Ennyi helyet foglal a Call of Duty: Black Ops Cold War a különböző platformokon
A Treyarch alkotása a PC-től a kifutó konzolokon át az új generációs gépekig mindegyik tárhelyéből jókora szeletet hasít ki.
A Treyarch alkotása a PC-től a kifutó konzolokon át az új generációs gépekig mindegyik tárhelyéből jókora szeletet hasít ki.
Megnyugtató látni, miként profitálnak az SSD-ből a kifutó generáció játékai még anélkül is, hogy optimalizálták volna őket az új platformokra.
Egy kicsit kifutottak az időből, így a BlizzCon csak a jövő év elején kerül megrendezésre, de így legalább nem kell teljesen lemondanunk róla.
A kifutó konzolra még mindig rengetegen vásároltak játékokat, melyhez értelemszerűen nagyban hozzájárult a The Last of Us Part II megjelenése is.
A cég csak kicsit tudta növelni a gamingből származó bevételeit az előző évhez képest, ugyanis a digitális piacon elért sikereiket beárnyékolta a kifutó konzol iránti érdektelenség.
Érdemes lehet ismét nekifutni, ha egyszer már végeztetek vele.
A fejlesztők ismét nekifutnak a dolognak, és ezúttal bárki szabadon beszállhat a mókába.
Ahogy az várható volt, a teljesen feltápolt Pókemberrel még egyszer nekifuthatunk majd a játéknak.
A The Dark Pictures Anthology nyitócíme első nekifutásra legalább olyan kegyetlennek tűnik, mint amilyen az Until Dawn volt.
Tim Burton már a Denevérember második nekifutásánál karácsonyi lidércnyomásban szenvedett, a nézők legnagyobb örömére... vagy bánatára.
Remek időzítéssel három napot kaptunk arra, hogy kifújjuk magunkat a rövidesen kezdődő Gamescom előtt.
A Xaviant Games újabb battle royale játékot rakott össze, amire ráadásul már nem is kell sokat várnunk.
Az esportolók egyik közkedvelt játéka a CS:GO, a taktikát és ügyességet igénylő versenyek azonban kifulladhatnak, ha az alapjátékot nem fejlesztik tovább.
Egy igazán különleges programra invitál benneteket a Chio Mozdulj Gamer, jövő héten ugyanis a budapesti Cyberjumpot látogatja meg a Mozgalom
A legendás rendező úgy gondolja, hogy ideje változtatni néhány dolgon.
Továbbra is futószalagon érkeznek a Minecraft: Story Mode epizódok, és a jelek szerint a Telltale most épp elkapta a fonalat, de ez az évad még bárhová kifuthat.
Egy modderekből álló csapat ismét nekifut a projektnek, ami ezúttal talán sikerülhet is, és még egy demót is kaptunk.
Akik végigjátszották már a legutóbbi Zelda részt, azoknak lehet, hogy érdemes lenne újra nekifutniuk az utolsó harcnak, csak ezúttal japánra állított nyelvvel.
A PlayStation főnöke, Shuhei Yoshida azt nyilatkozta, hogy ugyan az előrendelhető eszközök kifutottak, ettől még nem teljesen tiszta a helyzet.
Most újra Párizsban vár minket egy célpont, akit egyetlen nekifutásból kell lekapcsolnunk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)