Nem véletlenül van akkora rajongótábora Akira Kurosawa (vagy a hivatalos magyar írásmód szerint Kuroszava Akira) munkásságának. Ha klasszikus, fekete-fehér szamurájfilmekre gondolunk, akkor szinte biztos, hogy A hét szamuráj vagy a Rejtett erőd képsorai ugranak be az elsők között. Nagy Kurosawa-rajongókból állhat a Flying Wild Hog csapata is, ugyanis side-scrolling akciójátékuk, a Trek to Yomi megalkotása közben teljesen egyértelmű, hogy anyatejként szívták magukba Kurosawa munkásságát.
Ezen felül pedig a legendás Onimusha hatása érezhető még rajta. Ha anno szerettétek a Capcom szériáját, akkor most, 2022-ben kaphattok valami ahhoz egészen hasonló, mégis több szempontból inkább rendhagyónak mondható élményt. Sok rétege van a Trek to Yominak, tényleg olyan, mint az az ominózus hagyma a Shrekben, de megéri ezeket szépen sorjában lehámozgatni róla.
A kard útja
Kezdjük az alapokkal: a Trek to Yomi egy fekete-fehér, alapvetően oldalnézetes akciójáték. Két és fél dimenziósnak is nevezhetnénk, hiszen bizonyos esetekben a térben is mozoghat főhősünk, de a harcok csak és kizárólag 2D-ben történnek. Az autentikus látványhoz a fekete-fehér kép mellett (egyébként lekapcsolható) filterek is hozzátartoznak, így lesz tökéletes a "Kurosawa-hatás", tényleg azt érzi az ember, hogy egy szemcsés, kopottas régi felvételt néz. Maga az Edo-korban játszódó sztori végtelenül egyszerű: egy Hiroki nevű fiatal harcost irányítunk, aki a fosztogató banditáktól akarja megvédeni az otthonát, de elég hamar eszkalálódnak az események. Maradjunk mindenféle spoiler nélkül annyiban, hogy aki egy földhözragadt történetre számít, az hatalmas szemekkel fog pillázni a játék nagyjából felétől.
A sztori és a látvány tehát kellemes, érdekes, de az igazi fűszer az egész receptben maga a letisztult harcrendszer lesz. Két alaptámadásunk van, egy kisebbet sebző gyors és egy nagyobbat ütő lassabb kardcsapás. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy ezek mellé milyen iránygombot nyomunk, továbbá folyamatosan oldunk majd fel új kombókat, melyekkel színesíteni tudjuk a palettát.
Az újonnan megtanult harci kombókra, illetve a szépen sorban begyűjthető távolsági fegyverekre is szükségünk lesz ahhoz, hogy túl tudjuk verekedni magunkat a szinteken. Fokozatosan nehezedik a hét pálya, a játék egyre több ellenféllel állít szembe bennünket, ezzel párhuzamosan pedig a mentési pontok is egyre ritkábban jelennek meg. Amikor már jó pár, különleges kunsztokra is képes, netán vastag páncélt is viselő gazfickó áll egyszerre előttünk (és mögöttünk, mivel a forgolódás is kiemelten fontos szerephez jut), egyetlen hiba is elég a biztos bukáshoz.
Bár összeszedhető gyűjtögetnivalókkal növelhető az életerő és a stamina (no igen, az állóképesség is kulcsfontosságú, nélküle nemcsak a támadásokról mondhatunk le, de blokkolni sem tudunk), a keményebb ellenfelek pillanatok alatt ledarálják a HP-nkat, ha lankad a figyelem, vagy belezavarodunk a kombókba.
Ismétlés mindhalálig
A Trek to Yomi a vége felé a középső nehézségi fokozaton is kifejezetten embert próbáló kihívássá válik, és ennél a pontnál éreztem rá arra, hogy ha az ember nem a változatosságra koncentrál, hanem csak és kizárólag a legdurvább kombókat spameli, gyakorlatilag legyőzhetetlenné válik. Az ellenfélnek hátat fordítva ugyanis a hátra + kis támadás, majd nagy támadás kombináció stunolja az ellenlábasunkat, akit ekkor egyetlen gombnyomással kivégezhetünk, ráadásul ennek következtében karakterünk felgyógyul.
Ennek a mozdulatsornak a folyamatos használata nem segített azon, hogy a vége felé a Trek to Yomi elég önismétlővé tud válni. A játék mindezektől függetlenül remek, akit nem zavar az, hogy vagy a tökéletes hárításra koncentrál, vagy egy-két bika kombót ismételget, és még a körítés is kedvére való, az egészen bizonyosan imádni fogja. Picivel több és változatosabb fejtörővel, pár extra ellenféltípussal, egyedibb bossharcokkal, még jobbá lehetett volna tenni a Trek to Yomit, de nem szabad elfelejteni, hogy nem egy AAA címről van szó, saját ligájában abszolút kitüntetést érdemel a Flying Wild Hog munkája.
A Devolver Digital kiadótól pedig pontosan ilyen különleges játékokat várunk a jövőben is. A srácok még mindig érzik, mire érdemes rátenniük a mancsukat. Tartsák meg ezt a jó szokásukat!
Egyetlen tanácsot engedjetek meg még a végére: kisebb szeletekben sokkal nagyobbat tud ütni a Trek to Yomi, így ha rám hallgattok, akkor nem egyszerre daráljátok le az egészet (egyáltalán nem lehetetlen kihívás ez), hanem minimum a játék felétől lassítotok, és nagyjából napi egy pályát visztek csak végig. De ez tényleg csak egy tipp, mindenki úgy fogyasztja a videojátékokat, ahogy neki jólesik.
