Kicsit megijedtem, amikor először meglestem a The Talos Principle Steam-adatlapját, hogy a Serious Sam játékok fejlesztője, a Croteam logikai móka készítésére adta a fejét. Valljuk be, az említett sorozatban nem kellett túl sokat gondolkodni, helyette az ellenfelek ledarálása volt a cél, míg egy Portal-szerű játékban nem egészen így van ez. Éppen ezért csalódtam olyan kellemesen, amikor a Talos feladványaival először találkoztam.
Én, a robot
No, nem arról van szó, hogy sikerült megreformálni a belsőnézetes logika (az élet!) műfaját, hiszen a legtöbb elemet ilyen-olyan formában láthattuk már más művekben is. A Croteam viszont remekül vegyítette ezeket, úgyhogy mindenképp jár nekik az elismerés; de ne szaladjunk ennyire előre, lássuk, miről szól a sztori. Főhősünk egy, az ESET vírusirtó reklámanyagairól lepattant androidgépezet, amely különböző ókori hangulatú, ám technológiával is átszőtt világokat látogat, hogy fejtörőket oldjon meg. De miért? Mi, vagy még inkább ki ő? Hogy került ide? Egy biztos: kalandozásaink során egy Elohim (héberül isten) nevű valaki szól hozzánk, és gyermekeként bánik velünk. Az édenkertszerű világokat szabadon felfedezhetjük, egy hatalmas torony viszont tiltott terület számunkra. Ismerős sztori? Nem véletlen, az egész játékot átszövik a bibliai utalások, valamint a létfilozófiai kérdések. Mi az élet? Mi élünk? Mik vagyunk? Emberek vagyunk-e? Mi teszi az embert emberré? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merülnek fel bennünk két feladvány között, ami egyáltalán nem baj, sőt érdekesebb formában kapjuk meg a gondolatmagvakat, mint jó néhány filozófiaórán. A sztoriról nem árulnék el többet; persze, hogy bemerészkedünk a tiltott toronyba is, aztán borul minden, amit addig hittünk. Akinek viszont nem a filozófia a kedvenc tantárgya, az se aggódjon, neki ott vannak az őrületes fejtörők.
Segítsünk magunkon
Fejtörőből több mint 120 van (nem számoltam meg egyesével, de hiszek a fejlesztőknek). Persze pofonegyszerűekkel kezdünk, hogy kicsit beleszokjunk a dolgokba, később viszont elengedik a kezünket, és mehet, ki merre lát. Mármint szó szerint; a világokban szabadon kóborolhatunk, nem vagyunk csőrendszerbe kényszerítve. Aztán amikor már azt hinnénk, hogy mindent tudunk, semmi sem okozhat meglepetést, új eszközzel bővül repertoárunk, ami megint csak újabb felépítésű fejtörőket vonz maga után. A játék vége felé pedig mindent egyszerre kell alkalmaznunk, amit megtanultunk; a másodfokú egyenlet megoldóképlete ehhez képest smafu. Persze túlzok, de azért törni fogjuk a fejünket rendesen. Pláne akkor, amikor sokadjára borul az előre kigondolt stratégiánk: ilyenkor nincs más lehetőségünk, mint hátralépni egyet, mély levegőt venni, és újragondolni az egész feladványt. Akkor viszont, amikor végre sikerül megoldanunk egy megoldhatatlannak tűnő rejtélyt, nagyon jól fogjuk érezni magunkat, büszkén üldögélhetünk a monitor előtt.
Most jöjjenek maguk a feladványok, amikről ugyan eddig még nem írtam konkrétumokat, de a játék szerves részét alkotják. A Talosban nincsenek portálok, pontosabban vannak, de azokat csak a világok közti utazásra használjuk. Helyette öngyilkos lebegő drónokkal találkozhatunk, melyek egy az egyben Leia hercegnő halálcsillagbeli börtönéből röppentek a Talosba, még jó, hogy nincs náluk injekciós tű. Helyette az arcunkba robbannak, ha észrevettek – mondjuk ez se sokkal jobb. Rajtuk kívül életünkre törnek még mozgásérzékelős gépfegyverek, de ők jó arcok, mert az öngyilkos kollégákat is aprítják, ha arról van szó. Nekünk ugyan nincs fegyverünk, de elménk élességével átvághatjuk magunkat a sírógörcsöket okozó feladványok szövevényes pókhálóján. Meg persze néhány eszközzel is, például egy kis állványra szerelt kamera kinézetű masinériával, ami megzavarja az elektromos berendezéseket, így akár erőtereket is kikapcsolhatunk a segítségével. Aztán ott van még a lézer-megtörő kristály vagy a ventilátor, ami a magasabb helyek elérésében (is) segít, de talán ezeknél is érdekesebb egy időbefolyásoló készülék. Ennek segítségével, miután megteszünk valamit, visszapörgethetjük az időt, és másként cselekedhetünk – múltbeli énünk viszont így is megcsinálja, amit korábban tettünk, kihatva a jelenre. Magyarán magunkkal kooperálhatunk; emlékezzünk csak a Braid című csodára, melyben volt egy hasonló megoldás. Nem is hangzik rosszul, igaz? A sikeres fejtörők után egy-egy tetrisdarabka a jutalmunk, amivel új helyeket és képességeket oldhatunk fel.
Kelj fel, és láss!
Amikor Elohimról tettem említést, kikerültem valakit, aki sokkal inkább „evilági személyiség”: ő Milton, egy szoftveralapú segédalkalmazás. Vele a pályákon véletlenszerűen található különböző számítógép-terminálokon keresztül társaloghatunk. Ezeken a terminálokon Milton különböző kérdéseket tesz fel nekünk, a válaszokkal pedig bizonyítanunk kell, hogy nem csak programok vagyunk. A különböző válaszok egyébként különböző befejezésekhez vezetnek, ami egy logikai játéknál nem megszokott, de szívből örülünk neki(k). Ahogy a grafikának is, ami gyönyörű, a világok az ókori Görögországot és Egyiptomot idézik fel bennünk, valamint egy téli hangulatú helyszínen is kalandozhatunk. Mindegyikről sejtjük azonban, az apró képtorzítások miatt pedig látjuk is, hogy nem igaziak, hanem csak a Mátrix részei.
És még egy szempont: amióta volt szerencsém kipróbálni az Alien: Isolationt Oculus Rifttel, egyre inkább keresem az olyan belsőnézetes játékokat, amiket majd (talán) egyszer játszhatok ezzel a szerkezettel. A Talos kétségkívül ilyen, bele sem merek gondolni, hogy virtuálisvalóság-szemüveggel mennyire durva lehet a látvány. Apropó belső nézet: a játék folyamán külső nézetre is válthatunk, de géptestfetisisztákon kívül ezt nem sokan használják majd, mivel a feladványokhoz jobban passzol előbbi. A hangokat jól eltalálták, a zene nekem kicsit túl monoton volt, de a vallási témához remekül illeszkedett. Egyetlen problémám a játékkal, hogy nagyon üresnek éreztem a világokat, teljesen egyedül bolyongunk. Ez nem feltétlenül baj, de valamiért nyomasztó érzés lett úrrá rajtam, amit csak akkor szeretek, ha szándékosan keltik bennem a fejlesztők. Itt viszont nem tűnt úgy, hogy ez koncepció lenne. Mindenesetre le a kalappal a Croteam előtt, egy emlékezetes FPS-sorozat után most egy emlékezetes logikai játékot tettek le az asztalra.
Kinek ajánlott tehát a The Talos Principle? Aki hozzám hasonlóan szereti a Portal játékokat, esetleg hallott már a Magrunner: Dark Pulse-ról, vagy netán játszott a Braiddel. Vallási filozofálgatás ide, lételméleti kérdések oda, mindenképp próbáljátok ki a Talost, ha tehetitek. És tehetitek! Elmondom, hogyan: a játékból létezik egy ingyenesen kipróbálható változat, amit bárki letölthet a Steamen keresztül, mindössze rá kell keresnie a The Talos Principle Public Test címre, és mehet is a móka. Ez is milyen jól hangzik, nem igaz? No de mi az igazság? Létezik-e egyáltalán igazság? Egy egyén igazsága egyezhet egy másik egyén igazságával? Örök kérdések ezek, nem is megyek most ebbe bele, járjatok utána inkább ti. Sok sikert mindenkinek!
