Ismét eltelt egy év, esedékes volt hát az újabb FIA-licences ralijáték, amely ezúttal fejlesztőváltáson esett át, egy olyan stúdió kezébe kerülve, melynek portfóliója finoman szólva sem hemzseg az autós játékoktól. Mindez persze nem jelent semmit; bár mostanában játékoskörökben erőteljesen megjelent a prefikázódás, tekintve, hogy továbbra sem fulladunk bele a ralijátékok cunamijába, annak kell örülni, ami van. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy időközben elkezdte hasítani a murvát a DiRT Rally is, ez pedig óhatatlanul arra készteti a bukócsőben született játékosokat, hogy összehasonlítsák a két terméket, amelyek közül tesztünk alanya ráadásul licenccel rendelkezik.
Új fejlesztő, új felfogás
A korábbi részeket a Milestone fejlesztette, tehát mikor megtudtuk, hogy az új epizód másik csapat kezébe került, már sejtettük, hogy valamelyest más felfogás érvényesül mostantól. Ez leginkább azt jelenti, hogy a karriermódban visszatérünk a klasszikus ralijátékok jellemzőjéhez, vagyis a szezonokhoz. Míg az előző kiadások versenyeiben ugrálgattunk az országok között Suzukiból Citroënbe ülve, most a Junior WRC-ben kezdünk, és ha leszerződünk valamelyik csapathoz, akkor a teljes szezont abban a verdában kell végigtolnunk, amelyikben elkezdtük. Bizonyára zavaró lesz ez mindazoknak, akik árkádos tőgyeken nevelkedtek, de a régi vágású gamerek számára kimondottan otthonos érzést nyújt majd, hogy meg kell próbálniuk folyamatosan az élen maradni.
Nem hiszünk a szemünknek
A WRC sorozat grafikája érdekes kérdés, mert bár soha nem mondhattuk azt, hogy na, most aztán kitettek magukért a srácok, mégsem jutott eszünkbe habzó szájjal szidni a fejlesztőket, hogy micsoda vizuális kútmérgezést hajtottak végre (Puzsér után szabadon, HP-t tiszteletben tartva). Nincs ez másként most sem, hiszen bármennyire is azt érezzük, hogy a 2010-es első rész óta szinte semmi sem változott, mégis azon kapjuk magunkat, hogy elégedettek vagyunk a látvánnyal. A havas tájakon lentről felfelé haladva a sáros latyakból fokozatosan hó lesz, míg a mediterrán területeken az erdő fái között átszűrődő napfény kíséri esztelen száguldásunkat, az aszfalton pedig kanyarok levágása közben mocskosra hordott padka jelzi, hogy itt kőkemény verseny folyik. Kapunk továbbá olyan, egykoron konzolosnak hívott jelenségeket, mint amilyen a pálya felett lebegő helikopter, és természetesen közönségben sem lesz hiány, bár a tömegeket alkotó egyik ember helyében sem lennénk szívesen, mikor lehajol elejtett pénztárcájáért, mert az egész test nagyjából három ízületből áll.
Ja, meg mellé három mozdulatból, ami az üvöltözéshez szükséges száj elé tartott kezet, a tenyerekbe temetett arcot és az ég felé emelt öklöket jelenti. De ez csak részletkérdés, a lényeg, hogy bár a Dirt Rally látványát meg sem közelíti a WRC5, attól még nem neveznénk csúnyának (de szépnek sem). Valójában az autók is amolyan jó közepesek, semmi dicsérendőt nem lehetne kiemelni rajtuk, főleg nem a belső nézetet (de legalább ilyen is van). Ám ha már a közcímben megemlítettük a szemünket, érdemes kiemelni a hangokat is, melyek ezúttal jobban összejöttek; a korábbi részekben a motorok inkább a papírgalacsint szippantott porszívó fuldoklását utánozták. A géptető alatt dolgozó erőforrások hangjának végre karaktere van; a járgányok morognak, üvöltenek, hörögnek annak megfelelően, hogy éppen mennyire akarjuk kinyomni a szemüket. Érdemes megemlíteni, hogy amikor külső nézetből autózunk, rendkívül élethű a kipufogó durrogása, illetve hogy ha beszáguldunk egy erdőbe, hirtelen minden visszhangossá válik.
Lehet még árkád attól, hogy fékezni is kell?
A WRC5 nem kevesebbet állít magáról, mint hogy ő a legjobb raliszimulátor, de ez csak akkor lehetne igaz, ha történetesen nem létezne legalább egy lényegesen jobb nála. De létezik. Ráadásul a Kylotonn játéka távolról sem szimulátor, bár azért kell benne fékezni, nem is keveset, hiszen ennek hiányában pillanatok alatt a fűben, szakadékban, fatörzsnek csapódva találjuk magunkat, ahonnan van ugyan visszatérés, de ez súlyos másodpercekbe kerül. A fizikai modell tehát valahol az árkád és a szimuláció között található, de sokkal közelebb áll előbbihez, ami nem jelenti azt, hogy nem tudunk a raliból jól ismert módon kilinccsel előre kanyarodni a murván, ám egyebekben nem a valóság modellezését tarthatták a fejlesztők a legfontosabb feladatuknak.
Mormogi papa naplójából
Sajátosan elégséges grafika ide, jó hangok oda, a WRC5 tele van idegesítő tulajdonságokkal és hibákkal, melyek közül kiemelkedik, hogy egészen a második foltozásig várni kellett a Logitech G25 támogatott kormányok közé kerülésére. Eközben a tesztgépen az első patch azt eredményezte, hogy a pályák kezdetén a visszaszámlálást követően összeomlott a játék, és mindezt csak a következő javítás tette helyre. De a legrosszabb: míg a korábbi részekben az AWD verdákkal kezdődött az igazi móka, most ez egyáltalán nincs így; elveszett a lelke a Subaru Impreza névvel egyenlő erőből autózásnak. Gyűlöletes dolog az is, hogy ha éppen 180 km/h-val száguldunk, az útról félig lesodródva a 15 centis (!) fűben máris hatvanas tempóra lassul az autó, ami igencsak rossz hatással van az időeredményünkre. Mindenkinek jó szívvel tanácsoljuk, hogy véletlenül se akarjon hátsó kameranézetből játszani, mert az olyan mértékű csalódást okoz, mint amikor kiderül, hogy valójában nincs is Mikulás (egyébként van, de mindegy). Járművünk olyan, mint egy szélfútta gumicsónak, és messziről sem tonnás vasnak tűnik, hanem macskajátéknak, amely ide-oda pattog, mint meredek hegyoldalra zuhant ejtőernyős.
Nem érezzük túl meggyőzőnek a sérülések fizikai megjelenését sem, bár egészen hangulatos, amikor már a fedélzeti kommunikáció is csak recseg, a kaszni gyűrődése nem túl látványos. Noha elég jól hadar a navigátorunk, olykor teljesen elmarad az ütemmel, arról nem is beszélve, hogy néha csak úgy random módon kiabál, mintha fának vagy sziklának csapódtunk volna a nyílegyenes úton, aztán megkérdezi, hogy jól vagyunk-e. Sokakat zavarhat az is, hogy rendesen át kell gondolni a pályák újrakezdését, mert tapasztalataink szerint a karriermódban mindössze egyszer lehet újrázni az adott pályán, ezt követően pedig az "ami fekszik, nyugszik" szabály érvényesül. Apróság, de mégis hiányzik a fotómód, még ha nagy kihatással nincs is a játékélményre. Ezeknek a hibáknak a tükrében, illetve figyelembe véve, hogy a játék a legjobbnak kiáltja ki magát, messze nem éri meg az árát, és nem érdemli meg a ralikedvelő közönség szeretetét, ezért mindenkinek azt ajánljuk, csak akkor szerezze be, ha valami jó kis leárazáskor nagyjából a feléért kínálják. Vagy válassza a DiRT Rallyt, azzal biztosan jobban jár.
