Kevés film indul annyira hátrányos helyzetből, mint az Uncharted adaptációja, valószínűleg több csoda is kellett a megvalósulásához. Gondoljunk csak bele, a Sony Pictures 2008 óta "játszik a rajongók idegeivel": abban az évben erősítette meg a Pókember-filmeket is jegyző Avi Arad producer, hogy aktívan foglalkoznak Nathan Drake kalandjainak feldolgozásával. Először a Jason Momoa-féle - nem túl acélos - Conan, a barbár íróit kérték fel hozzá, de nem kellett sokat várni rá, hogy forduljon a kocka, és 2010-ben már a többszörös Oscar-jelölt David O. Russell (The Fighter - A harcos) került a produkció élére íróként és rendezőként.
Bár az internet első számú választottja, Nathan Fillion a közösségi médiában lelkesen kampányolt a főszerepért, az MTV-nek nyilatkozó Mark Wahlberg később megerősítette, hogy ő lesz Drake és 2011 közepén forgathatnak, ráadásul szerepelhet benne Robert De Niro és Joe Pesci is (Fillion egy remek kisfilmmel vigasztalódhatott).
2011 májusában aztán O. Russell is dobbantott, az azóta eltelt tizenegy év során pedig a filmesek egymásnak adták a kilincset. Megfordult a projekt körül többek között Neil Burger (Életrevalók), Seth Gordon (Förtelmes főnökök), Joe Carnahan (A szupercsapat), Shawn Levy (Free Guy), Dan Trachtenberg (Cloverfield Lane 10) és Travis Knight (Űrdongó) is, mire eljutottunk odáig, hogy 2020 januárjára már Ruben Fleischer (Zombieland, Venom) került a többször is zátonyra futott kincskereső hajó kormányához.
Időközben a koncepció átalakult, inkább már egy fiatal Nathan Drake-ben gondolkodtak, így szerződtették a feltörekvő Tom Hollandet. Végül Pesci és De Niro teljesen kimaradtak a buliból, Wahlberg pedig immáron nem a főhős, hanem - az idő múlásának szemléltetéseként - annak társa és mentora lett. A forgatás rengeteg ígérgetés után 2020 tavaszán valóban elkezdődött, hogy aztán a járványhelyzet miatt rögtön le is álljon. A sors iróniája, hogy több mint tízévnyi libikókázás után pont ilyen mostoha körülmények között sikerült befejezni a filmet, és a 2021-es utóforgatásokkal lezárultak az Uncharted mozi megpróbáltatásai.
Azért fárasztottunk titeket az előzményekkel, hogy érzékeltessük, mennyi ponton elvérezhetett volna az alkotás, éppen ezért olyan meglepő, hogy végül sikerrel vette az akadályokat és meg tudott állni a saját lábán.
Minden egy átlagos estével indul. Nate (Tom Holland) igyekszik megkeresni a napi betevőt csaposként, és miközben csibészes sármjával, valamint tudálékosságával elszédíti a szemrevaló vendéget, fizetéskiegészítésként elemeli annak értéktárgyait is. A trükkel hamar lebukik, csakhogy nem a lány, hanem egy titokzatos idegen előtt, aki Victor Sullivanként (Mark Wahlberg) mutatkozik be. Sully egy jóval nagyobb haszonnal kecsegtető munkát ajánl a fiúnak, akit nem a busás haszon ígérete győz meg, hanem az, hogy megtudhatja, mi történt a bátyjával, Sammel, aki gyermekkorukban elhagyta őt. Ha sikerül megtalálnia Magellán aranyát, akkor a szintén ez után kutató testvérére is rábukkanhat, ám dolgát megnehezíti, hogy nem csupán ő pályázik a felbecsülhetetlen értékű kincsre, hanem egy tehetős férfi (Antonio Banderas) is, aki ezzel akar dicsőséget szerezni a Moncada-családnak.
Viszonylag hamar egyértelművé válik, hogy az Uncharted film nem illeszkedik be a videojátékok által felépített kánonba, inkább egyfajta olvasztótégelyként funkcionál, amely úgy próbálja megteremteni a saját történetét egy bizonyos réteg által már jól ismert szériából merítve, hogy innen-onnan ihletet gyűjt, elemeket kölcsönöz belőle. A készítők ennek köszönhetően szabad kezet kaptak, az alapokon kívül nem kellett görcsösen ragaszkodniuk semmihez, mégsem mentek szembe a karakterek lényegével, vagy szakítottak a franchise sajátosságaival. Egyszerre tüzeltek két táborra is: azok, akik hírből sem ismerték korábban az Uncharted nevet, egy könnyed kalandfilmen keresztül találkozhatnak Lara Croft férfiváltozatával, akik viszont becsukott szemmel is végig tudnak már menni a Naughty Dog játékainak egyes pályáin, azok egy új megközelítésnek örülhetnek számos utalással.
Ezzel az elképzeléssel pedig nem lőttek mellé. Egyrészt a nézők piszkosul ki vannak már éhezve a túlságosan ritkán érkező kalandfilmekre (nem véletlen a Jumanji-filmek vagy a Dzsungeltúra hatalmas anyagi sikere), és ezáltal pozitívabban élik meg a középszerűbb darabokat is, másrészt a rajongói szíveket sokkal jobban meg fogja dobogtatni egy utalás, egy ikonikus kellék vagy a sorozat esszenciájának átemelése, mintsem azzal legyenek elfoglalva, hogy Sully arcáról hová tűnt a bajusz.
Az Uncharted film egy világ körüli utazásba oltott akció-kaland, ami valójában sokkal dinamikusabb, mint azt az egyébként több helyen is becsapós előzetesek sejtetik, és sikeresen kerüli el a kalandfilmek azon gyermekbetegségét is, hogy a fináléra nem marad szufla. Gyönyörű helyszíneket, kincskeresős hangulatot, a karakterek között jól működő kémiát, pulzusszámot emelő dallamokat (Ramin Djawadi kitett magáért) és többnyire jófajta humort kapunk, noha két betaláló poénra jut egy besült is. Persze érhetnek más kellemetlenségek is, ha például egy kalandfilmen számon kérjük a realisztikusságot, zavar a főgonosz elsikkadása vagy irritál a mindenki mindenkinek a farkasa szisztéma, de az Uncharted egyszerűen olyan elánnal visz magával - és még a lassabb szegmensekben is annyira szerethető módon építi a karaktereket -, hogy nincs idő ilyeneken agyalni.
Az események mozgatórugója pedig nemcsak a forgatókönyv szerint Tom Holland, hanem a valóságban is, aki a felsőtestéhez hasonlóan a karizmáját is kipattintotta a film kedvéért. Míg a Pókember: Nincs hazaútban elsősorban a drámai oldalát villantotta meg, addig itt új oldalát mutatja be azzal, hogy egy magának való, mégis csupa szív kalandort formál meg, aki akkor sem téveszti szem elől a valódi célt, ha mesés gazdagság próbálja elvakítani. Természetesen a még pályája elején járó fiatal színész nem tudja visszaadni ugyanazt a kitalált figurát, akit a Naughty Dog művészei alkottak és aki az évek által egyre nemesebbé válik az emlékeinkben, de ez nem is volt célja, inkább a saját képére formálta Nathant, amivel nem járt rosszul a közönség. Hozzá hasonlóan Wahlberg is megtalálta a maga Sully-interpretációját, és bár idő kell hozzá, mire ráhangolódunk a párosukra, utána a közös jeleneteik lesznek a film legszórakoztatóbb pillanatai.
Az Uncharted film egyszerre szólítja meg az adaptáció iránt érdeklődőket és azokat is, akik csak egy újabb kalandfilm érkezésére vártak. Elszórakoztatja Tom Holland rajongóit és bizonyítja a vele nem szimpatizálóknak, hogy a színész nem csak Peter Parkerként állja meg a helyét. Lerakja az alapjait egy mozis franchise-nak (két stáblistás jelenet is van!), mégis érthető és élvezhető önmagában is. Közel sem hibátlan, és nem újít a kalandfilmek zsánerén, de hiánypótló a maga nemében és annyira visz magával, hogy könnyedén megfeledkezünk az esetleges hiányosságairól. Szerencse, hogy a Sony Pictures nem tett le róla.
