Hirdetés

Annyira lefoglalta a Silent Hill játékok művészét a munka, hogy nem volt ideje csajozni

|

Masahiro Ito mindent feladott azért, hogy a Silent Hill játékok a lehető legjobbak legyenek.

Hirdetés

A Piramisfej és megannyi legendás, a Silent Hillben debütáló gonosz alkotója, a széria első játékainak művészeti vezetője, Masahiro Ito X-en mesélt arról, hogy milyen volt az élete 1999. és 2003. között, amikor az első három Silent Hill játékon dolgozott. Mivel "szörnyen versengő" típus volt, a legjobb akart lenni, és így arra sem jutott ideje, hogy barátnőt találjon. 

"Mindvégig, amíg a művészeti egyetemre jártam vagy a Silent Hill 1, 2, 3-at és egy törölt játékot fejlesztettem, nem volt barátnőm, mert nem jutott rá időm. Soha nem gondoltam magam zseninek, de szörnyen versengő voltam. Zseniket pedig csak úgy lehet felülmúlni, hogy teljesen átadod magad a céljaidnak."

Hirdetés

Később arról is beszélt, hogy nem sikerült meggazdagodnia a munkáiból, és természetesen sem a Piramisfej, sem a nővér dizájnja nem az ő tulajdona. Ez viszonylag egyértelmű, hiszen amikor a játékokhoz megtervezte őket, lényegében eladta a terveit a Konaminak. Azt is elmondta, hogy jelenleg sincs családja, de szavaiból nem úgy hangzik, mintha bármit megbánt volna - 2022-ben viszont még azt nyilatkozta, sajnálja, hogy megtervezte a Piramisfejet, mert a Konami túlhasználta.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)