Régóta tartja magát az az idáig nagyjából megdönthetetlen állítás, hogy tisztességes videojátékos adaptációt képtelen kiszenvedni magából a filmipar. A legújabb Tomb Raider mozi már talán kezdi megcáfolni ezt, bár ez a film sem aratott osztatlan sikert. Ha azonban visszatekintünk az elmúlt évtizedek termésére, akkor főleg olyan alkotásokat találunk, amelyeket ma már a szereplők is inkább kitörölnének a múltjukból. Kiéve persze Uwe Boll, aki előbb küldene el minden riportert melegebb éghajlatra, minthogy beismerje az a celluloidbűnözést, amit játékadaptációival elkövetett. Mi most a filmtörténelem öt legarcpirítóbb adaptációját gyűjtöttük össze, amelyek megtekintése még erős idegzetűeknek sem ajánlott.
5. Mortal Kombat 2. - A második menet (Mortal Kombat: Annihilation)
Az első Mortal Kombat mozi még nagyjából vállalható volt, nem váltotta meg persze a világot, de Christopher Lambertnek sem kellett a Skót-felföldön bujdokolni miatta. Az viszont cseppet sem véletlen, hogy a folytatást már nem vállalta el a francia-amerikai színész. Helyére James Remar ugrott be, de ugyancsak mást kellett keresni Sonya Blade és Johnny Cage szerepére is. Nem is értjük, Linden Ashbyt például miért nem izgatta egy olyan film, ami karakterét, Johnny Cage-et már az első öt percben kivégzi. Természetesen nem a színészcserék miatt lett annyira rossz az Annihilation, amit az eltelt évek sem tudtak megszépíteni az emlékeinkben. Zéró történet, pocsék látvány, nevetséges jelmezek, és ami a legszomorúbb, fájdalmasan unalmas, egysíkú bunyók jellemezték a filmet, minden hiányzott belőle, ami valamennyire is szerethetővé tette az első Mortal Kombatot.
4. A király nevében (In the Name of the King: A Dungeon Siege Tale)
A király nevében magyar címe már nem is utal arra, hogy ez egy Dungeon Siege adaptáció, pedig Jason Statham bizony azt a farmert alakítja, aki az első Dungeon Siege videojáték főhőse is volt. Statham mellett érthetetlen módon Ray Liotta és Burt Reynolds is nevét adta Uwe Boll (látjátok, nem fogjuk elkerülni a "mestert") filmjéhez, de John Rhys-Davies és Ron Perlman sem lehet büszke arra, hogy hozzájárult ehhez a böszmeséghez. Főhősünk faluját lerohanják a gonosz krug katonák, fiát megölik, feleségét pedig elrabolják. Statham karaktere ekkor bosszút esküszik, a készítők pedig eposzi csatákat és hihetetlen kalandokat ígérnek nekünk, de ezek helyett csupán végtelenül ciki CGI-t és összefüggéstelen, bugyuta történetet kaptunk. Ha azonban valakinek van erre gusztusa, akkor a 127 perces moziváltozat mellett a 165 perces DVD-kiadást is végigszenvedheti.
3. BloodRayne - Az igazság árnyékában (BloodRayne)
Ismét egy Uwe Boll film, és nem is az utolsó a listánkon. A 2005-ös BloodRayne-ban is akadnak nagy nevek, a korábban szebb napokat megélt Michael Madsen mellett például Ben Kingsley is szerepet vállalt benne, ami végképp érthetetlen. Kristanna Loken a félig ember félig vámpír BloodRayne-ként semmit sem tud hozzátenni a zavaros egészhez. Szépen sorban feldarabol rengeteg vérszívót, vámpírvadász társaival pedig maga a vámpírkirály, vagyis Ben Kingsley karóba húzását tűzi ki céljául. Ha keresni kéne egyetlen indokot arra, hogy az ember miért nézzen bele ebbe a langyos, minden stílust mellőző förtelembe, az Kingsley parókája, ami legalább egy sanda félmosolyt csalhat az arcunkra.
2. Egyedül a sötétben (Alone in the Dark)
Azt hihetnétek, hogy ez mindennek az alja, de bármennyire is meglepő, bizony van még lejjebb. A horror műfaj egyik jeles videojátékos képviselőjét is sikerült a német fenegyereknek, Uwe Bollnak egy picit megtaposnia, csak a miheztartás végett. A játékokból egyedül a címet és a főszereplőt emelték át, minden más a szokásos Boll-féle követhetetlen agymenés. Főhősünk a videojátékokkal ellentétben egy profi harcművész képességeivel bír, aki ha éppen nem kungfu mestereket megszégyenítő mozdulatsorokat zavar le, akkor brutális gépágyúkkal osztja a halált. Az egészben a legkellemetlenebb az, hogy az Alone in the Dark egyetlen másodpercig sem ijesztő, pedig legalább azért ezt elvárnánk tőle.
1. Super Mario Brothers (Super Mario Bros.)
Szinte minden gamer tudja, hogy 1993-ban a Mario tesók kaptak egy olyan filmadaptációt, amit máig nem sikerült teljesen kihevernie azoknak, akik mégis vették a bátorságot, és belenéztek Rocky Morton és Annabel Jankel mozijába. Bob Hosking és John Leguizamo alakította a két címszereplőt, akik Daisy hercegnő megmentésére indultak. Az alapkonfliktus amúgy az, hogy a gonosz Koopa két dimenzió egyesítésével el akarja törölni az emberiséget, és legfőbb vágya, hogy újra a dinoszauruszok uralják a világot. Csodás felütés, nem? És innen csak még szörnyűbb lett a Super Mario Brothers, ami még a humorfaktort sem tudta sikeresen kiaknázni. Jelenleg a Gru és a Minyonok alkotói dolgoznak egy új Super Mario Bros. filmen, ami már most akkor is borítékolhatóan jobb lesz, mint a 1993-as mozi, ha 90 percig csak egy salátát majszoló teknősbékát mutat a kamera és közben egy cimbalmozó majom szolgáltatja a zenét.
Ez tehát a mi listánk, de érdemes megnéznetek a Mafab összeállítását is, teljes képet kaptok a témáról. Persze a kommentek között jöhet a ti véleményetek is: szerintetek mik voltak a legrosszabb adaptációk? Bele kellett volna férnie a TOP 5-be a 2003-as House of the Deadnek vagy az 1994-es Double Dragonnak?
Kommentben jöhetnek a saját listáitok!
