Nintendo - a DeNA segítségével érkeznek az új mobiljátékok
A Nintendo bejelentette, hogy partnerséget kötött a DeNA mobilfejlesztő vállalattal. Vagyis jöhetnek a Nintendo mobiljátékok.
2006-ban indult hódító útjára a Nintendo sorban már ötödik, eredetileg Revolution néven készülő otthoni konzolja, a Nintendo Wii. Az eszköz teljesen új játékélményt nyújt, hiszen az erre készült játékok alapvetően a mozgásérzékelős kontroller használatával hozhatók mozgásba. A géppel sportolhatunk, és a folyamatosan érkező kiegészítők segítségével újabb és újabb lehetőségek nyílnak meg a szórakoztatásban. A Nintendo Wii mind kicsiknek, mind nagyoknak izgalmas órákat nyújt, de akkor a legnagyobb élmény, mikor együtt a család.
A Nintendo bejelentette, hogy partnerséget kötött a DeNA mobilfejlesztő vállalattal. Vagyis jöhetnek a Nintendo mobiljátékok.
A Nintendo Japan megerősítette, hogy a 2012-es naptári évben biztosan találkozunk egy vadonat új konzollal.
Úgy tűnik, a Nintendonak még több 3DS-t kell az üzletekbe szállítania, mint azt eredetileg szerették volna.
Mint tudjuk, a Hálaadást követő pénteken, azaz a Black Friday-en hatalmas leárazásokra kerül sor az Egyesült Államokban.
December elején vadonat új Nintendo Wii csomag érkezik Európába.
November 22-től kezdődően minden hétfőn új demók válnak elérhetővé a WiiWare rendszerében.
A Nintendo of America elnöke, Reggie Fils-Aime szerint 2011-ben nincs szükség egy újabb generációs Wii-re.
A Nintendo elnöke, Satoru Iwata cáfolta azon pletykákat, miszerint a Wii hamarosan olcsóbb lenne.
Ugyan még messze van a Wii utódja, Yoshio Sakamoto azt állítja, hogy nagy meglepetésre kell számítani.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)