A cikksorozat korábbi részei:
- Út a Konamitól a Sony karjaiba (1.rész) - Hideo Kojima és a nyolcvanas évek
- Út a Konamitól a Sony karjaiba (2.rész) - Hideo Kojima és a kilencvenes évek
- Út a Konamitól a Sony karjaiba (3.rész) - Hideo Kojima és a kétezres évek
Elképesztő sikerekkel, fura mellékvágányokkal és egy igen nehéz fejlesztéssel telt az új évezred első évtizede Hideo Kojima számára. Bár a Metal Gear Solid sorozat a harmadik résszel fantasztikus magasságokat ért el, a nyilvánvalóan idő előtt kiadott negyedik epizód sokak számára csalódás volt. Hiába ült ekkor már évek óta a dizájner a Konami igazgatótanácsában, így sem tudta megakadályozni a játék túl korai megjelentetését - de legalább ennek köszönhetően a tekintetben teljes szabadságot élvezett, hogy min akar magáról elnevezett stúdiójával, a Kojima Productionsszel dolgozni.
Háború és béke
A következő évek ennek megfelelően Metal Gear Soliddal teltek, sorozatban jöttek az új részek, mellékszálak és újrakiadások. A HD-kollekció, illetve a 3DS-re kiadott Snake Eater 3D mellett e korszakból a 2010-ben megjelent Peace Walker a legfontosabb játék. Eleinte ez Metal Gear Solid 5 néven készült, és Kojima ma is teljes értékű, fővonalbeli epizódnak tartja - és ha csak a történetet nézzük, ezzel nem is nagyon lehet vitába szállni.
A dizájner a Metal Gear Solid 4 fejlesztése során ismét letette a nagy esküt: noha a sorozat folytatódik, abban ő közvetlenül, direktorként nem fog már részt venni. Ennek megfelelően, az alapok lefektetését követően fiatal fejlesztők kezében hagyta a Peace Walkert, akik azonban nem igazán boldogultak a feladattal, legalábbis nem úgy, hogy azt Kojima elképzelte, így a nagyfőnök kénytelen-kelletlen beszállt a munkálatokba, az MGS4 mellett bevállalva ezt a projektet is. És bár a legtöbb kézi konzolos mellékszál mindig is afféle B kategóriás munka volt, a Peace Walkeren ugyanakkora csapat dolgozott, mint a PS3-as felvonáson.
A Peace Walker arról a Big Bossról szól, akit a Snake Eater epizódban követtünk nyomon, és aki itt egy saját zsoldossereget próbál felépíteni Közép-Amerika lázadókkal teli országaiban. A viszonylagos békébe egy új, a CIA által pénzelt privát hadsereg zavar bele, akik Costa Ricában kísérleteznek nukleáris fegyvereket is használó lépegetőkkel, és persze más lehetőség híján nekünk kell itt rendet tenni. A PSP-re megjelent játék a jól ismert MGS-játékmenetet a kézi konzolos léthez illő változtatásokkal tálalja: a negatívumok közt említhetjük a falatnyi küldetéseket, amelyek jókora részét 10-15 perc alatt simán le is lehet küzdeni. A fejlődés, a bázisépítés, a kooperatív játék lehetősége viszont mind hatalmas előrelépésnek számítanak, így a játék még ma is kifejezetten szórakoztató.
Az évtized elején még egy Metal Gear epizód jelent meg: a 2013-as Metal Gear Rising: Revengeance. Ennek története azonban igen messzire nyúlik vissza: a fejlesztés 2007 körül kezdődött, és bár azt a Rising-verziót bejelentették egy E3-on, nem sokkal később már le is állították a projektet. A gond ezúttal technikai jellegű volt: a lassú, lopakodós-lövöldözős játékmenetre specializálódott Kojima Productions egyszerűen nem tudott egy olyan tempójú közelharci rendszert alkotni, amely méltó lett volna a választott főszereplőhöz, a kibernindzsa Raidenhez. Szerencsére a projekt nem kallódott el: Kojima végül a PlatinumGames rutinos csapatát bérelte fel a feladatra. Az általuk befejezett Revengeance végül szinte tökéletes harcrendszerrel rendelkezett, no meg egy megdöbbentően őrült történettel a nanogépek működéséről.
Sayonara, Metal Gear
A Rising ennek megfelelően azonban afféle mellékprojektté vált az időközben a Konami alelnökévé is kinevezett Kojima számára - ő pedig az idejét egy teljesen új játékmotor, illetve annak segítségével a nyílt világba költözött Metal Gear Solid létrehozására fordította. A sokakat meglepő módon Kiefer Sutherland által szinkronizált Big Boss ezúttal szűk zónák, picike játszóterek helyett egy (illetve két) hatalmas területet kapott, ahol tényleg minden rá, no és persze a játékosra volt bízva. Noha sok játéknak nem tesz jót ez a váltás, Kojima nagyszerűen megbirkózott ezzel a problémával, és elképesztő megoldások egész seregével ruházta fel a játékot.
A játékos szinte végtelen eszközt kapott (nagy részüket a központi bázis fejlesztésének útján) az elé táruló helyzetek megoldásához, a játék pedig mindenre megpróbált a lehető legélethűbb módon reagálni. Ha mindenkit fejlövésekkel terítünk le, nem elég, hogy hamarosan golyóálló sisakot kap minden katona, de erről szóló párbeszédek egész tömegét hallgathatjuk ki. Ha valakit elaltatunk, és az arccal előre egy tócsába esik, megfullad. Ha diktafonunkkal rögzítjük egy medve hangját, azt lejátszva elijeszthetjük a járőröző katonákat. Sajnos azonban a lenyűgöző játékmenet ezúttal sem társult befejezett játékkal. Az eredetileg három nagy fejezetre tagolt programból mindössze kettő került fel a lemezre, ráadásul a második epizód fele is újrahasznosított küldetésekből áll - és ami talán még fájóbb, a kiadás előtt összeollózott sztori sem ad megnyugtató lezárást mindenre.
A legtöbben talán tudják, hogy Kojima és a Konami viszonya e játék fejlesztése során ment végérvényesen gajra; ennek okait viszont egyelőre az érintetteken kívül senki sem ismeri. Az első nagy törés vélhetően az lehetett, hogy a hosszú és drága fejlesztést megelégelő Konami két részre szedette a programot, és a prológust Ground Zeroes címen külön játékként, afféle fizetős demóként adatták ki. Ez 2014 tavaszán került a boltokba, és bár sokszor sokféleképpen végigküzdhető helyszínt adott, ordított róla, hogy ezt eredetileg az új játék elejére szánták.
Az, hogy valami végérvényesen elromlott a cég és a fejlesztő (bővebben: a cég és a nekik legnagyobb elismertséget hozó fejlesztőjük) között, 2015 márciusában robbant ki, amikor a Konami nagy hirtelen a még fejlesztés alatt álló Phantom Pain minden weboldaláról eltüntette a dizájner nevét. A Konami átnevezte a stúdiót is, a széria új Twitter-csatornát kapott, és persze Kojima neve eltűnt a Konami tisztségviselőinek listájáról is. A játék befejezése az ezt követő fél évben is zajlott, és annak viharvert tartalma nyilván ennek róható fel.
A Phantom Pain végül 2015 szeptemberében jelent meg, és ezt követően a Konami gyakorlatilag beszántotta a Kojima Productions helyét - a stúdió megszűnt, helyette egy új csapatot állítottak fel a sorozat folytatására (ennek teljesítménye egyelőre a satnya Metal Gear Survive volt). Kojima és szakemberei pedig az indie fejlesztők életét kezdték el élni. Már persze, ha indie-nek számít az, hogy ultramodern stúdiódat részben a Sony finanszírozza - bankhitelt pedig azért kapsz, mert az egyik intézet igazgatója imádja a játékaidat…
Egy kaland vége
A Konami és Kojima szakítása azonban nem csak a Metal Gear Solid széria minőségi folytatásának esélyét nyírta ki - legalábbis jó időre -, de a Silent Hill sorozatnak is betett. A dizájner ugyanis bőszen dolgozott egy új epizódon, mégpedig a mexikói filmrendezővel, Guillermo del Toróval, és kettős elképzelését a horror új generációjáról mi is kipróbálhattuk. A P.T., azaz playable teaser egy kedvcsináló volt a Silent Hills munkacímű új játékhoz, azt felmérendő, hogy a nagyközönségnek tetszik-e ez a radikálisan új irány. Tetszett - éppen ezért váltott ki egyöntetű ellenkezést, amikor a Konami azt elérhetetlenné tette a kojimátlanítási folyamat során.
Hideo Kojima 2015 decemberében jegyezte be új cégét, azóta pedig a stúdió felállításán és a Death Stranding elkészítésén fáradozott, és a játék megjelenése után most új kihívásokat keres, erősen kacsintgatva a horror műfaja felé, aminek feltehetően sok Silent Hill rajongó tudna örülni, ha már a Konami cserben hagyta őket...
