezései merevek lehetnek, a történet minősége és a szinkronszínészek teljesítménye ellensúlyozza ezeket a kisebb hibákat.
A magyar szinkron esetében nagyrészt ismerős hangok térnek vissza, Peter Parkert Baráth István szólaltatja meg, míg May nénit Györgyi Anna hangja kelti életre. Nem minden szereplő esetében térnek azonban vissza a megszokott, MCU-s szinkronhangok, Doctor Strange esetében például feltűnő a csere, Simon Kornélt ugyanis Pataki Ferenc váltotta, de ez annyira nem zavaró, különösen úgy, hogy ahogy már említettük, ez egy másik világ, egy párhuzamos valóság. A főcímdal magyar változatának elkészítéséhez egy valódi rapper, Gently Da Spittah' közreműködését kérték, hogy a zenei rész minél autentikusabb legyen. Oké, teljesen bizonyos, hogy így sem fog mindenkinek tetszeni a zenés nyitány, de az elsődleges célközönség, a fiatalabb nézők azért valószínűleg könnyen felveszik vele a ritmust.
A barátságos és közkedvelt Pókember sikeresen ötvözi a klasszikus elemeket az újító megközelítésekkel, friss lendületet adva a jól ismert történetnek. A karakterek mélyebb kidolgozása, az egyedi animációs stílus és a kiváló szinkronmunka mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a sorozat kiemelkedjen a Pókember-adaptációk sorából. A sorozat ígéretes kezdése reményt ad arra, hogy az elkövetkező években egy jóval nagyobb, ambiciózusabb projektté nője ki magát, mint aminek akár eredetileg elképzelhették volna a készítői. Az alapok mindehhez abszolút adottak. Már most több izgalmas történetszálat is belenget a záróepizód, amely végén egy olyan fordulatot is kapunk, ami teljesen új irányba viheti Peter Parker életét. Egy olyan izgalmas, új útra léphet rá így a sorozat, amelyre eddig még az eredeti Pókember képregények sem mertek rálépni, nem hogy egy animációs adaptáció.
