Újra azzal a szomorú esettel állunk szemben, hogy felkészületlenül ért minket egy igazán jól sikerült játék érkezése. Néhanapján hallottunk felőle ezt-azt, de mivel nem tartozik a legkedveltebb műfajok közé, a 3D-s platformernek számító Trine és az ő fizikai feladványai valahogy kikerültek látóköreinkből. Aztán a demó, most pedig a teljes játék rádöbbentett minket arra, mekkorát is vétettünk.
Fizikából ötös
Kétségtelen, hogy ez a Trine valódi erőssége, és a készítők döntésének értelmében minden e köré épül. Ebben a 3D-s, oldalnézetes platformerben gyakorlatilag egy lépést nem tudunk megtenni a nélkül, hogy valami gondolkodást és némi fizikai érzéket igénylő feladatba ne botoljunk. A megoldás persze többféle lehet, hiszen három irányítható karakterünk különböző képességei állnak a rendelkezésünkre (amiért az egész játék kellemes The Lost Vikings-illatot áraszt). A tolvaj az akrobatika nagyasszonya: bionikus ka... izé, kilőhető csáklyával a platformokon megtapadva kedvére hintázhat, íjával pedig nyilazni tud, mert azzal mást nem is lehet. A lovag a nyers erő manifesztuma: mint a tank, úgy tör előre, kardjával keményen odacsap, és támadást hárít a pajzsával. Végül pedig itt van nekünk a varázsló, aki egyrészt dobozokat, pallókat és egyéb segédeszközöket képes teremteni, másodlagos képessége pedig, hogy ezeket, és minden más tereptárgyat távolról mozgatni tud, ha a helyzet úgy kívánja. Az elénk tornyosuló feladatok függvényében bármikor átválthatunk a karakterek között, feltéve, ha választottunkat korábban nem nyírtuk ki. Életerőnk mellett még két adatra kell odafigyelni: az energiára (kék lötty), amivel működnek a különleges képességeink, valamint az XP-re (zöld lötty), amiből a pályákon összeszedett új képességeket tudjuk aktiválni, mint a varázsló esetében új idomok teremtése, vagy hogy lovagunk felkapjon és hozzá tudjon vágni bármit a rút élőhalottakhoz.
Pro, kontra
Még mielőtt azonban bármiféle furmányos fizikai feladat esne az ölünkbe, valósággal elvakít minket a Trine lenyűgöző képi világa. Az aprólékosan kidolgozott, a fantasy szellemében megálmodott pályákért és jól alkalmazott fényeffektekért most adunk is egy írásbeli dicséretet a Frostbyte csapatának (egy ceruzás kisötöst zölddel, minimum - Eskin). Aki valaha is kedvét lelte a HL2 egyszerű fizikai fejtörőiben, annak itt sem lesz túl sok gondja. Sőt, semmilyen gondja nem lesz, hiszen a legtöbb ilyen klasszikus „mérleghinta-elven" alapul, tehát ha súlyt teszek az egyik oldalra, akkor a felemelkedő másikon már elérem, amit akarok. Ezért a szakavatott szem minden gépezetnek azonnal megtalálja a kulcsát, amitől bár élvezhető marad a Trine ezen része, csak sajnos a valódi kihíváson esik súlyos csorba. Életben maradni a játékban egyértelműen „nehezebb". Egyjátékos módban egyszerre csak egy karaktert irányíthatunk, de ez megváltozik, amint kooperatív módba kapcsolunk. A főmenüben erről egyébként semmi nem árulkodik. A beállítások egyik eldugott szegletében adatik meg, hogy új gamepadokat aktiválva maximum két havert is bevegyünk a buliba, akiknek így jut egy-egy a fennmaradó kasztokból (ugyanazon karakter kétszer nem lehet a pályán). Ez egy kicsit lelassítja az előrejutást, mivel a többieknek kell segíteni azt, aki nem tudja mondjuk fölhúzni vagy fölvarázsolni magát a következő platformra. De hát pont ezért hívják kooperatív módnak, nemde? Mindent összevetve a Trine nem elég ahhoz, hogy mérföldkő váljék belőle, s talán a műfajtól betegesen idegenkedő játékosokat sem fogja megtéríteni. Abban azonban biztos vagyok, hogy sokan bele fognak szeretni, és a LBP, a Braid és a World of Goo után ő lesz napjaink egyik legkedveltebb platformere. Köszönjük, Frozenbyte
GameStar 2009/07 archív
