Nem kifejezetten könnyű maradandót alkotni az akció-RPG műfajban. A több mint 30 éves múltra visszatekintő stílusnak rengeteg képviselője akadt az évek során, amelyek megannyi különböző univerzummal, mechanikával, csavarral próbálták meg feldobni a hangulatot. Szó se róla, akadt is számos emlékezetes darab, ebből adódóan azonban ma már nehéz újat mutatni a sokat látott veteránoknak. A fiatalabb generáció tagjai pedig mindannyian ugyanazzal a kérdéssel nyitnak, amikor szóba kerül valamelyik ARPG: "Akkor ez most olyan, mint a Diablo?" És ezen a ponton a legtöbben el is döntötték, hogy nem érdekli őket a játék. A magyar NeocoreGames csapata azonban nem adja fel, és folytatja azon az úton, amit sok évnyi fáradságos munkával és a The Incredible Adventures of Van Helsing trilógiával kitaposott magának.
Van ott valaki?
Most sem sikerült rövid nevet találni a játéknak, a cím azonban elég jól vázolja, miről is szól majd a móka. Egy inkvizítor bőrébe bújva felkeressük az egyik nem túl nyüzsgő szektorban álldogáló, elhagyatott erődöt, a Martyrt, ahonnan vészjelzést adtak le, nekünk azonban már nem válaszoltak. Az egykori monostor elhagyatottnak tűnik, de amint kitesszük a lábunkat az űrhajóból, azonnal kiderül, hogy nem nagyon érünk majd rá a visszhangot próbálgatni a hatalmas csarnokokban. Amikor a küszöböt átlépve azonnal egy halott űrgárdistába botlik az ember, az nem sok jót jelent a jövőre nézve. Hamar kiderül, hogy legalább akkora káosz uralkodik a Martyron, mint a nappalimban. Arról a bizonyos nagybetűs Káoszról van szó, úgyhogy senki se lepődjön meg, ha valamelyik teremben mindent beterít a dögvész, az ajtókon pedig Nurgle undorító ragályhozói áramlanak befelé tömött sorokban. De hát egy inkvizítor semmitől sem retten meg.
Mondjuk azt, aki úgy indítja el először a Martyrt, hogy öt perccel korábban még a Diablo III-as barbárjával kaszabolta a képernyőn hömpölygő ellenfeleket, komoly meglepetések fogják érni, ennek a játéknak ugyanis elég más a dinamikája, mint amit a legtöbb ARPG-ben megszoktunk. A fejlesztők szerették volna már a történet elején felkészíteni a játékosokat, hogy ez nem lesz sétagalopp, és bár messze nem Dark Souls szintű tutorialról beszélünk, simán bele lehet szaladni egy-két halálba a tizedik percben. Az ész nélküli darálás nem állja meg a helyét, különösen a magasabb szinteken. Ez a tempóváltás nem fog tetszeni mindenkinek: aki arra vágyik, hogy százával ölje halomra az életére törő démonokat, és csak akkor kelljen megállnia, amikor már elfáradt a mutatóujja a vad kattintgatásban, annak a Martyr lassabb, taktikusabb irama nem lesz igazán vonzó. Nyilván nem egy sarokban bújva lövöldözünk majd, de nem véletlenül került a játékba fedezékrendszer. Nem elég, hogy durván sérülünk, még egy Supression névre keresztelt rendszert is implementáltak a fejlesztők, amely a karakterünk fizikai és mentális jólétét szimbolizálja. Amíg ez a csík tele van, nincs mitől félnünk, ha azonban a bekapott sebzés miatt lecsökken, akkor egyre durvább hatással lesznek ránk a különböző támadások, így a vakításokkal, bénításokkal és hasonlókkal is számolnunk kell. Ezzel a tulajdonsággal az erősebb ellenfelek és bossok is rendelkeznek, ezért mindenképp érdemes kihasználni, ha valamelyik támadásunk ilyen extrákkal is együtt jár.
Te ki vagy, ha éhes vagy?
A kalandnak a három karakterosztály (crusader, assassin, psyker) valamelyikével vághatunk neki (ezekről bővebben a keretes írásban), sőt rögtön választanunk kell egy specializációt is, amely bizonyos szintig meghatározza majd játékstílusunkat. Szerencsére nem kell két aszaszint is felszinteznünk, ha a távolsági és a közelharci oldalát is ki akarjuk tapasztalni a kasztnak, a specializációk leginkább csak a játék korai szakaszára vannak hatással, induló fegyvereinket és perkjeinket határozzák meg, később mindenki kénye-kedve szerint alakíthatja inkvizítorát. Az én kedvencem egyértelműen az infiltrator volt, amely az egyik legdinamikusabb mind közül. Sikerült találnom egy beállítást, aminek köszönhetően a kizárólag aszaszinok által elérhető dodge segítségével villámgyorsan ki-be tudtam ugrálni az ellenfelek között, és egy pillanatra sem kellett megállnom, legalábbis amíg nem vállaltam túl magam. A legnagyobb odafigyelést egyértelműen a psyker igényli. A Martyr varázslója a warpból nyeri erejét, és ha nem vigyázunk eléggé, hamar rájövünk, miért tiltják ezt a fajta mágiát szigorúan a birodalomban. A psyker ön- és közveszélyes, és szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha egy túltöltődéskor csak némi sérülést szenvedünk el, ugyanis az is előfordulhat, hogy gyengeségünket kihasználva démonok ugranak elő a warpból, és akkor az egyébként is szorult helyzetből azonnal kilátástalanba fordulhat át a szituáció.
Azért sem kell rástresszelni a specializációra, mert képességeinket tárgyaink határozzák meg. A négy központi skillt a fegyverek adják, az ultit a páncélból nyerjük, övünk valamilyen gránáttal vagy pajzzsal vértez fel minket, míg az úgynevezett inoculator életpontjainkat vagy supressionszintünket tölti vissza. Fegyverből ráadásul rögtön két szettet is magunkkal vihetünk, amelyek között tudunk váltani menet közben, ezért érdemes egy olyan csomagot összeállítani, amivel a hordákban támadó kisebb rémségek és a vastag páncélú magányos bossok ellen is effektíven tudunk harcolni, különben egyik vagy másik igazi kínszenvedés lesz. Küldetés közben azonban csak és kizárólag a misszió lebeg az inkvizítor szeme előtt, nem foglalkozik azzal, mi van a táskájában, úgyhogy hiába esik ki egy durva fegyver az első bossból, ki kell pucolnunk az egész pályát, és majd csak akkor vehetjük kezünkbe az új játékszert, amikor dolgunk végeztével visszaértünk a központi bázisra.
Aztán ha végeztünk a sztorival, tárt karokkal fogad minket az open world. Na jó, nem annyira nyílt világ ez, mint ahogy azt a kifejezés sugallná, de mégis ez áll a legközelebb a Martyr rendszeréhez. A szektor bolygóin rengeteg kihívás vár még ránk, amelyeket teljesítve tovább fejleszthetjük karakterünket, és erősebb loothoz juthatunk. A kihívásoknak nekivághatunk különböző módosítókkal is, ami nehezebbé és változatosabbá teszi a játékot, és ami nemcsak egyedül, hanem csapatban is szórakoztató.
Ez még csak a kezdet
Addig is nézelődhetünk a nem túl nagy, de annál kidolgozottabb pályákon, amelyek remekül visszaadják a 40K-hangulatot. Viszonylag ritkán használja az ember egy mondaton belül a rothadó, a fenyegető és a mutatós szavakat, és mégis, valahogy így lehetne leírni a Martyr látványvilágát. A gyönyörű talán túlzás, de az kétségtelen, hogy minden a legapróbb részletig kidolgozott, így érdemes alaposan szemügyre venni a gótikus oszlopokat, mielőtt szétrobbantjuk őket. Az animációk is látványosak, különösen a crusader hússzaggató fegyverein érződik, hogy mennyire rossz is lehet a túloldalon állni. Szintén nem lehet panaszunk a hangokra: a szinkron kifejezetten kellemes, és a különböző fegyverek, robbanások és egyéb effektek hangja is rendben van. A zene ezúttal is telitalálat, a hol visszafogottabb, hol keményebb dallamok sokat dobnak a hangulaton.
A tavaly augusztus óta korai hozzáférésű címként elérhető Inquisitor - Martyr rengeteget fejlődött az elmúlt hónapok során, és számos olyan dologgal bővült, amit a rajongók szerettek volna a játékban látni, ugyanakkor még mindig nem tökéletes. Bár game breaking bugokba nem futottam bele, voltak azért kisebb technikai problémák, bugok és glitchek, amelyek rontottak az élményen. Emellett a játékbeli egyensúlyon is lehet még javítani, mert bizony egyes fegyverek és képességek messze túlszárnyalnak másokat, és a karakterosztályok közt sem feltétlenül egyenlőek az erőviszonyok. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy a fejlesztés nem ér véget a játék megjelenésével (már csak azért sem, mert a konzolos változatokra még várni kell egy kicsit). A Neocore hosszú távra tervez a Martyrral, emiatt a javítócsomagok mellett érkeznek majd a rendszeres tartalmi frissítések is. A srácok szezonokban gondolkoznak, amelyek végén a játékosbázis döntései alakítják majd a szektor sorsát. Ezekkel az ingyenes frissítésekkel új frakciók, pályák és küldetések is érkeznek, így unatkozni biztosan nem fogunk.
Kétségtelen, hogy a magyar csapat nagy fába vágta a fejszéjét, de a dizájnerek nem féltek új oldalról megközelíteni a műfajt. A Martyr nem lett egy instant klasszikus, de nagyon erős alapokra építkezik, amelyek lehetővé teszik, hogy kiemelkedjen a gombamód szaporodó Warhammer játékok közül.
