Mikor legutóbb belebotlottam egy easter eggbe egy játékban, azt hittem, lefordulok a székről a nevetéstől. Eléggé abszurdnak tűnt, hogy egy NPC egy általam is ismert és hírhedt könyvre tesz megjegyzést, majd követeli partnerétől, hogy azonnal tegye vissza a polcra. Esküszöm, fel sem tűnt, hogy XP-t kaptam azért a küldetésért, annyira meglepődtem. Döbbenten meredtem a szövegbuborékokra, amelyek lassan eltűntek, ahogy percekig néztem a monitort. Egyszerre két dolog fogalmazódott meg bennem, miközben a könnyeimet törölgettem a nevetéstől. Az egyik, hogy milyen kár, hogy egy karakterrel csak egyszer láthatom ezt a jelenetet, ha leadom ennél az NPC-nél a küldetést. A másik, hogy most azonnal több ilyen, a populáris kultúrára célozgató utalást akarok találni; vagyis easter eggekre fogok vadászni.
De mi is az az easter egg?
A nyugalom megzavarása érdekében csak egy rövid mondat erejéig megemlíteném magyar megfelelőjét, vagyis a húsvéti tojás kifejezést. Ugyanakkor sem videojátékos, sem más, médiával kapcsolatos beszélgetésekben nem valószínű, hogy bárki is így használná. Lényegében az easter egg nem más, mint az adott termék készítőinek, fejlesztőinek (ha videojátékokról beszélünk) vicces vagy éppen érdekes rejtett üzenete. Esetleg egy funkció, amelyet az adott könyvben, filmben, zenében, egy képzőművészeti alkotásban vagy akár egy videojátékban elrejthetnek. Önmagában persze különösebb szerepe nincs, de ha valaki megtalálja, garantált a meglepetés és a sikerélmény.
Persze ma már, ha kijön egy játék vagy egy nagyon várt filmművészeti alkotás, nem is kell azon törnie az embernek a fejét, hogy mik az easter eggek. Rengeteg weboldal foglalkozik kifejezetten ezekkel a rejtett üzenetekkel, és sokszor hatalmas népszerűségnek örvendenek azok a játékosok, akik elsőként fejtik meg a rejtvényt vagy találják meg a "tojást". Ami pedig ennél is izgalmasabb: Miért is állnak neki az emberek keresni ilyen rejtett dolgokat? Miért van az, hogy egyes játékosok heteket, hónapokat vagy éveket áldoznak egy-egy játék lore-jának megismerésére, minden nehézségi fokozat végigjátszására, illetve a legtitkosabb és legnehezebben megközelíthető területek felfedezésre? Ennek hátterében egy sokkal mélyebb és ösztönösebb erő állhat. Mégpedig a kíváncsiság és az ember veleszületett felfedezővágya.
Felfedezők a valóságban
Amikor a felfedezésről és az ismeretlennel kapcsolatos kíváncsiságról beszélünk, kiindulhatunk egyrészt abból, hogy már egészen kis korban bennünk kell lennie a felfedezővágynak, hogy megismerhessük a világot, és felcseperedve alkalmazkodni képes felnőttekké váljunk. És ez a vágy meg is van bennünk. Kisbabaként először önmagunkat fedezzük fel, majd képessé válunk közvetlen környezetünk, hozzátartozóink megismerésére. Ezután pedig a minket körülvevő tágabb környezetet is feltérképezzük, így az ismeretlen dolgok megértése, megismerése már egészen kiskorunktól bennünk él, és arra ösztönöz, hogy ne féljünk az ismeretlentől.
Gyerekkori játéktevékenységeinkben is - és itt elsősorban nem a videojátékokra gondolok - fontos elem, hogy nyitottak, vagyis kíváncsiak legyünk az új környezeti ingerekre. Ez teszi lehetővé, hogy befogadjuk a minket érő ismeretlen, új ingereket, és reagálni is tudjunk rájuk. Ahogy felcseperedünk, a kezdeti, ismert eseményekhez kapcsolható élmények mellett és helyett egyre aktívabban keressük az ismeretlen lehetőségeket is. Bátorkodunk kilépni komfortzónánkból.
Hasonló ez a folyamat, mint amikor kezdő játékosként belecsöppenünk egy virtuális világba, és minden új, izgalmas. Hirtelen azt sem tudjuk, mihez fogjunk. Aztán lassan ráérzünk a játék ritmusára. Fejlődünk, erősödünk, és amikor már kellően ismertté válik az adott közeg, továbbmerészkedünk; ha pedig szerencsénk van, belebotlunk egy-egy easter eggbe is.
Elmondható, hogy az embert mind a valóságban, mind a virtuális világban a kíváncsiság, az új dolgok felfedezése hajthatja előre. Ez a hajtóerő ösztönös: egyfajta motiváció, amely az emberi viselkedés hátterében húzódik meg. A pszichológia tudományának egyik meghatározó irányzata foglalkozik azzal, miért tudunk bizonyos cselekvésekre hatalmas energiákat mozgósítani. Vagyis hogy mi motivál minket a cselekvésre. Az egyik legismertebb motivációs elmélet, amely választ ad erre a kérdésre, az Abraham Maslow nevéhez fűződő szükséglet-hierarchia piramis. Az általa felvázolt elmélet szerint különféle szükségleteket kell kielégítenünk az életünkben, hogy egyre feljebb jussunk a motivációs piramison, és alapszükségleteinken túl eljussunk az önmegvalósításig. És miért lehet mindez lényeges a felfedező magatartásban? Azért, mert a kíváncsiság, a kutatni, felfedezni vágyás is a bennünket hajtó erők egyike.
Felfedezők a virtuális világban
Visszatérve az easter eggekhez, ha a videojátékokat nézzük, nem csak a játékfejlesztők, hanem a játékosok oldaláról is érdekes a jelenség a játékban elrejtett üzenetek vagy funkciók vadászata. Ha nem tudna róluk senki, értelmüket vesztenék. De kíváncsiak vagyunk, és nagyon jól tudjuk, az adott játék, amivel éppen játszunk, tartogathat számunkra ilyen kincseket. Természetesen nem minden játékműfajban és egy adott játékban sem mondhatjuk azt, hogy mindenkit érdekel, vannak-e benne easter eggek, vagy sem. Embere, vagyis játékosa válogatja, mit tart fontosnak a játék során. Vannak, akiket a társaság vonz az online játékokban, vagy a játék története és az elmerülés lehetősége, és vannak a virtuális felfedezők.
A gamerek játékstílusának megkülönböztetése népszerű manapság, számos úgynevezett játékostipológiával is találkozhatunk. Ezekben közös, hogy igyekeznek a játékosok fő motivációit megragadni és rendszerezni, tehát megválaszolni, hogy miért játszik valaki egy adott műfajjal, és azon belül milyen játéktevékenységeket kedvel. Az első, és a mai napig nagy hatást gyakorló, játékosstílusokat leíró modell Richard Bartle nevéhez fűződik. Bartle a játékosokat négy típusba sorolta az alapján, hogy játéktevékenységüket az interakció vagy az aktív cselekvés jellemzi, és hogy ez a tevékenység a világ vagy más játékosok felé - vagy éppen ellen - irányul.
Így jött létre a következő négy csoport: a teljesítők (achiever) aktív cselekvői a világnak, és a lehető legnagyobb teljesítményre törekednek; a gyilkosok (killer) a más játékosokkal szembeni aktív és támadó jellegű cselekvés jellemző; a társasági (socializer) típusú játékosok szeretnek beszélgetni és kapcsolatokat ápolni; a felfedezők (explorer) közül kerülnek ki az igazi easter egg-vadászok. Játékstílusukat jellemzi, hogy a virtuális világban bátran és vakmerően mozognak, a legtitkosabb rejtekhelyeket is úgy ismerik, mint a tenyerüket. Nekik vannak a legritkább fegyvereik, a legkülönlegesebb skinjeik vagy tárgyaik.
Két szempontból is láthattuk, hogy a felfedezni vágyás bennünk van. Egyrészt alapvető emberi szükségletünk, hogy feltérképezzük az ismeretlent, másrészt a játékok önmagukban is arra ösztönöznek minket, hogy minden rejtett zugot felfedezzünk bennük. Ha pedig szeretnénk mi magunk is találni egy elrejtett kincset - de nem vagyunk "eléggé" kalandor típusúak -, elég megkérdeznünk egy felfedező gamert, merre keresgéljünk. Ha szerencsénk van, talán még el is visz minket következő kalandjára.
A cikket Bányai Fanni pszichológus írta, aki jelenleg az ELTE Pszichológia Doktori Iskolájának PhD hallgatója. Kutatási területe a videojátékokban megfigyelhető versengési stratégiák és a virtuálisan elsajátított képességek valóságban történő pozitív felhasználása.
