Kereken 18 éve tart a Total War sorozat diadalmenete: a feudális Japánban játszódó Shogun: Total War 2000-ben jelent meg, és a mai napig hatalmas a rajongótábora. Azóta óriásit változott a játékpiac, és a kiadó rádöbbent, hogy állandó bevételi forrás nélkül nem lehet hosszú távon egyben tartani egy nagy létszámú fejlesztőcsapatot. Mint egy falat kenyér, úgy kellett nekik egy mikrotranzakciós modellre épülő F2P-játék, amelyben a stratégia iránt fogékony játékosok örömmel fizetnek azért, hogy újabb és újabb híres hadvezért vezethessenek csatába.
A kocka el van vetve
A mikrotranzakciós modell azonban kemény dió, sok nagy kiadónak tört már bele a bicskája. A SEGA évekig próbált fogást találni rajta, míg 2016-ban végre belátták, hogy egyedül nem megy, és az egyik legjobbtól kértek segítséget. A World of Tanks kiadója örömmel bútorozott össze a SEGA-val, és a Wargaming Alliance ernyőszervezet égisze alatt belevágtak a közös fejlesztésbe. A munka oroszlánrészét az angliai CA stúdióban végezték a szorgos fejlesztők. A Wargaming decemberben a GameStart is vendégül látta egy napra az angliai kisvárosban, ahol kiderült, hogy számos magyar - köztük a fejlesztőcsapat vezetője - dolgozik a játékon.
A zárt alfa és béta visszajelzései kifejezetten jók voltak, ezért a SEGA és a Wargaming úgy döntött, hogy ideje élesben is kipróbálni, mit bír egy stratégiai játék ezen a kemény és kiélezett harctéren. Február végén elrajtolt a nyílt béta, a játékosok szabadon letölthették a klienst, és belevethették magukat hadseregük kiépítésébe. Nem árt tudni, hogy a nyílt béta befejezése után (azt még pontosan nem tudjuk, mikor startol el élesben a TWA) az eddig elért fejlesztéseink nem törlődnek; nyugodtan költhetünk egyedi hadvezérekre és kozmetikai felszerelésekre, a megszerzett jutalmak nem vesznek el.
Taktikusok és stratégák
Az elmúlt három hónapban kétszer is hivatalosak voltunk Total War: Arena sajtóeseményre; egyszer a már említett stúdiólátogatáson vettünk részt Angliában, aztán ott voltunk a nyílt béta elindulását beharangozó francia rendezvényen. Értelemszerűen mindkét alkalommal a fő attrakció maga a játék volt, amelynek kipróbálhattuk az összes egységét. Ott, a helyszínen, a pár órás játéketapokban valahogy nem éreztünk rá a TWA ízére; láttuk, hogy milyen klassz lehetőségek vannak benne, de nem kapott el a gépszíj. Túlságosan sok ismeretet, egységet, hadvezért, egyedi skillt és felszerelést zúdítottak egyszerre a nyakunkba, fejünk zsongott a sok latin kifejezéstől, de mire kicsit jobban beleáshattuk volna magunkat a játékmenetbe, máris egy új bemutatóra vagy egy interjúra kellett sietnünk. Otthon, a gép előtt azonban egészen más volt a helyzet. Nem sürgetett senki, nyugodtan végig tudtunk olvasni minden szöveget, és a magunk tempójában fedezhettük fel ezt a remek stratégiát.
Az amúgy zseniális Total War játékokban gyakran esünk abba a hibába, hogy seregünk minden egyes hadműveletét kézzel irányítsuk. Ez egyfelől piszokul izgalmas és kielégítő, másfelől viszont óriási munka és felelősség; 10-15 egységet egyszerre menedzselni embert próbáló feladat. Ez az oka annak, hogy a csaták nagy részét a játék vége felé már automatikusan lejátssza a gép helyettünk, csak az igazán fontos ütközetben veszünk részt személyesen. A Total War Arenában erre egészen jó megoldást találtak. Itt mindössze három egységre (összesen 100 katona) kell koncentrálnunk, ők képzik az osztagunkat. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez éppen elegendő, még a kezdők is oda tudnak figyelni ennyi egységre. Az ütközetben amúgy 10-10 játékos vesz részt, nem nehéz kiszámolni, hogy egyszerre kétszer 1000 fő csap össze a pályán. Nem véletlenül maximalizálták a két sereg nagyságát, a készítők nem titkolt célja, hogy a gyengébb vasakat üzemeltető játékosok se maradjanak ki a mókából. A célt sikerült elérniük, négy-ötéves konfigurációkon is hibátlanul fut a játék, bár azt azért el kell ismerni, hogy messze nincs olyan technológiai színvonalon, mint elvárnánk 2018-ban. Nem mondom, hogy csúnya, de azért láttunk már kidolgozottabb egységmodelleket is stratégiai játékban.
Jelen pillanatban négy nemzet tizenhárom hadvezére küzd egymással, de a készítők biztosítottak bennünket, hogy ez a szám később bővülni fog. Mi a játékot egy római hadvezérrel, Germanicusszal és az ő sokoldalú gyalogosaival kezdtük. Egyértelműen vele a legkönnyebb a kezdők élete, nem nagyon tudunk mellényúlni a csatamezőn. Érdemes alapból mesterséges intelligencia vezérelte ellenfelet választani, ilyenkor a gép ellen küzdünk, és lesz némi sikerélményünk az első ütközetekben. Minden osztag három egységből áll, ezeket tetszés szerint variálhatjuk a csaták előtt. Mindenkinek maximálisan tízes szintű hadvezére lehet, de ahhoz, hogy ezt elérjük, rengeteget kell játszanunk. Az első néhány szint gyorsan összejön, ez amolyan beetetés fázis, de az ötös szinttől igencsak lelassul a fejlődés. Ezen nincs mit csodálkozni, a World of Tanksben is pont ez volt a helyzet, Tier X-es szintre már tényleg csak azok jutottak el, akik igazán rákattantak a harckocsis rombolásra.
Még a római hadvezérek sem elégedhetnek meg azzal, hogy egyféle egységgel hódítsák meg az ismert világot. Már induláskor két, teljesen eltérő egységből választhatunk. A mezei római milícia helyett preferálhatjuk a távolsági fegyverrel felszerelt gerelyhajítókat is. Sőt, arra is van lehetőségünk, hogy vegyes osztagokat hozzunk létre. Ennek az az előnye, hogy a távolsági fegyverekkel, de gyengébb védekezőképességekkel bíró egységeinket megvédhetjük saját gyalogosokkal, és nem kell másra hagyatkoznunk. A tapasztalat amúgy azt mutatja, hogy az összjáték a kulcs ebben a játékban: alaposan meg kell figyelnünk, hogy a többiek milyen egységekkel milyen manővereket hajtanak végre. Minden, józan paraszti ésszel megáldott hadvezér számára egyértelmű, hogy a távolsági fegyverekkel felszerelt egységeket nem ereszthetik össze a lovassággal vagy a gyalogosokkal, mert csak ők húznák a rövidebbet. Sajnos sok esetben azt láttuk, hogy társaink a legelemibb taktikai érzékkel sem rendelkeztek, lazán beküldték a darálóba a gyenge védekezőképességekkel rendelkező íjászokat, ahol azokat pillanatok alatt felszeletelték. Ezzel nem tudunk mit kezdeni induláskor, ingyenes játékokkal sokszor előfordul; vigasztaljon mindenkit a tudat, hogy a későbbi szintekre ezek az amatőrök már nem fognak eljutni.
Minden kezdet nehéz
Vasárnap délután stopperrel lemértük, mennyi idő telik el egy játék elindítása és a tényleges játék között. Ez egyelőre két és fél perc, ami nem mondható túlságosan rövidnek, de nem is olyan vészes. Indulás előtt egy stratégiai térképre kerülünk, amelyen mind a tíz játékos elhelyezheti saját egységeit. A készítők néhány kezdetleges kommunikációs eszközt is betettek ide, hogy a vezető beállítottságú hadvezérek tudathassák a többiekkel a támadási vagy védekezési stratégiát, de a kezdetleges rajzokból az esetek nagy részében primitív falloszok és női nemi szervek materializálódtak. Mondjuk nem is számítottunk ennél érettebb viselkedésre; remélem, hogy a későbbiekben ezek a mókás kedvű piktorok kikopnak a játékból. A térképek egészen jól kidolgozottak, erdők és magas fű rejti el a fürkésző szemek elől az egységeinket. Ilyenkor persze jóval lassabban haladhatunk, mint a jól kikövezett utakon, de ennyit megér, hogy ne tűzdeljék tele nyilakkal a bőrünket. A magaslatokat elfoglalva az íjászok egész jól be tudják lőni a terepet, és alaposan megtizedelik a hegynek felfelé menetelő gyalogosokat. A lövedékek sajnos nem kímélik a saját csapatokat sem, így a távolsági fegyverekkel felszerelt egységeknek igencsak oda kell figyelniük arra, hogy ne lőjék hátba saját egységeiket. Nagy tumultus esetén érdemes átpozicionálni az íjászokat, és hátba támadni az ellenfelet. Ilyenkor saját gyalogosaink pajzsa ad némi védelmet a hazai nyílvesszők és gerelyek ellen. Az íjászok tulajdonságait sem árt megismerni: a görögök például olyan gyorsak, hogy gond nélkül lefutják a római gyalogságot, és folyamatosan képesek tűz alatt tartani őket távolról. Célszerű bevetni az ilyen taktikákat, könnyen elérhetünk egy-egy győzelmet ilyen ötletekkel.
A távolsági és közelharci egységek mellett legyen szó a lovasságról is. A Total War játékokban eddig is a lovasrohamok voltak a kedvenceink; van abban valami örömteli érzés, amikor oldalba kapunk egy védtelen íjászcsapatot egy mindent elsöprő rohammal, pont, mint a Gyűrűk ura filmben a pelennori csatamezőn Minas Tirith előtt. A TWA-ban is kiemelt szerepet kaptak a lovas egységek, mert gyorsan képesek eljutni a csata bármelyik pontjára, és ott csapnak le az ellenfélre, ahol csak akarnak. Hiába jók ugyanakkor a legázolásban, ha megtörik a lendületük, állóharcban gyorsan levágják őket. Védekezésben egyértelműen a lándzsások a legjobbak, egy görög falanxot szemből feltörni szinte lehetetlen, legalábbis nagy véráldozatok nélkül. Magasabb szinten ráállhatunk a tüzérségre is, ezek a balliszták a fél térképen keresztül képesek áthajítani a hatalmas kőtömböket, ideálisak arra, hogy szétzilálják a védők sorait. Jelen pillanatban kétféle harci állat található a játékban: a barbárok harci kutyákat, a karthágói hadvezérek elefántokat vetnek be.
A háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz
Adott tehát egy komoly mélységgel bíró, valós idejű stratégia, amit bárki letölthet magának ingyen. Jogosan merül fel a kérdés, hogy hol van ebben az üzlet, a pénz. A Wargaming évek óta iparági vezető ezen a téren, itt jön a képbe az ő szakértelmük. A World of Tanks már bizonyított, és rendszere remélhetőleg itt is működni fog. A csatákért a Total War: Arenában is kétféle tapasztalati pontot és ezüstöt kapunk, ebből tudunk új felszerelést és egységeket kifejleszteni, illetve a pénzből megvehetjük katonáinknak az új pajzsokat és fegyvereket, amelyekkel hatékonyabbá válnak a következő összecsapásban. Lesznek egyszer használatos felszerelések is, amelyeknek megkérik az árát, cserébe adnak némi előnyt a következő összecsapásnál. A megszerzett tapasztalati pontokból megvehetjük az új parancsnokokat is, jelen pillanatban alig van olyan dolog, amit nem tudunk megszerezni ingyen. A prémium egységek egyáltalán nem bírnak jobb tulajdonságokkal, mint a többiek, csak annyi előnyük van, hogy gyorsabban termelik a tapasztalati pontokat, és több ezüstöt fialnak csatánként. Ezeket a prémium egységeket aranyért vehetjük meg; jelen pillanatban egy arany egy forintba kerül, értelemszerűen jobban járunk hát, ha nagy tételben veszünk aranyat. Kozmetikai tuningokat is beszerezhetünk aranyért; szó se róla, tényleg jól néznek ki az egyedi pajzsfestések, az ilyen csapatok messziről kiemelkednek a tömegből. Az már egészen más kérdés, hogy kiemelt célpontot is jelentenek, előszeretettel hányja őket kardélre az egyszeri csóró játékos. Végül, de nem utolsósorban ott van a prémium idő, ami elég rendesen felgyorsítja a fejlődést; ez főként azoknak ajánlott, akik nem tudnak egy nap alatt túl sok csatát lejátszani, de fejlődni se. A játék producere elmondta nekünk Angliában, hogy messze nem számítanak akkora költési hajlandóságra, mint a World of Tanks esetén, nem kell attól tartanunk, hogy mostanában bevezetik a nagyobbat sebző arany nyílvesszőket vagy kardokat.
A Total War Arena azoknak ajánlott, akik szeretik a stratégiai játékokat, és nem riadnak vissza attól, hogy naponta megmérkőzzenek hasonszőrű játékosokkal az ókor legnagyobb hadvezéreiként. Nem mondom, hogy mindenki belátható időn belül hozzáfér a legerősebb egységekhez, ahhoz elég nagy kitartás vagy vastag pénztárca kell. Pozitívum, hogy nem kell attól tartanunk, a pénzzel kitömött ellenfelek lesöprik hadseregünket; mindenki egyenlő esélyekkel indul, nem lehet pénzért győzelmet vásárolni. A távlati tervek között szerepel a feudális Japán és Európa implementálása is, ezt a Wargaming vezetője, Viktor Kislyi jelentette be a Tokyo Game Show-n. Drukkolunk a fejlesztőknek (különösen a magyaroknak), hiánypótló egy ilyen mélységű stratégiai játék az F2P szegmensben.
