Lassan elérhető közelségbe kerül a Witcher 3 azt követően, hogy már kétszer is későbbi időpontra halasztották a megjelenését. Tegyük hozzá, hogy jó okkal. Nem szeretne a CD Projekt ostoba módon belesétálni ugyanabba a csapdába, amely az utóbbi hónapok szinte mindegyik AAA-kategóriás játékát érintette: befejezetlen, valamire való minőség-ellenőrzés nélkül összecsapott fércmunkaként kerültek az üzletek polcaira, hogy aztán a preferált platformtól függően, 10, 15, vagy akár 20 ezer forintot fizessünk értük.
Kellett az a néhány plusz hónap a The Witcher 3: Wild Huntnak is, ebben mindenki egyetért, aki rátehette a kezét a már játszható állapotban lévő buildre. Ez utóbbira támaszkodva sokan már most kikiáltották az év szerepjátékának, pedig még január sem múlt el. Na de mégis mire fel ez a határtalan lelkesedés?
Mennyit eszik százon?
Mint ismeretes, a The Witcher 3: Wild Hunt három platformon jelenik meg májusban, s bizony mindegyiket megmutatták a sajtónak. Egyáltalán nem meglepő módon a PC, PS4, XO sorrend alakult ki. A két konzolon jelen pillanatban csupán képfrissítés tekintetében van meg a paritás (30 fps), a felbontást illetően 1080p, amit a Sony és 900p, amit Microsoft kütyüjéből ki tudtak préselni. Sőt utóbbin egy paratszthajszállal életlenebbek a textúrák, valamint kevésbé teltek a színek. Ezzel szemben PC-n csupán a csillagos ég jelenti a határt, de ha nem akarunk kompromisszumokat kötni, akkor bizony nem árt egy jobb vas a játék alá. A PC-s demó Intel Core i7-4790 processzorral, ASRock Z97 alaplappal, 8 GB RAM-mal, GeForce GTX 980 videokártyával és SSD-vel szerelt gépen futott (egyébként is tudjuk, milyen magas a The Witcher 3 gépigénye). A fejlesztők elmondása szerint azonban még nem ért véget az optimalizálás, a cél, hogy az említett konfiguráció ne csak a high, hanem az ultra beállítások elvárásainak is képes legyen eleget tenni. Mindettől függetlenül PC-n élesebb textúrákra, nagyobb látótávolságra, finomabb árnyékokra és több tükröződő felületre számíthatunk.
Az élet lehelete
Elárulok egy kulisszatitkot: a GS szerkesztőségében egy napi kukoricán térdelés, tíz korbácsütés, valamint egy hétig csak poshadt víz és száraz kenyér jár annak, aki képes leírni azokat a sablonkifejezéseket, amelyek dicső eleinknek hála már teljesen elhasználódtak. A „fejlesztők tarsolya” és a „felkavart állóvíz” majdhogynem akkora égbekiáltó vétség, mint az „élő, lélegző világ”. Mégis ez az első, ami a Witcher 3 láttán először átfut a zsurnaliszta agytekervényein. Na jó, közvetlenül csak a „Hogy a ku... korékoló kakastaréjos életbe képes ez így kinézni?!” után.
Hajlamosak vagyunk (én legalábbis biztosan) folyton a BioWare fantasy sorozataihoz mérni a Witchereket, ami talán abban gyökeredzik, hogy az első rész még a Neverwinter Nights motorjával készült. És persze mindig jó látni azt, amikor a diák leiskolázza tanítómesterét. Egyébiránt már az első alkalommal remekül vizsgázott a CDPR abból, hogy miként kell felépíteni egy falvakkal, városokkal, erődökkel telehintett középkori világot, hogy az a számtalan fantasztikus elem, a szláv folklór életre kelt szörnyei és a mindent átitató mágia ellenére is földhözragadtnak tűnjék.
Pénzért kapható örömöket kínáló menyecskék illegetik magukat az esőtől tocsogóssá vált földút mentén, gyerekek kergetik egymást a pocsolyákban hangosan kacarászva, néhány asszony összedugja a fejét, nyelvüket ismerősökön és ismeretleneken köszörülve. Mindez már az előző részekre is jellemző volt, csak ezúttal lényegesen több olyan NPC népesíti be a világot, amelyiknek nem feltétlenül az a szerepe, hogy feladattal bízza meg Geraltot. Statiszták inkább, de nélkülük sokkal üresebb lenne a játék. Sőt, elvileg a napszakoknak megfelelően végzik majd a dolgukat, tehát amikor épp zenitjére hág a nap, egy vályogkunyhóba toppanva azon kaphatjuk a lakókat, hogy épp csámcsogva, jóízűeket böffentve költik el ebédjüket. És persze még véletlenül sem eltartott kisujjal lapátolják a szájukba az ételt.
Egyébként szintén a korábbi részek öröksége, hogy az NPC-k jellemzően nem zavartatják magukat attól, hogy hívatlanul belépünk az ingatlanukba, bekukkantunk minden szekrénybe, kihúzzuk az összes fiókot, s ha már ott vagyunk, gyorsan kinevezzük magunkat a tartalmuk újdonsült tulajdonosának. Ellenben az őrség továbbra sem tolerálja a törvénysértő viselkedést.
Ha pedig megemlítettem a napszakokat, akkor a dinamikusan változó időjárást sem szabad kihagynom. Eső és havazás is meglepheti a szikrázó napsütésben bizakodó játékost az orkánerejű széllökésekkel támadó viharról nem is beszélve.
Gyakorlás teszi a witchert
Elnézést, de még mindig nem áll rá a szám (sem pedig a kezem) a vajákra, holott többé-kevésbé találó fordításnak tartom. Szóval a The Witcher 3 újfent megvariált irányításának elsajátítására egy visszaemlékezés keretében lesz majd lehetőségünk, amelyben Geralt, Yennefer és Ciri megpróbál családként együtt élni. A sokra hivatott leányzó kiképzése veszi át az átugorható oktatómód szerepét. Versenyfutás Geralttal, és vívásgyakorlatok gondoskodnak arról, hogy megtanuljuk, melyik gomb mire való, valamint mit hol találunk a tárcsás menüben. Azért tárcsás, mert az egeres, billentyűzetes vezérléssel mostanáig még nem készültek el a srácok, ergo fogalmunk sincs arról, PC-n miként fest majd a végeredmény, de bízunk benne, hogy megtalálják a legjobb megoldást.
A harcrendszer alapjai nem változtak. A witcher mindig két kardot hord magánál: acélt az emberek és állatok, ezüstöt a szörnyek ellen. Párharc során érdemesebb a lassabb, ám nagyobbat sebző csapásokat előnyben részesíteni, a gyors szurkálást és vagdalkozást pedig tartogassuk csoportos garázdaság idejére. Mivel a bizonytalan célzás nem csak nyílpuska használatakor okozhat problémát, esetleg megoldást jelenthet, hogy rálockolhatunk egy-egy ellenfélre. Ha olyan ellenfelekkel találjuk szembe magunkat, kiknek pengéi elől nem muszáj feltétlenül elvetődnünk, a velük való harc során egy megfelelően időzített blokkolásból könnyen ellentámadásba mehetünk át.
Lóra fel!
Hála a számos renderelt, illetve in-game trailernek, már nem titok előttünk, hogy a Geralt kalandjait lezárni hivatott Witcher 3 cselekménye Ciri és Yennefer eltűnése körül forog, akiket nem csak a Vadak (más fordításban Vad Hajsza) néven ismert és rettegett kísértethorda, hanem többek között Nilfgaard császára is kézre szeretne keríteni. Hősünk Vezemir és a többi witcher segítségét kéri szerettei felkutatásához, amiből természetesen a másik „szerelme” Triss Merigold, valamint hűséges cimborái, Zoltan és Dandelion (Kökörcsin) sem maradhatnak ki. Az egészet pedig a Witcher világát megteremtő Sapkowski írásaival összhangban áthatja a politika (dinasztikus játszadozások, korrupció) és az emberiség, illetve a másfajúak nyomorult önzésének minden mocska (rasszizmus, prostitúció stb.)
Nosza, pattanjunk Keszeg nyergébe, és szöktessük egyből vágtába, mert hosszúnak ígérkezik az előttünk álló út, ráadásul korántsem biztos, hogy a végén minden kérdésre választ kapunk. Elvégre lehet még Witcher-játék a jövőben, csak épp nem Geralttal a főszerepben. Ciri, akit a harmadik részben szintén irányíthatunk például kézenfekvő választásnak tűnik. Minden attól függ, hogy az írók milyen sorsot szánnak Cintra Oroszlánja egyetlen életben maradt leszármazottjának. Apropó lovaglás.... az irányítás kísértetiesen emlékeztet a Red Dead Redemptionben alkalmazott megoldásra: az egyik analóg a kamerát, a másik a hátast fordítja a kívánt irányba, míg gombnyomogatással fokozhatjuk a sebességet kényelmes galoppozásból nyaktörő vágtáig. Utóbbi csak rövid ideig tartható fenn, mert Keszeg előbb-utóbb kimerül.
Ezzel együtt is hasznosabbnak tűnik a lovaglás a Dragon Age: Inquisitionben látottnál, mivelhogy nem kell kikászálódni a nyeregből amennyiben harcba kívánunk bocsátkozni valakivel.
Azt, hogy milyen sorrendben kívánjuk felfedezni a három fő régiót (lóháton persze), teljesen ránk bízzák a fejlesztők. A prológus végeztével szabadon kószálhatunk a Skellige-szigeteken, a Senkiföldjén, de Novigradban is.
Most aztán merre?
Egyelőre nehéz még csak felbecsülni is, hogy mennyire lesz fordulatos, sodró lendületű a Witcher 3 cselekményének fő szála, ám arra már most mérget vehetünk, hogy a fejlesztők mindent elkövetnek annak érdekében, hogy letérítsenek minket az útról. Ahogy az elődökben, úgy a harmadik részben is számtalan mellékküldetés várja a hivatásos szörnyvadászokat, ám ezúttal szó sincs arról, hogy meghatározott számú cickányfarkat kell gyűjtögetnünk, vagy egyéb MMO-s dizájnfilozófiát követő questekkel töltsék ki a 100+ órás játékidő nem elhanyagolható hányadát. (Igen, rád nézek itt most, kedves BioWare!) Mindegyik mellékküldetés egy aprócska történet, esetenként csavarral, vagy a váratlan végkimenetelnek hála hatásos csattanóval.
Újdonságnak számít az ún. witcherlátás, ami leginkább az Assassin's Creedek, az Arkham-széria és más játékok megoldásaira emlékeztet. Nem csupán a főzetkészítéshez nélkülözhetetlen növények emelkednek így ki a háttérből, hanem a szörnyek csapása és más nyomok is láthatóvá válnak. Például e nélkül aligha deríthetnénk ki, hogy ki lobbantotta lángra az egyik törpe kovácsműhelyét. Mellesleg már az ilyen mellékküldetések is rendre a túllépnek a jóról és rosszról alkotott dualista világfelfogáson, az említett gyújtogatóról például kiderül, hogy nem rasszista indíték vezérelte. Sokkal inkább a tény, hogy mélynövésű ismerőse a megszálló katonákat látja el fegyverrel.
A főbb küldetések értelemszerűen összefüggő eseményláncolatot alkotnak, és egy-egy ide tartozó feladat teljesítése akár órákat is igénybe vehet. Ilyen például a prológusban a griffvadászat. Történt ugyanis, hogy a falut, ahol Yennefer holléte felől érdeklődünk, egy vérszomjas fenevad tartja rettegésben. A nilfgaardi helyőrség parancsnoka pedig csak akkor hajlandó elárulni, amit a varázslónőről tud, ha előbb végzünk a griffel. Ehhez csali kell, egy növény, ami a helybéli alkimista szerint a közeli tó fenekén burjánzik. Tehát nem csupán úszni lehet a Witcher 3-ban, hanem merülni is. Ha megvan a zöldség, akkor ki kell faggatni a falu vadászát, aki megmutatja a szárnyas bestia legutóbbi áldozatainak tetemét. Azokat megvizsgálva a witcherlátás segítségével egészen a griff fészkéig követhetjük a nyomokat, ahol kiderül, hogy valaki felgyújtotta azt a még röpképtelen kicsinyeivel együtt. Nem csoda, hogy anyuci zabos. Ez is jellemző a sorozatra, az általunk szörnyeknek gondolt teremtmények sokszor maguk is az emberi gondatlanság áldozatai.
Visszafejlődés?
Elpusztításáért – ahogy minden ölésért és teljesített küldetésért – tekintélyes mennyiségű tapasztalati pont üti a markunkat, tehát előbb-utóbb Geralt szintet lép. Ilyenkor négy területen (harc, varázsjelek, alkímia és általános) javíthatjuk hősünk jártasságát. Egyebek mellett hatékonyabb támadási és védekezési formák, távolabbra, nagyobb területen és hosszabban ható varázsjelek, időlassítás, több életerő, valamint gyorsabb regeneráció szerepel a kínálatban.
Eddig nagyrészt megfelel a karakterfejlesztés a második részben megismertnek, viszont az némileg aggasztó, hogy az elsajátított képességeket nem lehet azonnal használatra fogni (még a passzívakat sem). Előbb át kell húzni őket a használandó talentslotok valamelyikébe, amelyekből kezdetben csupán három áll a rendelkezésünkre, de később akár a tizenkettőt is elérheti a számuk. Hasonlóképpen csupán három mutagén jótékony hatását élvezhetjük egyszerre. Még szerencse, hogy a mindenkori helyzetnek megfelelően variálhatjuk az aktív talanteket, de majd a tesztelés során kiderül, hogy mennyire volt ez jó ötlet a fejlesztők részéről. Geralt ruháit szintén lehet váltogatni.
Döntések és következmények
Ezen a ponton joggal merülne fel a kérdés benned, kedves olvasó, hogy vajh' mi lészen a mentéseinkkel, hiszen az első részben meghozott döntések bizony kisebb-nagyobb (inkább az előbbi volt jellemző) mértékben kihatottak a folytatás eseményeire. PC-n egyszerű a megoldás, csupán a dédelgetve őrzött save-fájlokat kell importálnunk majd, ellenben a konzolok problémásabbak. Az első rész tervezett átiratát kukázták, a második pedig csupán Xbox 360-ra jelent meg, ráadásul időközben sor került egy generációváltásra is. Ezért a CD Projekt RED srácai végül egy, a Dragon Age: Inquisitionben is látott megoldáshoz folyamodtak: akár anélkül is újra meghozhatjuk a sorsfordító döntéseket, hogy akár csak egy percet is játszottunk volna az elődökkel. Nekem ráadásul még jobban is tetszik az a megoldás, hogy a prológus végén a Geralt túlburjánzott arcszőrzetét ráncba szedő borbéllyal csevegve elevenednek meg hősünk korábbi tettei, minthogy egy dedikált honlapon kreáljunk mesterséges mentéseket.
Meglepetés
Amikor kiderült, hogy tíz másodperces időlimithez kötik a döntéshozatalt, még az is megfordult a fejemben, hogy dísztáviratban küldöm gratulációmat Varsóba. A méltatlanul elfeledett Alpha Protocol bebizonyította néhány évvel ezelőtt, hogy miként lehet feszültséget kelteni és nyomás alá helyezni a játékost pusztán azáltal, hogy nem lamentálhat egy örökkévalóságig azon, hogy a nőt menti, vagy inkább egy múzeumnyi ártatlan civilt. Ezáltal lesz valóban súlya döntéseinknek. Persze azokat is megértem, akiknek gondot okoz az idegen nyelven elhangzott szöveg megértése, nekik a magyar felirat jelenthet segítséget (bizony, hazánkban a játék magyarul jelenik meg!). Az ígéretek szerint minden választásunknak lesz valamilyen hatása, ellenben attól nem kell tartanunk, hogy a következmények okán egyes helyszínek elérhetetlenné válnak számunkra (lásd még a Witcher 2-t).
Nem állítom, hogy minden változtatás rokonszenves - leginkább a talentek számának korlátozása zavar -, de az igazat megvallva alig várom már, hogy betérjek az első kocsmába, elnyerjem kártyán a parasztok rézgarasait, majd a csűrben magamévá tegyem a bögyös felszolgálót. Ti is így vagytok ezzel?
