Hosszú hónapok bétázása után végre éles háborúba mehettem. Chava volt a parancsnokom, két korty whiskey között utasított arra, hogy hagyjak mindent hátra (hagyjam a mosott ruhát másra, ahogy a költő mondaná), és takarodjak ki a frontvonalra. Én amolyan Svejk módjára húztam a számat, kifogásaim között elhangzottak a „De ez alapvetően PC-s játék”, az „Én csak egy noob vagyok, egy ingyen frag”, a „Katona sem akartam lenni, félek a fegyverektől” és az „Online főszerkesztő vagyok, nekem te ne mondd meg, hogy mit csináljak” című örökzöld slágerek (utóbbit még Ender írta valamikor 2010 környékén, sokat énekelgette nekem akkoriban). Végül aztán abban maradtunk, hogy takarodjak ki a World of Tanks frontjára. Elindult a háború.
Milyen a háború?
A Wargaming nagy sikernek örvendő MMO tankcsatája már Xbox 360-on is elérhető. Ez érdekes újítás, és üdvözlendő fordulat, hiszen konzolon az ilyesmi viszonylag ritka. A fejlesztők állítása szerint nem egyszerű portról beszélünk, a játékot az alapjaitól építették újjá, ezt már egyébként a béta alatt is észrevehettük. Az irányítást teljesen leegyszerűsítették, a grafika a hardveres képességekhez szelídült (bár véleményem szerint a látvány még konzolos szemmel sem szép, csak egy épphogy jó osztályzatot varrnék rá), az élményt igyekeztek könnyen emészthetővé és addiktívvá varázsolni.
Az induláskor több mint 60 különböző járművet tartalmazó játék a következő hónapok során számos új tankkal bővül majd. Az oroszok egyelőre teljesen kimaradtak, a készítők szeretnék, ha mihamarabb átléphetnék a száz választható páncélost. A három tanktípus (Light, Medium, Heavy) mellett páncélvadászok és önjáró lövegek közül választhatunk, de olyan járművek is a rendelkezésünkre állnak, melyeket a harcokban sosem vetettek be, mindössze prototípusként léteztek. Ezzel mondjuk engem pont nem lehet megfogni, mert nem a történelmi része, hanem a játékélmény oldala érdekelt az egésznek; arra voltam kíváncsi, hogy ha valaki nem tankőrült, nem megszállott kompetitív online játékos, és nem PC-s, annak mit tud nyújtani a World of Tanks. Néhány óra alatt meg is kaptam a választ.
Könnyű zsákmány voltam
A béta alatt kicsit könnyebb volt minden, a fejlesztők érezhetően nagyon odafigyeltek arra, hogy most egyik egységgel se lehessen uralni a mezőnyt. Ennek fényében saját bénaságom sokkal hamarabb megmutatkozott, hamar rá kellett jönnöm, hogy a vérlázítóan rövid és egyszerű tutorial után önmagáról sokat gondoló kezdő itt nagyon pofára esik. Én még csak nem is voltam vakmerő, mégis gyakran elkaszáltak. Sajnos nem mindig érezhető a leegyszerűsített irányításban, hogy pontosan milyen módon lehetne optimálisan kezelni a gépeket, de másokat is láttam a pályákon szerencsétlenkedni, szóval nem sírtam el magam, inkább igyekeztem a csaták során kapott XP-kből fejlesztgetni, új páncélosokat venni, gyakorolni a manőverezést.
A fejlődés egyébként könnyen átlátható, egyszerű, és mivel free-to-play címről van szó, pusztán a játék használatával is véghezvihető. Van persze vásárolható arany, amiből csicsásabb dolgokat varázsolhatunk a harctérre, de a jól balanszolt matchmakingnek köszönhetően nem lesz az az érzésünk, hogy valaki csak azért lőtte bucira a fejünket, mert mélyebben nyúlt a pénztárcájába. Vásárolható még prémium státusz is, ilyenkor minden meccs után duplán folyik be a tapasztalati pont – ez egy évre 90 eurós befektetést jelenthet, de ha valaki komolyan gondolja, akkor van mód arra, hogy gatyánkat is elverjük rá. Szerencsére azonban ez nem szükséges az élményhez. Gold előfizetés Xbox 360-ra viszont igen, mert a Microsoft nem hisz abban, hogy az emberek ingyen is játszhatnak egymással valamit.
Ki az utcára, ki a rétre
A játékba való belépés nem is lehetne egyszerűbb. Csak választunk egy tankot, megnyomjuk az A-t, és már bent is vagyunk egy játékban. A pálya és a játékmód kisorsolása teljesen véletlenszerű: a leggyakrabban a Standard (védd meg saját bázisod, foglald el az ellenségét) módban kötünk ki, de a játékban található még egy Encounter (egy semleges bázist kell elfoglalni és megvédeni) mód, valamint az Assault, ahol csak az egyik csapat támad, a másiknak meg kell védenie az adott területet. Hét különböző pályán játszhatunk (illetve folyamatosan készülnek az új területek, most éppen a Widepark, amely Tier 4 felett nyílik meg), ezeknek azonban kevesebb mint a fele igazán élvezetes. A Sand River a maga sivatagos, a Mountain Pass pedig hófödte lankás területeivel jól elválik a többiektől, emellett talán a Province az, amely igazán egyedi pályatervezést és dizájnt tud felmutatni, a többi pályán sajnos túl gyakran fordulnak elő ugyanazok az elemek, gyakorlatilag teljesen érdektelenek.
A harcok negyedórás intervalluma pont elég, könnyen és gyorsan bele lehet rázódni az összecsapásokba, érezni, hogy konzolos tempóra szabták az egész élményt. Az irányítás a már jól megszokott rendszert követi: a bal joystickkal vezéreljük a tankot, míg célozni jobboldali társával tudunk. A sniper módot a bal ravasz meghúzásával érjük el, és bár a célzás korántsem olyan kifinomult, mint a PC-s változatban, a tapasztaltabb konzolosok gyorsan ráéreznek majd. Saját osztagunk megerősítéséhez rengeteg extra kiegészítő (szintén vásárolható játékbeli ezüst fizetőeszközzel, nem kell zsebbe nyúlni érte) és perk áll a rendelkezésünkre, ezeket használva egészen komoly eredményeket érhetünk el a harcmezőn, és érdemes is életben maradni, mert győzelem esetén több XP és ezüst szalad szépen a kis kezeink közé.
És te kinél tankolsz?
Meglepően rá lehet kattanni a World of Tanks „csak még egy kört, csak még egy fejlesztést, csak még egy új tankot, aztán azzal még egy kört” játékmenetére, az ember észre sem veszi, hogy órák óta a tévé előtt ül. Ez mindenképpen pozitív, ahogy a konzolra szabott irányítás is, bár azért azon szerintem lehetne még reszelni. A fedezék használata sem túl életszerű, a bokorban és a deszkafal mögött bújócskázó tankok Assassin’s Creedet akarnak játszani, de ez nem az a játék, könyörgöm. A pályák és a környezet kialakítása unalmas, és nem túl szép, időnként pedig bugok nehezítik meg a csatákat. A közösség viszont nem annyira idegesítő, mint amit más kompetitív konzolos játékokban tapasztal néha az ember (gondolok itt a nyolcéves, vörös fejjel fújtató agresszorokra), ez mindenképpen előnynek tudható be. Szóval vannak gondjaim, de úgy, hogy alapjáraton egyáltalán nem érdekelt ez a játék, sikerült rákattannom annyira, hogy naponta vissza-visszatérjek a frontvonalra, miközben Chavalier tábornok szavai visszhangzanak a fülemben: „Ha unod a játékot, gondold azt, hogy zombik vannak a tankokban.” Igen, ilyen hülyének néznek engem odabent. De bejött.
