Ha lenne a sablonosságnak egy sablonja, akkor egészen biztosan azt használták volna fel ehhez a játékhoz. Elvégre gondoljatok csak bele: egy hajótörött egy ismeretlen sziget partján tér magához, ahol hamarosan kiderül, zombik vannak mindenhol. Nem tudjuk miért, nincs előtörténet, sem felvezetés, csak egy szigetcsoport tele élőhalottakkal. Óriási. Akár egy Uwe Boll film is lehetne, a játék első fél órájában annyira szenvedtem, hogy azt hittem, neki köszönhetjük ezt az alkotást.
Sótlan főhős, rettenetes felvezetés, életszerűtlen karakterek (élükön egy Kovac nevű ruszki fickóval, aki apró leckék formájában oktat a túlélésre a szigeten), és egy Diablo-szerű izometrikus játékmenet State of Decay és Dead Island mellékízzel. Már nagyban sóhajtoztam, hogy egy reggeli nyújtózkodás közben kicsúszott véletlenszerű szellentésben is nagyobb örömet talál az ember, mint ebben, de azért rosszkedvem telét korai volt ilyen fennhangon hirdetni. A How To Survive ugyanis egy kis törődést igényel, és képes megfogni az embert.
Előbb ölj, aztán egyél
Tehát választunk egy főszereplőt, ez valamennyire meghatározza képességeinket (Diablo). Aztán elindul a történet egy szigeten, ahol belecsöppenünk egy titokzatos módon kirobbant apokalipszisbe (State of Decay), a túléléshez pedig nekünk kell megtalálni minden cuccot, amelyekből fegyvereket és cuccokat gyárthatunk magunknak (Dead Island). Aztán ott vannak még gombák is, amivel lehet ízesíteni a húst (Super Mario). Jó, csak kíváncsi voltam, hogy figyeltek-e még, de nem is mondtam nagy hülyeséget, máris megtudjátok, hogy miért. A nagy összeollózott klisé kicsit nehezen áll össze, de az első fél óra után azért elkezdi érezni az ember, hogy itt többről van szó, mint az XBLA és PSN címekként ismert Zombie Apocalypse vagy Dead Nation címeknél, ahol szintén felülnézetből kellett hentelni az élőhalott hordákat.
Van egyrészt karakterfejlődés (tehát nem a fegyvereket tápoljuk, hanem karakterünk képességeit), másrészt a túlélés minden oldalát meg kell ismernünk, ha már a játék címe arra utal, hogy egy túlélési kézikönyvet kaptunk a kezünkbe. Az egy dolog, hogy eszkábálhatunk érdekes ütő-, vágó- és lőfegyvereket, vagy legózhatunk páncélt magunknak, ennél sokkal izgalmasabb, hogy hősünket is életben kell tartanunk. Ez amolyan The Sims: Living Dead kiegészítő is lehetne, ugyanis rendszeresen etetni, itatni és altatni kell karakterünket (most említsem meg a Don’t Starve-ot is?), különben egy kocsonya lesz belőle, pillanatok alatt szétszedik majd a holtak. Vadászni, ehető növényeket gyűjteni, iható vizet keresni, alvásra alkalmas elhagyott katonai létesítményt találni – ez egy túlélő dolga, miközben küldetéseket teljesít, más túlélőket keres, és próbál kiutat keresni ebből a gyilkos paradicsomból.
Karakteres jellemfejlődés
Az RPG elemek között természetesen kiemelt szerepet kap az XP gyűjtögetés és szintlépés is, ilyenkor megjelenik egy képességfa, ahol a kapott pontot (szintenként egyet) elkölthetünk szépen új tudásra. Ez lehet aktív képesség (pontosabb célzás, jobb fegyverek készítése) vagy passzív tulajdonság (több energia, ritkábban kialakuló éhség és szomjúság) is, mi döntjük el nagyrészt, hogyan épüljön karakterünk a megpróbáltatások közepette. Az nehezebbé és érdekesebbé teszi a dolgot, hogy folyamatosan szinten kell tartanunk hősünket, különféle gyógycuccokat, egyedi italokat (amelyek akár az egészségi állapotra és a szomjúságra is hatnak) és ütős kajákat (például egy levadászott szarvast az erdőben talált gombákkal összesütve – tessék, itt a Mario hatás) kell készítenünk, hogy legyen elég erőnk a túléléshez.
Ráadásul aludni sem lehet csak úgy az erdő közepén, mert a zombik egyrészt szeretnek nyugvó testekből lakmározni, éjszaka pedig még veszélyesebb lények is előmerészkednek, akiket csak erős fénnyel (zseblámpa, fáklya) lehet elriasztani, de az árnyékban egy pillanat alatt végeznek velünk. Az ilyen apróságok miatt érzi azt a játékos, hogy izgalmas kihívásokat kap, végre nem csak a „hentelés” gyorsgombot kell nyomogatnia a túlélés érdekében.
Azért nem egy Diablo, de…
Én a játék Xbox 360-as verzióját próbáltam ki, amelynek irányítása elmarad mondjuk egy konzolos Diablo élményhez képest, de azért 1-2 óra után viszonylag biztosan tudtam kezelni a karaktert (a célzás pl. sokkal könnyebb, mint PC-n). Szintén örömteli a co-op lehetősége (helyi és online is), de itt csak egyedi kihívásokat csinálhatunk végig, a nagy sztori alapú végigjátszás még várat magára, szerencsére későbbre ígérnek ilyesmit a fejlesztők. Az úgynevezett Challenge Mode minden egyes pályáján üres táskával kezdünk, feladatunk pedig eljutni a sziget egyik pontjából a másikba. Ez nagyon kemény menet, egyedül nem is nagyon érdemes nekivágni, szavatosság szempontjából azonban hasznos kiegészítés. A hangulatom pedig kb. 8 óra mészárlás után valahogy így jellemezhető egy szóval: „valamivandenemazigazimég”.
Leleményesebb olvasó azonnal Geszti Péter korai munkásságára gondol, mások csak sejtik, hogy miről beszélek: egyszerűen semmi kiemelkedő nincs ebben a játékban. Egy csomó érdekes ötlet van összedobálva, jó, hogy olcsó és órákig tököl vele az ember, de igazából nincs benne semmi eredetiség, semmi meglepő, innovatív, vagy olyan magával ragadó. Karakterhez nem kötődsz, cselekmény nem túl változatos, történetet nem kapsz, a nagy RPG vonal pedig egyáltalán nem olyan mély, mint amilyennek be van állítva. Szóval ennél sokkal több kellene ahhoz, hogy lehessen nyíltan áradozni, de azért egy indie cím (még ha összelopkodott is) esetében egy ilyen minőségű cucc érdemel némi elismerést, vállveregetést, félmosolyt.
Egyszer végignyomni mindenképpen érdemes, a coop kihívás pedig okozhat még kellemes meglepetést, de senki ne várjon itt olyan túlélő-szimulátort, amitől ő majd Bear Grylls szaktudással képes lesz egy gally és néhány vászonzsebkendő segítségével zombicsapdát építeni, és fák kérgéből kiszívni a nedvet, hogy kitartson azokban a nehéz órákban is, mikor éppen egy élőhalott horda vadászik rá valami elhagyott dzsungelben.
Daev a PC-s verzióról
PC-n ugye minden más. Szebb grafika és precízebb irányítás mellett rózsaszín pónik hánynak eperízű nyalókákat a szivárványra, minden csodaszép és öblítő illatú. No, nem mindig. Grafikai szempontból szinte semmi, de inkább semmi eltérés nincs a Xbox 360 változat és a PC között, de a How to Survive csodája nem is a poligonok számában keresendő, ezért ez teljes mértékben bocsánatos. A PC-s port legnagyobb rákfenéje az irányítás; az egér érzékenységét nem lehet állítani (legalábbis a cikk írásakor még nem lehetett), ami az inventory-ban való fürge navigációt és a célzást is megnehezítette. Ez a két dolog pedig hatványozottan fontos, hiszen a játék nem áll meg, amíg a hátizsákomban turkálva fadarabból és machetéből csinálok nyílvesszőt, ezért nem árt hatékonyan dolgozni, különben befalnak. A multival kapcsolatban vegyesek a tapasztalatok, nekem nem volt problémám, viszont többen jelezték, hogy véletlenszerűen kidobta őket a játék.
