Tribes: Vengeance

Sci-fi FPS-ekkel nem vagyunk elkényeztetve: az élvezetes-rettegős Doom 3-at és a Half-Life 2

-t kivéve alig jelennek meg jövőben játszódó akciók, amelyek meg előkerülnek (pl. Kreed

), meglehetősen gyenge színvonalúak. A Tribes hálózati csatákra kihegyezett, előző része sem lett kiemelkedő, talán már nem is sokan emlékezünk rá. A folytatás azonban szerencsére lényegesen jobbra sikeredett. A történet kellőképpen leköt ahhoz, hogy belelendüljünk a játékba. Mint a Birodalom (neeem, nem az a birodalom :D!) királyának lánya, épp egy távoli szövetségeshez akarnak – persze akaratunk ellenére – hozzáadni, azonban a ceremóniából nem lesz semmi, mert a hajót megtámadják a Tribes-ok, ami azzal végződik, hogy a fogságukba kerülünk. Victoriával ezt követően különböző kalandokba keveredünk, végül megismeri szerelmét… és itt a vége fuss el vége! Na jó, mivel nem egy esti meséről van szó, az események ennél jóval komplikáltabbak: hamarosan már Victoria lányát, Juliát vezetve harcolnunk, de a történetben még számtalanszor előfordul, hogy – pár évtizedet visszaugorva – egy másik főszereplő bőrébe bújunk. A konfliktus alapvetően a birodalmiak és a Tribes hosszú időre visszanyúló háborújáról szól, de persze, mint az várható, valaki hátulról mozgatja a szálakat, sötét céljai eléréséhez...


Síugrás
A grafikáról sajnos már nem lehet ennyi jót elmondani, mert bizony igencsak elavult. Csúnyának ugyan nem mondanám, de az utóbbi időszak nagyágyúihoz képest (DX 2, Far Cry

, Doom 3 – a HL 2-t jőszívűségből nem is említem J) erősen lehangoló. Ezzel szemben a pályák változatosak (előfordulnak járműves küldetések is), és mozgásunk sokszínűsége miatt nemcsak vízszintes irányban, hanem függőlegesen is be fogjuk járni azokat. Miről is beszélek? Bár már más játékokban is találkozhattunk jetpackkel, de általában csak mint különleges, ritkán használható eszköz volt segítségünkre. Itt viszont a mozgásunk alapvető része, nagyon sok helyen nem is tudunk használata nélkül továbbmenni. Működése is nagyon ötletes: soha nem fogy ki, de egy kis idő után lemerül, ilyenkor rövid ideig várni kell, amíg újra feltöltődik. Természetesen harcban is kihasználhatjuk a repkedés nyújtotta előnyöket – így tesz az ellenfél is. A jetpackkelés mellett még síelni is tudunk: nem, nem kell a téli olimpia versenyszámaira gondolnunk, de időnként erre is szükségünk lesz, és jó hír, hogy ezt is élvezetesen valósították meg a fejlesztők.


Szegecselt harci páncél
A fegyverekről nem érdemes sok szót vesztegetni, különböző sci-fi kütyük. Vannak köztük jobban, illetőleg kevésbé jól sikerültek. Ellenben feltétlenül megemlítendő még csatapáncélunk. Ezt felöltve egyfajta miniatűr meché alakulunk. Ráadásul három, különböző méretű páncél is van: a legnehezebb ugyan több sérülést bír el, viszont lomhábbak vagyunk benne, és egyes átjárókon sem férünk át. Ezeket az úgynevezett Inventory-Stationöknél tudjuk magunkra venni, illetve lecserélni, de itt választhatjuk ki azokat a fegyvereket is, amelyeket magunkkal viszünk. Ellenfeleink, akik a páncélt leamortizálják rólunk, nem különösebben intelligensek, de nem is buták, valahol az átlag körül tanyáznak. A játék hangjai szintén nem eget rengetők: surround nincs, és a zene sem extra. A hangeffektek sem nyújtanak kimagaslót, ráadásul a női főhősök sérülésekor hallatott sikkantásaitól egy idő után már szinte a falra másztam. (Lehet, hogy másféle hatást akartak elérni a női sikolyokkal, csak az sem jött össze J – Bad Sector) A hálózati játékmódról sok újat nem lehet mondani: akinek tetszett az első Tribes, annak az itteni multiplayer partik is tetszeni fognak, akiket nem hatott meg, azok most sem fognak vele sokat foglalkozni. Mindent egybevetve nem rossz játék ez a Tribes, de a mostani erős felhozatalban nem tud igazán labdába rúgni. Akik különösen szeretik a sci-fi FPS-eket, azok mindenképpen nézzék meg, a többiek csak akkor, ha már a nagyágyúkat végigjátszották.






Kapcsolódó linkek:

• Irrational Games
  
• Vivendi Universal
  
• Játékinfó