Steam for Ubuntu - hivatalosan bejelentve!
Pletykaszinten már régóta tudtunk róla, azonban hivatalos bejelentés még nem történt.
A Valve jókedvű fejlesztői egy esős délután közös zombi henteléssel múlatták az időt, és gyermeki örömük olyannyira átragadt a Valve vezetőségére, hogy rövidesen zöld utat adtak a Left 4 Dead névre keresztelt kooperatív zombi-trancsírozós „party FPS-nek”. Szó sincs komor túlélőhorrorról; ez egy vidám hentelős móka, amit közösen tolhatunk barátainkkal. Egy évvel a játék megjelenése után - a kiegekre váró rajongók tiltakozása ellenére - 2009-ben már el is készült a Left for Dead 2, amely minden tekintetben jobb és kiforrottabb lett elődjénél. A fejlesztők szerint is lényegtelen történet szerint hőseink egy hotel tetején ragadnak, mert lemaradtak az evakuálási folyamat utolsó helikopteréről, így egy dolgot tehetnek: kitartani a végsőkig. A hiányos történetért a négy remekül eltalált karakter mindvégig humoros beszólásai, vicces párbeszédei szerencsére jól kárpótolnak. A régiek mellett olyan kedves, új zombikkal is meggyűlik a bajunk, mint pl. a vidámparki bohócok (vonzza a többieket), a sáremberek (mocsári környezetben veszélyes), a spitter-ek (radioaktív löttyöt köpköd), a charger-ek (majdnem akkora mint a tank) vagy a jockey-k (átveszi hősünk felett az irányítást). Számos új lőfegyvert vethetünk be ellenük, de a legnépszerűbb újítás kétségkívül a közelharci fegyverek megjelenése, melyek között pl. baltát, szamurájkardot, elektromos gitárt (!), vagy palacsintasütőt találunk, és slusszpoénként még láncfűrésszel is trancsírozhatunk. Sérülés esetén a megszokott eü pakkok mellett már adrenalin tablettát is bevehetünk, társaink pedig defibrillátorral lehelhetnek életet belénk. A játék öt jól felépített, és immár egymással is összefüggő kampánya 4-5 változatos pályát tartalmaz, melyek között már nappali helyszínek is felbukkannak. Minden küldetés utolsó pályája egy Scavange nevezetű játékmódot rejt, melyben meghatározott tárgyakat (pl. benzines kannákat) kell összegyűjtenünk a pályán, miközben zombik hada marcangol bennünket. A LAN-os ko-op mellett ezúttal is megkapjuk a remek Survival online multit, amiben játszhatunk zombiként, Scavenge-, "tarts ki minél tovább"- vagy komolyan nehezített Realism játékmódban is. A kissé öregecske Source grafikus motor nem sokat változott, de még most is szépen teszi a dolgát, és sokak örömére vödörszám fröcsköli a vért, miszlikbe tépi a zombikat és szanaszét repíti a testrészeket. A Left 4 Dead 2 2009. november 17-én jelent meg PC-re és Xbox 360-ra.
Pletykaszinten már régóta tudtunk róla, azonban hivatalos bejelentés még nem történt.
A pletykák szerint az Overkill dolgozik a Left 4 Dead előzményeit feldolgozó játékon.
Egy remek mod segítségével zombikra vadászhatunk az Aperture Science ismerős tesztkamráiban.
A Left 4 Dead 2 legújabb mutációja a Jockeyt állítja előtérbe, emellett megtudtunk néhány infót a közösség által készített pályák konzolra való átültetéséről.
A Valve durva árleszállítással ünnepli a Left 4 Dead kiegészítő, a The Sacrifice megjelenését.
Kedden jelenik meg a Left 4 Dead (és a 2) új DLC-je a The Sacrifice.
Napokon belül itt az új Left 4 Dead DLC
Pontos megjelenési dátumot kapott az új Left 4 Dead DLC
Gabe Newell elismerte, hogy elkezdték vizsgálni a játékosok testi reakcióit
Októberben végleg egybeforr a Left 4 Dead és a Left 4 Dead 2 története
Szenzációs modot készített egy fiatal csapat a Left 4 Dead első részéhez. Tessék letölteni, nem szabad kihagyni!
Eseménydús időszakon vannak túl a Steam-felhasználók
Ma jelenik meg a The Passing DLC, amelyben az új Mutations járékmód is helyet kapott.
Néhány új öcsi is üti markunkat a héten megjelenő első Left 4 Dead 2 DLC-vel
Paradicsomszósz, sántikáló emberek és hordányi zombi. Könnyű kitalálni, hogy a Left 4 Dead 2-ről van szó 2009. december archív
Szép lassan, de biztosan, elkészül a The Passing DLC.
Március 31-ről egyszerűen tavaszra módosították az első Left 4 Dead DLC megjelenését
Már régen nem írtunk a Steam akciókról, pedig néha érdemes körbenézni.
A GameTrailers TV-ben megtudhattunk pár új dolgot a Left 4 Dead 2 következő DLC-jéről, főleg arról a részről, ahol az első és második rész szereplői találkoznak.
Left 4 Dead 2 videotesztünk is ott figyel Xbox 360-as Smooth HD csatornánkon
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)