Gyakran mondják az előre eltervezett eseménysorok helyett elsősorban rendszereikre épülő játékokra, hogy megadják a játékosoknak a lehetőséget, hogy ők maguk hozzák létre a saját szórakozásukat. A Warhammer 40,000: Gladius - Relics of War esetében viszont ennél egy picit többről van szó, a játékosok számára ez nem lehetőség, sokkal inkább kényszerűség, ugyanis aktívan meg kell dolgozniuk azért, hogy igazán élvezetes legyen a népszerű univerzumot a 4X stratégia műfajában feldolgozó alkotás.
Kevés pontból építünk sereget
Mielőtt rátérnénk magára a játékra, muszáj megemlítenem, hogy a Gladius közel sem egy AAA csapat játéka, hanem a nagyokhoz képest sokkal szerényebb erőforrásokkal rendelkező stúdió próbálkozott meg a Warhammer 40K-licenccel. A mindössze két korábbi játékot jegyző Proxy Studios maroknyi csapatát minden bizonnyal a 4X műfajban való jártasságuk miatt kérték fel a Relics of War elkészítésére. Hogy a játékbeli kezelőfelületet láthatóan minimális változtatásokkal hozták át legutóbbi munkájukból, nem éppen volt biztató jel azt tekintve, mennyi pénz és idő állhatott rendelkezésükre a 40K-s stratégia elkészítésére.
Kincskereső kisnekron
Ugyan a Warhammer 40,000: Gladiushoz hasonló stratégiák végtelen ismételhetőségük miatt általában nem bírnak különösebben bonyolult történettel, némi magyarázatot azért kapunk a játéktól arra, hogy most éppen miért csapnak össze a választható frakciók seregei. Az alaphelyzet szerint az orkok, a Birodalmi Gárda és az Űrgárdisták a Gladius Prime bolygón ragadnak egy méretes warpvihar miatt. Ha pedig már ott vannak, elkezdik gyilkolászni egymást, amihez az eleve a bolygón lévő nekronok is csatlakoznak. A cél persze a régről a planétán maradt és rendkívüli hatalmat adó relikviák megszerzése, amelyekért még az azonos fajhoz tartozó szereplők is képesek egymást elárulni.
A történet nem csupán az egyes meccsek elején látható, frakcióbemutató videókban jelenik meg, hanem a meccsek közben is. Hat fejezeten keresztül különböző feladatokkal lát el a játék, amelyeknek teljesítése ugyanolyan győzelmi kondíció, mint az összes többi frakció ledarálása. A kampány egyfajta gyakorló feladatsorként is felfogható, a terjeszkedéssel, egységgyártással és sok mással kapcsolatban segít, például a nekronokkal játszva az egyik első feladat rögtön elvezet minket egy sírhelyhez (a faj számára a városépítést egyedül lehetővé tévő különleges mező a pályán).
A feladatok nem elképesztően változatosak, egy bizonyos mező elfoglalásán, relikviák megszerzésén és egy-egy fejezet kapcsán megjelenő NPC-hadsereg legyőzésén kívül nem sok mindent fogunk csinálni. Ez nem feltétlenül hatalmas probléma, az viszont sokkal inkább, hogy a feladatok olykor nem működnek. Nekem csak egyszer nem regisztrálta a játék, hogy legyőztem a kampány végét jelentő hadsereget, de fórumokon több játékostól olvastam, hogy hasonló probléma miatt akadtak el. Szépít a helyzeten, hogy a játék rengeteg automatikus mentést készít, így viszonylag könnyen újrapróbálkozhatunk anélkül, hogy sok játékidőt veszítenénk. Visszatérve a kampány tutorial jellegére, ki kell emelnem, hogy a Gladiusban van egy konkrét oktatókampány, amelyben az alapvető játékmechanizmusokat mutatják meg nekünk a készítők. Ez rendkívül gyorsan végigjátszható, és a legalapvetőbb funkciók mellett sok mindenre nem tanít meg, de kiindulópontnak az első meccs előtt megfelel.
A kampányok első végigjátszásakor egyébként érdekes lehet a történet is, ami szövegesen jelenik meg minden fázis előtt és után - a játékban egyedül a kampánykezdő animációk kaptak szinkront. Ezek a szegmensek viszonylag élvezhetően sikerültek, de arra azért senki se számítson, hogy elképesztő mélységben dolgoznák ki a négy történet bármelyikét.
4Xterminatus
Na de a cselekmény helyett sokkal fontosabb a tágabb értelemben vett játékmenet, hiszen a végtelenségig ismételhető meccsek (akár az MI, akár más játékosok ellen szállunk harcba) minősége sokkal inkább múlik ezen, mint az első alkalommal érdekesnek számító kampányokon. Ezen a ponton mutatkozik meg, hogy a készítők piacra dobtak már két hasonló játékot, ugyanis minden elég jól működik, ami helyet kapott a játékban - sokaknak azonban hiányozhat a diplomácia, aminek nyomát sem találjuk.
A négy X közül az elsőre, a felfedezésre különböző erőforrásbónuszokat adó különleges, elfoglalható mezők csábítanak, illetve a Gladius Prime felszínét járó semleges egységek, akiket megölve egy kis XP-t gyűjthetünk katonáinknak. Persze nyersanyagaink legnagyobb részét a városainkban termeljük majd meg, ahol a maximális hatékonyság érdekében azt is szem előtt kell tartanunk, milyen bónuszokkal bírnak a városközpontunk körül lévő hatszögek. Továbbá arról is illik gondoskodnunk, hogy minden épületünkben dolgozzon valaki, egyre nagyobb populációnk hűségét pedig szintén egy külön érték fenntartásával - és az ehhez szükséges épületek felhúzásával - érhetjük el.
A városépítés élménye összességében nem jelentett nagy kihívást, szinte mindig egyértelmű volt, mit érdemes következőnek építenem, a fejlődés élménye viszont több izgalmat tartogatott. Ez a techfán történő előrelépdelés mellett (amivel jobb épületekhez, egységekhez és néhány más bónuszhoz juthatunk) a korábban említett XP-rendszer segítségével szintet is léphetnek a csapataink. Így a Civilization-féle "barbárokat ölök tankokkal" típusú technológiai előny mellett azon is jól lemérhetjük, mennyit léptünk előre, amikor egy hatodik szintű egység felmossa a padlót a frissen legyártott megfelelőjével.
A harccal kapcsolatos élményeim egy kicsit vegyesek, a különböző egységtípusok és a hozzájuk kapcsolódó erősségek adnak ugyan némi mélységet a csatáknak, viszont így is gyakran kaptam magam azon, hogy egyszerűen körbeálltam egy-egy célpontot, és egymás után ütlegeltem minden, a környéken lévő egységemmel. Ez azért is fordulhatott elő gyakran, mert a városok vagy egy-egy erősebb egység elég életerőponttal rendelkezhet ahhoz, hogy több körig is állja a sarat egy kisebb-nagyobb különítménnyel szemben.
Csak még egy kör háború?
Röviden összegezve magával a játékmenettel egyáltalán nem voltak kiemelkedő problémáim. Akkor például kifejezetten elkapott a hangulat és a flowélmény, amikor egyik oldalról egy MI-frakció, a másik oldalról pedig egy, a sztorihoz kapcsolódó sereg támadását vertem vissza a kétfrontos háború miatt limitált haderővel. Máskor viszont kifejezetten unalmas etapok is előfordultak, a játék mechanizmusait pedig nem segítette ki a Warhammer 40,000: Gladius esztétikai oldala. Nevetségesen alacsony felbontású textúrákat vagy elnagyolt modelleket nem nagyon látni, de a választott színek és az animációk kifejezetten unalmasak, és összességében nem találkoztunk kiemelkedő vizuális elemekkel.
A hangokon szintén érezni a költségvetés szerénységét, sőt, ahogy említettem, a szinkron egyenesen hiányzik a játékmenetből. Ironikus módon talán a játék leghangulatosabb részei hangok híján az egységek felett lebegve megjelenő megjegyzések voltak, ami egy képregény megfelelő, de a videojátékok technikailag ezt már rég meghaladták.
