Hirdetés

Elképesztő hatással volt az Amazon sorozata a Fallout játékokra

|

Erről Satya Nadella, a Microsoft ügyvezetője beszélt befektetőknek és a sajtó képviselőinek.

Hirdetés

Egy videojátékot jól és rosszul is lehet adaptálni, a Microsoft pedig áttételesen ugyan, de mindkettőre szolgált példával az elmúlt években. Zongorázni lehetne a különbséget a Paramount+ streamingplatformon bemutatkozott Halo és az Amazon Prime Videón debütált, szintén élőszereplős Fallout sorozat között. Az előbbi magasról tett a kánonra, a főhőse, Master Chief szinte mindvégig karakteridegen módon viselkedett, és ennek bizony meg is lett a következménye, két évad után kaszát kapott a feldolgozás.

Ezzel szemben a Lucy, Maximus és Cooper hármasára fókuszáló Fallout igyekezett hű maradni a lore-hoz, remekül idézte meg a játékok hangulatát, de közben a kívülállók számára is fogyasztható maradt. Természetesen ez is következményekkel járt, amik lelkes kritikák, nézettségi rekord, villámgyorsan berendelt második évad és 16 Emmy-jelölés formájában öltöttek testet.

Hirdetés

De azt a hatást sem szabad alábecsülni, amit a széria fogadtatása a franchise egészére gyakorolt. Míg a Halo kedvéért nem kezdtek bele milliók a UNSC és a Covenant háborúját megéneklő játékokba, addig a Falloutokhoz valósággal özönlöttek a visszatérő veteránok és az újdonsült rajongók. A premiert követő hetekben magához tért a Fallout Shelter, továbbá rekordot döntött a Fallout 76, de a Fallout 4 is rengeteget profitált a Fallout-lázból, az eladási listák élén landolt. Összességében tehát a Microsoft alá tartozó Bethesda rengeteget kaszálhatott a sorozatnak köszönhetően.

Satya Nadella az Xbox eredményeinek ismertetésekor konkrét számadatok említése nélkül a Falloutot is szóba hozta, külön kiemelve, hogy a Prime Video történetének második legnézettebb sorozata mekkora lökést adott a játékoknak. Megfogalmazása szerint egyik negyedévről a másikra nagyot ugrott, mintegy megötszöröződött az Xbox Game Pass-előfizetők körében a Fallout játékokkal töltött órák száma, köszönhetően részben annak a több millió új felhasználónak, akik a franchise miatt léptek be az ökoszisztémába.

Megemlítette még a Fallout 4 új generációs frissítését és a Fallout 76 látványos növekedésnek indult, új csúcsokat meghódító játékosszámát is, amihez a szolgáltatásalapú epizód eddigi legnagyobb frissítése szintén hozzájárult több százezer új felhasználóval.

Remélhetőleg ezután a Fallout szolgál majd mintaként a Microsoft számára, és nem a Halo, ha valamely általa birtokolt IP-ből filmet vagy sorozatot szeretne. Érdeklődve várjuk, mit tud majd kihozni a Netflix a Gears of Warból, és hogy milyen lesz a jövőre érkező Minecraft film.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)