A The Wolf Among Us derült égből villámcsapásként érkezett az életembe – pár hete még a létezéséről sem tudtam, nem sejthettem, hogy teljesen le fog nyűgözni. Pedig én tudok rajongani: gyakran már hónapokkal a megjelenés előtt véletlenszerűen „olyan cuki, hogy belehaloook” kiáltásokat hallatok a Gru mozifilm híres jelenetének mintájára, mikor eszembe jut az adott játék, majd hasonló lelkesedéssel vetem bele magam a kalandokba.
Nem így a The Walking Dead-adaptációval kritikusi és játékosi elismeréseket bezsebelő Telltale Games új játékának esetében: a The Wolf Among Us-ról gyakorlatilag semmit sem tudtam; egyszer csak megjelent az Xbox Live-os ajánlómban, de mint ahogy sok más ajánlásnak, ennek sem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Ránéztem a farkasember képére, majd épp továbbálltam volna, mikor az egyik barátom felhívott, hogy „mostazonnalmárisrögtön” ki kell próbálnom ezt az új játékot. Nagy szerencse, hogy így tett – hát akkor nosza, gondoltam, sem a barátom ajánlásaiban, sem a stúdió korábbi játékaiban nem csalódtam, kipróbálom hát a trialt.
Egyszer volt a világ
Nem egészen öt perc telt el a játékidőből, mikorra teljesen rabja lettem Fabletown világának. A 70-es évek jellegzetes, sötét hangulatú filmjeit megidéző atmoszféra hamar magába szippantja az arra fogékonyakat (akik kedvelték például a hasonló tempójú 2011-es Drive című filmet, ebben sem fognak csalódni), ráadásul már az intróban kiderül minden szükséges információ a játék világáról, így az annak alapjául szolgáló, 2002-ben indult Fables című képregény előzetes ismerete sem szükséges a tökéletes játékélményhez.
A The Wolf Among Us karakterei mindenki számára ismerősek a Grimm testvérek és a Disney-filmek történeteiből: a három kismalac és a farkas, Piroska és a vadász, Hófehérke, a szépség és a szörnyeteg, az Alíz Csodaországbanból ismerős Tweedledum és Tweedledee és még sokan mások már az első epizódban tiszteletüket teszik. A négyszögletű kerek erdő és az Óperencián is túl helyett azonban mindannyian New Yorkban élnek, miután világaikból kitaszították őket, és rákényszerültek arra, hogy mágia segítségével emberi testben, inkognitóban éljenek az amerikai nagyvárosban. A hirtelen váltás kevés karaktert érintett pozitívan, így kedvenc mesehőseink közül többen a prostitúcióban vagy az alkoholban keresték problémáikra a megoldást.
Hősök márpedig nincsenek
Az egykori hősök és antihősök tehát, csakúgy, mint a most igen népszerű Egyszer volt... című filmsorozat esetében, egy „emberi” világba csöppentek, ahol régi énjük inkább már csak múló emlék vagy álomkép. A New York-i Fabletown kerületben a mesék rettegett lénye, a kicsit megszelídült ordas farkas a seriff, ő ügyel arra, hogy az egykori ellenfelek ne ugorjanak egymásnak, és mindenki időben bevegye a boszorkánytól kapott elixírt, melynek segítségével emberi alakot ölthetnek, és feltűnés nélkül mozoghatnak a városban.
Ez a már megfordult világ áll a feje tetejére, mikor kellemetlen események sorozata után a Farkas ajtaja előtt hagynak egy olyan szeretetcsomagot, melytől még maga az ordas is „éktelen haragra gerjed”. Fabletown lakói közül valaki sorozatgyilkos és senki sem tudja, hogy ki lehet az. A Big Bad Wolfból emberiesített nevű Bigby seriff elkezd hát nyomozni a játékossal együtt, és hamar kiderül, hogy senki sem az, akinek látszik.
Sárba tipor, és felemel
Akik korábban játszottak már a Telltale-féle The Walking Dead játékkal, hamar látni fogják, hogy a The Wolf Among Us is nagyon hasonló alapelemekből, valamint ugyanabból az erős vonalú, kicsit képregényes grafikából építkezik. Mindkét játék öt epizódból áll, a Wolfból 2014 nyarára ígérik a teljes kollekciót, egyelőre csak a körülbelül másfél-két óra alatt végigjátszható első rész érhető el. A Telltale-játékok a népszerű sorozatok mintájára készülnek: azon túl, hogy epizódokból állnak, melyekben bemutatják a szereplőket, nekünk pedig komoly, a történet kimenetelét befolyásoló döntéseket kell hoznunk, minden epizód végén kapunk egy „A következő rész tartalmából” feliratú, hangulatos outrót, mikor is a játék legenerálja, hogy ha hasonló döntésekkel folytatjuk a játékot, mire számíthatunk a következő részben.
Itt el is érkeztünk a The Wolf Among Us egyik legnagyobb erényéhez: bár alapvetően csak néhány gombot kell megnyomnunk ebben az interaktív film-kalandjáték elegyben, a karakterekkel való teljes azonosulás miatt mindig úgy érezzük, hogy hatalmas súly nehezedik a vállunkra minden egyes döntés során, és ezek a döntések akár az ötödik epizódot is befolyásolhatják majd. Két segélykérés érkezett a seriffhez. Hova megyünk először? Kit áldozunk fel a másik javára? Gorombák leszünk, erőszakosak vagy inkább visszafogjuk magunkat?
Ilyen és hasonló, főként morális kérdéseket kell megválaszolnunk minden percben ebben a játékban. Az egyes epizódok végén összegzést kapunk fontosabb döntéseinkről, és összehasonlíthatjuk azokat más játékosok választásaival, melyeket statisztikaként jelez a gép. Érdekes megtudni, hogy mások megmentették-e az adott karaktert, vagy hagyták meghalni – ez plusz morális súlyt, netán bűntudatot vagy a megelégedettség érzését helyezi ránk, hozzájárulva a még intenzívebb játékélményhez.
A lelkek labirintusa
A játék epizodikus jellege nem csupán dramaturgiai szempontból kiváló: az egyes epizódokban vissza tudunk menni egy-egy fontosabb csomópontig, hogy ott aztán más döntést hozzunk, és kipróbáljuk az események végkimenetelének többi lehetséges változatát. A The Wolf Among Us szerencsére jól kitalált „rewind”-funkcióval rendelkezik, így nem kell végigjátszanunk az egész epizódot akkor, ha például annak csak az utolsó jelenetét szeretnénk újraélni. Amikor „visszatekerünk”, megválasztjuk a pontot, ahonnan folytatni szeretnénk, majd ezt a játék már alapból ügyesen egy új mentésbe teszi, így véletlenül sem kerül veszélybe első végigjátszásunk.
Egyelőre nem lehet sokat tudni a következő részekről, a menüben néhány kép sejteti csak a várható epizódok fő témáit, de ha hihetünk a Telltale ígéretének, döntéseink szerteágazóbbak lehetnek majd, mint a The Walking Dead esetében. A WD-ben is hihetetlen súlyú, embert próbáló választásokat kellett eszközölnünk, de sajnos az ötödik epizód végére világossá vált, hogy így is, úgy is szinte ugyanaz a játék vége, és összességében lelkiismeretünkön kívül nem változott sok minden az egyes döntéseink után, ugyanis minden esetben fix pontos volt a játék. Természetesen ez részint elkerülhetetlen, de reméljük, a The Wolf Among Us esetében mernek már kicsit nagyobbat kockáztatni, mert ez a játék (is) megérdemelné.
A The Wolf Among Us erősen ajánlott mindenkinek, akit egy jó dialógokkal megtűzdelt kiváló történet el tud varázsolni. Ajánlott azoknak is, akik szerették a Telltale-féle The Walking Dead játékot, vagy követik a Fables képregényeket. Azok is játsszanak vele, akik szeretik a kaland- és szerepjátékokat. Azok is, akik a 70-es, 80-as évek sötétebb filmjeinek rajongói (vagy épp most élik ezen korszakukat a Drive vagy a Csak Isten bocsáthat meg filmek kapcsán). Ne játsszon a The Wolf Among Us játékkal az, aki csak egy egyszerű, buta kikapcsolódásra vágyik. A Wolf súlyos. Nagyon súlyos. Tökéletes.
