Az indie játékfejlesztés elterjedésének egyik áldásos hatása, hogy olyan műfajok lehetnek sikeresek, és azokon belül olyan játékkoncepciók is megvalósulhatnak, amiknek egy AAA kiadó soha nem adna zöld utat az általuk potenciálisan bevonzott közönség szerényebb létszáma miatt. Ennek a jelenségnek további katalizátora a közösségi finanszírozás immár jól bejáratott rendszere és a korai bevételforrást hozó early access is, amit mind kihasznált a Lost Piligrims csapata, hogy tető alá hozhassa a Vagrus - The Riven Realmst.
Októberben pedig megjelent az a patch is, amivel hivatalosan is kilépett a projekt a korai hozzáférés szakaszából, így mi is kimerészkedtünk a poszt-apokaliptikus pusztaságba, hogy megízleljük, milyen ott a vándorok élete.
Az istenek a fejünkre estek
A Vagrus nem egy meglévő világot dolgozott fel, hanem a készítők saját papíralapú szerepjátékuk helyszínét, Xerynt igyekeztek videojátékos formába átültetni. A rövid bevezető tanulsága szerint ezt a világot egy egyesített emberi birodalom uralta, majd ez a hatalom elkezdte - ahogy a való életbeli mintájáról, a Római Birodalomról is sokan tartják - minden erkölcsi elvre fittyet hányva elnyomó hódítóként halmozni a gaztetteket és a dekadens élvezeteket. Erre az istenek egy majdnem minden gondolkodó lénnyel végző nagytakarítással válaszoltak, ami után több száz évig tartott, mire ismét lendületet nyert a föld mélyéről előmászó civilizáció, ám ezúttal már egy sokkal ellenségesebb világban kell életben maradniuk a különböző fajoknak.
A régi, domináns hatalom romjain felépülő új birodalom a legfontosabb szereplő az új világrendben is, befolyása nyomán pedig jó néhány latin kifejezés is bekerült a játékba, így a címadó vagrus is például a pusztaságot járó zsoldos-kereskedő karavánok (amire a szakkifejezés a comitatus) vezetőjét jelöli. Emellett a birodalom hatalmi szerkezete és az alattvalóinak kinézete is erősen emlékeztet az ókori Európa uraira. De tőlük markánsan megkülönbözteti a Vagrus - The Riven Realms domináns politikai erejét, hogy seregeik emberi katonáit élőholt légiókkal egészítik ki, két legfontosabb istenségük pedig a halál és a bosszú urai, kiknek nevében egy erős inkvizíció száll szembe például a rabszolgák felszabadításáért küzdő mozgalommal.
Az emberek különböző frakciói mellett persze itt is megtalálunk hagyományosabb fantasy fajokat, mint például orkokat, törpéket (akik kapcsán mondjuk érdekes csavar, hogy az idők folyamán elfelejtették az őseik technológiai titkait és tudását), vagy fél-elfeket. Aztán vannak olyan visszatérő elemek is a Xeryn világában, amikkel nem találkozhatunk minden második kitalált univerzumban, például a furcsa elváltozásokat okozó betegség, a Taint. Mivel a játék egyik fő célja a világ felfedezése és megismerése, kifejezetten jó pont, hogy a Lost Pilgrims által bemutatott tájak, karakterek és konfliktusok némileg eltérnek a fantasy műfaj bejáratott sémáitól, de azt gondolom, olyan forradalmi újításokat nem nyújt ezen a téren a Vagrus - The Riven Realms, hogy a kódexbejegyzések gyűjtögetése önmagában elvigye a hátán a játékot. Az viszont jó motiváció a felfedezésre, hogy az új tájak megismerése és a kódex kitöltése is ad egy kevés, a képességek megvásárlására fordítható Insight pontot.
Kalandozó Kft.
Szerencsére a készítők nem a krónikás, hanem a címben szereplő vagrus szerepét osztják a játékosra, ami azt jelenti, hogy egy kisebb-nagyobb karaván vezetéséért vagyunk felelősek a kampány során. Független kalandorként alapvetően kereskedelmi és harci feladatokat vállalhatunk Xeryn különböző tájain, ezeknek az ellátását pedig nagyon alaposan modellezte a Lost Pilgrims csapata. Ez persze nem meglepő, ismerve, hogy egy papír alapú szerepjáték adaptációja a Vagrus, aki pedig már fogott a kezében mondjuk D&D szabálykönyvet, az tudhatja, hogy ezekben a szabályrendszerekben szokás az utolsó lámpásról is lejegyezni a súlyát, a méretét, a bevett piaci árát és azt is, mekkorát sebez, ha pofon vágnak vele.
Ennek megfelelően a játékbeli szimuláció is számításba veszi, hogy hátasaink mennyi rakományt tudnak cipelni, mennyi munkaerőre van szükség a karavánunk hatékony mozgatására, vagy épp azt, mennyi harcos kell ahhoz, hogy a menetoszlopot hatékonyan őrizni tudják. Ezek a példák pedig csak a csapatunk személyi összeállítására vonatkoznak, számos más rendszer dolgozik a színfalak mögött, hogy Xeryn életre kelhessen, így például az áruk folyamatos mozgatásával befolyásolhatjuk egy-egy termék árát bizonyos városokban, ha pedig bányászni szeretnénk, először engedélyt kell vásárolnunk, hogy ezt megtehessük, majd a munkásaink összteljesítményétől és felszerelésétől is függővé teszi a játék, mennyi nyersanyaggal a rakományunkban térhetünk haza.
Ennek a mechanikai összetettségnek kettős a célja: amellett, hogy a nagyobb kihívás okán valamivel nagyobb a sikerélmény is, ha valami sikerül a Vagrus - The Riven Realmsben, az alkotók azt szeretnék, ha tényleg ellenséges környezetben érezné magát a játékos, ahol minden vadállat, élőhalott, bandita, őr és hivatalnok, illetve maga a természet is csak a legkisebb hibára vár, hogy megölhesse, elkobozhassa a vagyonát, vagy mindkettőt egyszerre tehesse meg vele.
Ez már a szórakoztató rész?
Így azért is komolyan meg kell izzadnunk, hogy egyáltalán a felszínen maradhasson a comitatusunk: folyamatos pénzutánpótlásra van szükség, hogy embereink bérét állhassuk, illetve meglegyen a napi fejadagjuk is. Ha pedig ezek hiánya, vagy valamilyen más tényező miatt túl alacsonyra esne a kalandozó csapatunk négy állapotjelzőjének valamelyike (az éhség és a fáradtság mellett külön morálja van a fizetett dolgozóinknak és a rabszolgáinknak), akkor plusz (általában anyagi) ráfordításra lesz szükségünk, hogy újra kellően magasra tornázzuk a hangulatot táborunkban.
Ezáltal a Vagrus - The Riven Realms mindennapjait, egy egyszerű utazást is rendkívül bonyolult menedzselni. Minden nap számos rendszert kell megfelelően beállítani, hogy az embereink ne akarjanak lopni, dezertálni, vagy megölni minket, ezek mellé pedig plusz nehezítő tényezőként társulnak az útadók, a járt ösvénytől távolabb megjelenő véletlenszerű támadások, vagy más random események. Ilyen játékmechanikai ellenszélben vállalhatunk egyszerűbb, véletlenszerűen generált feladatokat a városokban, amelyekkel a működésünkhöz megfelelő pénzmagot gyűjthetünk és kivívhatjuk az egyes frakciók elismerését (és ellenségeik rosszindulatát), hogy aztán még jobban kifizetődő megbízásokat és egyéb előnyöket adjanak.
A különböző fellelhető questeknek pedig csak akkor érdemes nekivágni, ha úgy érezzük, a csapatunk fennmaradása sincs veszélyben a következő néhány hétben. Ezekkel kapcsolatban pozitívum, hogy sok esetben van több elágazásuk, és egészen máshogy is lefolyhatnak a választásaink, vagy szerencsénk függvényében is. Szintén elismerésre méltó megoldás, hogy sokszor többféle megközelítéssel is megoldhatjuk ugyanazt a problémát, ami üdítő figyelmesség annak tekintetében, hogy képességpontjaink elosztása nyomán rendkívül változó lehet a csapatunk harci, lopakodási vagy más képessége.
Vannak viszont kevésbé szórakoztató lépések is a küldetésekben, ugyanis sokszor a történéseket egy-egy képességbeli teszt (mármint a karakterünk tudása módosítja a virtuális kockadobásunk eredményét) is befolyásolja, így vagy belenyugszunk, hogy a küldetés nem úgy alakul majd, ahogy szeretnénk, vagy jó gamerként minden fontos lépés után mentünk, és visszatöltjük az állást, ha pechünk volt (nem véletlenül adnak achievementet a készítők azoknak, akik csak az automatikus mentéseket használják). Plusz nehezítés, hogy a legritkább esetben tudhatjuk előre, mekkora és milyen kihívást is jelent az aktuális küldetés következő állomása, ami engem még inkább a visszatöltögetős módszer felé terelt.
Akármilyen ügyesen is lavírozunk, teljesen azért mégsem kerülhetjük el, hogy olykor harcba kelljen bocsátkoznunk. Ennek két formáját is kínálja a Vagrus - The Riven Realms, de egyik sem vonzott annyira, hogy aktívan keressem a konfliktusokat. Ha az egész karavánunk harcba száll, egy viszonylag passzív rendszerben készíthetjük fel csapatainkat több körben az összecsapásra, aztán némi várakozás után már csak a végeredménnyel szembesülünk. Ha pedig csak a nevesített társaink küzdenek, egy kétszer három mezőből álló táblán mozgathatjuk a karaktereinket, és aktiválhatjuk a képességeiket. Ugyan a felszínen úgy tűnik, hogy ez a rendszer számos taktikai lehetőségre ad lehetőséget, mégsem éreztem úgy, hogy a döntéseimnek, vagy egy-egy képességnek (beleértve a csatatéren meg nem jelenő saját karakterem parancsnoki skilljeit) olyan súlya lett volna, amitől különösebben élvezetesek lettek volna a játékbeli csetepaték.
Látod ott azt a hegyet? Olvashatsz róla!
Van még egy dolog, ami sok szerepjátéktól megkülönbözteti a Vagrust, ez pedig a prezentáció. Bármilyen modell, vagy sprite helyett csak egy-egy illusztrációval kiegészített szöveget láthatsz a játékban (vagy a térképet, ha éppen utazol), így átvezetők, vagy szinkron helyett a történések vizualizálása kapcsán gyakorlatilag a képzeletünkre bízzák a munkát a fejlesztők. Ezzel önmagában nincs gond, hiszen szeretünk olvasni, de biztos vagyok benne, hogy ez sokaknak újabb akadályt jelent majd, hogy élvezni tudják a játékot.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!
Ez pedig elég jól szimbolizálja a Vagrus - The Riven Realms egészéről bennem kialakult képet is. Akinek van kedve a mélyére ásni, annak érdekes kalandokban lehet része, és azt érezheti, hogy jelentősen képes volt megváltoztatni Xeryn világát, ahogy az is nagy megelégedéssel töltheti el, ahogy egyre nagyobb katonai és kereskedelmi hatalomra tesz szert. Ahhoz viszont, hogy erre a szintre eljusson, nagyon sok szisztémát kell megtanulnia, aztán pedig folyamatosan figyelemmel kísérnie, ami egyben azt is okozza, hogy a Vagrus egy kifejezetten időigényes játék is.
Így a Vagrushoz fűződő viszonyodat valószínűleg az fogja eldönteni, a fantasy kalandok esetén mennyire vonz ez az aprólékos munka, ami a csapatod működésének finomhangolását jelenti. Ha fájóan hiányolod más RPG-kből ezt a fajta szimulációt, akkor otthon fogod magad érezni a pusztaságban, de ha akár a képességpontjaid elosztását is automatizálod, csak hogy a következő csatában kaszabolhass, akkor nem ez a Te játékod. Szerencsére van egy ingyenes prológus, ami némi ízelítőt ad a kalandokból, így kockázatmentesen eldöntheted, melyik táborba tartozol.
