Valószínűleg nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Pokémon GO ilyen mértékű sikerére senki (de tényleg senki!) sem számított. Elképesztő, hogy egy játék ekkora, elemi erővel volt képes lázba hozni emberek millióit, rávéve őket arra, hogy a szabadidejüket virtuális lények hajkurászásával töltsék, kilométereket gyalogolva szerte a világon. Az egyik legkézenfekvőbb kérdés ilyenkor persze az, hogy mi az a recept, ami ilyen hallatlan sikert hozott a Nianticnak. Válaszolni viszont rendkívül nehéz, mert az azonosítható alapanyagok mellett mindig szükség van valami pluszra (a csillagok szerencsés együttállására), ami végül elhozza az átütő sikert. Ezt pedig még utólag is nehéz tisztán látni, előre pedig általában lehetetlen, tehát én most inkább az alapanyagok vizsgálatára szorítkozom, a titkos összetevőkön pedig mindenki tűnődjön kedvére.
Hozzáférhetőség, nosztalgia és kiterjesztett valóság
A játék instant sikerében vitathatatlan szerepet játszik ingyenessége és hozzáférhetősége. Míg a Naughty Dog sikerjátékához, a The Last of Ushoz rendelkeznünk kellett egy dedikált konzollal, a Pokémon Góhoz nem kell más, mint egy okostelefon, amivel manapság a többség a játéktól függetlenül is rendelkezik. Ezenkívül az is fontos, hogy a játék egyszerű és könnyen elsajátítható legyen, így bárki számára élvezhetővé váljon már minimális idő- és energiabefektetés után. Ez azonban számos más játékról is elmondható, amelyekkel nincs tele a világsajtó. A Pokémon GO sikerének elengedhetetlen hozzávalója a kiterjesztett valóság (augmented reality) alkalmazása a játékmenetben, de az is, hogy egy népszerű fantáziavilágra épít, nosztalgiát keltve a játékosokban. A Pokémon játékokon és rajzfilmeken felnőtt generáció számára ugyanis a játék régi, kedves emlékeket ébreszt és érzéseket aktivál. A kiterjesztett valóság révén a kedvencek a valóság részeiként jelennek meg, a játékosok pedig maguk válhatnak pokémon-trénerekké. Az ismert fantáziavilág megelevenedik, és fizikailag is megtapasztalhatóvá válik.
Társaság és FOMO
Más online játékokhoz hasonlóan a fejlesztők odafigyeltek arra, hogy a játék egyedül és társaságban játszva is élvezhető legyen. Sokan barátaikkal együtt indulnak el a pokémon-vadászatokra, mások barangolás közben ismerkednek más játékosokkal. A játék iránti közös lelkesedés megkönnyíti a beszélgetést, kapcsolatteremtést akár idegenekkel is (hasonlóan a kutyáikat sétáltató gazdikhoz vagy a játszótéren kisgyerekeikre vigyázó szülőkhöz). Ugyancsak a társasági élményt erősítik a közösségi oldalakon létrejött Pokémon Gó-s csoportok is, amelyekben a játékról beszélgetnek, hasznos tippeket osztanak meg, és közösségi rendezvényeket szerveznek (pl. hétvégi pokéséta a Városligetben). Szintén itt érdemes kitérni a FOMO (Fear of Missing Out) jelenségre, amikor azért veszünk részt valamiben, mert félünk, hogy kimaradunk valami fontosból, élvezetesből, menőből. Az óriási hírverés, amely a játékot övezi, megágyazott az emberek félelmének: nehogy lemaradjanak a jelen legnagyobb mobiljátékáról, legnagyobb élményéről, ami könnyen azzal is járhatna, hogy kiszorulnának a baráti társaságukból, nem tudnának részt venni a beszélgetésekben, közös programokban. Ez felnőttkorban kevésbé jelent gondot, gyermek- és tinédzserkorban viszont annál inkább. Vagyis nagy a csoportnyomás, és csak rendkívüli lelkierő birtokában lehet/érdemes ellenállni neki.
Gyűjtögetés: rovarok, bélyegek, Pokémonok
A játék mottója, a "Szerezd meg hát mind!" ("Gotta catch 'em all!") is sokatmondó. Az egyik fő cél a Pokédexben látható pokémonok összegyűjtése, amelynek eredeti ötlete Tadzsiri Szatositól, a játék kitalálójától származott, akinek gyerekkori hobbija a rovargyűjtés volt. A gyűjtögetésre az embernek ősi hajlama van. Amióta az emberi faj letelepedett, vagyis már nem vándorló életmódot folytat, fontos az élelmiszerek elraktározása, a készletek felhalmozása, hiszen ez a túlélés záloga, így az ember kevésbé van kitéve a természet változásainak, időjárási körülményeknek. A gyűjtögetés szintén fontos volt a párválasztás során is - az evolúciós szemléletet valló tudósok szerint -, hiszen azt sugallta a lehetséges társak számára, hogy hosszú távon is nyugodtan rábízhatják magukat. Az összegyűjtött javak ugyanakkor jelzik az egyén közösségben betöltött pozícióját, státuszát. Minél több értékes, ritka tárggyal (jelen esetben pokémonnal) rendelkezünk, annál könnyebben kivívjuk mások elismerését, csodálatát.
Egy másik szemlélet szerint a gyűjtögetés ugyanakkor arra is alkalmas lehet, hogy csökkentse félelmünket az elmúlástól vagy belső bizonytalanságunkat. Azáltal, hogy számunkra kedves tárgyakat gyűjtünk, konzerválni próbáljuk a múltat, a régi szép időket, és ezáltal egy fontos részt önmagunkból is. A gyűjtemény nézegetése és rendezgetése biztonsággal tölt el, és értelmet ad (bár ez általában nem tudatos), hiszen átlátható, kiszámítható és kontrollálható. (Jó példa erre, amikor az Agymenők című sorozatban Sheldon minden áron rendet akart rakni Penny lakásában vagy Howardék gardróbjában.) Szintén más nézőpontból a gyűjtögetés egyfajta vadászás. Izgalmas kihívás rátalálni a vágyott tárgyakra és megszerezni őket, ha pedig sikerül, rátermettnek és magabiztosnak érezzük magunkat.
Változó mértékű jutalmak
A Pokémon GO természetesen a klasszikus játékmechanikai elemeket is remekül alkalmazza. A játék során folyamatosan fejlődik a karakterünk, és ez remek motiváló tényező: érezzük, hogy haladunk, egyre jobbak és erősebbek vagyunk, egyre nagyobb kihívásokat tudunk teljesíteni. Erőfeszítéseinket a játék különböző módokon jutalmazza, ilyenkor az agyunkat dopamin árasztja el, akár a természetes jutalmak következtében (például evés vagy szex). Pszichológiai szaknyelven pozitív megerősítésnek hívják, amikor a különböző erőfeszítéseinket és sikeres próbálkozásainkat megjutalmazza a játék. A Pokémon GO azonban ennek is a rafináltabb és hatékonyabb módját alkalmazza, mégpedig a részleges megerősítés elvét: a jutalmak vagy legalábbis a mértékük kiszámíthatatlan (például a PokéStopoknál nem tudni előre, hogy pontosan mit fogunk kapni), ezért tovább fenntartják az izgalmat és az érdeklődést, hiszen tudjuk, hogy mindig érdemes reménykedni, mert lehet, hogy éppen most hull az ölünkbe a várva várt loot.
Kíváncsiság, Ikea, cseresznyék
A kíváncsiság is ősi, evolúciós hajtóerő, amely elengedhetetlen fajunk fejlődéséhez. A játék ezt is jól hasznosítja, gondoljunk csak a kiköltendő tojásokra vagy a Pokédexre, amelyben egészen addig maradnak rejtve az összegyűjthető pokémonok, ameddig nem láttuk meg, és nem kaptuk el őket. Ugyancsak klasszikus pszichológiai trükk az úgynevezett "Ikea-hatás": minél több energiát fektetünk valaminek a megszerzésébe (vagy összeállításába, lásd: Ikea), annál jobban értékeljük. A tojások kiköltéséhez gyalogolnunk kell, rendszerint 2-10 kilométert. Minél értékesebb a pokémon, annál többet kell gyalogolni érte.
A szerencsejátékokból jól ismert "majdnem talált" hatás is tetten érhető a játékban. Tudjátok, ez az, amikor a félkarú rablónál egy sorban két cseresznye és egy banán jön ki. A nyerés szempontjából teljesen mindegy, hogy két cseresznye van-e egymás mellett, de az agyunk átverhető: a két cseresznyét reménytelibbnek érezzük, mint két eltérő gyümölcsöt. A játékban a képernyő sarkában feltűnő pokémonok és lépések száma azt sugallja, hogy milyen közel vagyunk ahhoz, hogy elkapjunk egyet (bár a játéknak ez az eleme egyelőre több problémát is felvet). Vagyis szinte folyamatosan azt érezhetjük, hogy vannak még a közelünkben elkapható állatkák, ezért érdemes még kicsit sétálni, mielőtt hazaindulnánk. A pokélabdával történő célzás során is gyakori a "majdnem talált" érzés, ami szintén arra ösztönöz, hogy próbálkozzunk újra.
Ezek tehát azok a felismerhető hozzávalók, amelyek a Pokémon Gót az elmúlt hetek sikertörténetévé tették. Persze hamar kipukkadt a lufi, és a szavatosság tekintetében vannak gondok, de a recept adott, így lehet rengeteg embert okosan megfogni, remélhetőleg hamarosan a sikeres folytatás receptjét is megmutatja nekünk valaki, mert egyelőre a Niantic nem tudja. Persze 500 millió dolláros bevétellel talán nem is annyira szomorkodnak ezen.
A cikket Király Orsolya, az ELTE Pszichológiai Intézetének munkatársa írta, aki Prof. Demetrovics Zsolttal együttműködésben vizsgálja a videojátékok pszichológiai vonatkozásait, azon belül is elsősorban a játékosok motivációit és a problémás használatot (avagy a "függőséget").
