Nyilvánvaló, hogy ha fel kell mászni valahova, akkor ahhoz asztalra, dobozra, trambulinra vagy vízoszlopra lesz szükség, és ha hidat kell építeni akár a vízen, akár egy szakadék fölött, ahhoz megvetett ágyat érdemes használni. Ha neked még nem az, amint eltöltesz pár percet az Echoes of Wisdommal, hidd el, az lesz.
A The Legend of Zelda sorozat új része nem ahhoz a szálhoz tartozik, amiben a komolyabb, összetettebb, AAA-szintű játékoknak számító Breath of the Wildot és a Tears of the Kingdomot találjuk, jobban idézi a klasszikusokat, viszont kreatív problémamegoldó készségünkre itt is szükség van - és ez rengeteg emlékezetes pillanattal, hirtelen megvilágosodással jár.
Óvakodj a mételytől!
Hyrule táján az élet soha nem unalmas. Most épp lila vájatok nyílnak az egész királyságban, amik elnyelik az ártatlan polgárokat, sőt, Linket, a királyt (Zelda apját) és segítőit is. Minden a feje tetejére áll, aki visszatér, valami fura túlvilági erő hatása alatt mond gonosz, irracionális dolgokat, és hajt végre bizarr cselekedeteket. Most kivételesen a mindenki által jól ismert és tisztelt Zelda hercegnőre marad a feladat, hogy tegyen valamit a kényelmetlenségek megszüntetése érdekében. Harcban nem különösebben járatos, viszont okos, és egy apró barát, Tri segíti őt, hogy átjusson az előtte álló akadályokon.
Tri rögtön a játék elején egy bottal ajándékozza meg, amivel Zelda képes memorizálni, majd sokszorosítani tárgyakat. Ez az egész játékmenet legfőbb eleme, ezt kihasználva oldhatjuk meg a számos, kreatív gondolkodást igénylő fejtörőt, ezzel klónozhatunk cserepeket, asztalokat, legyőzött szörnyeket, akik aztán az oldalunkra állnak, de a kövek hajigálása sem jelent gondot a külseje ellenére meglepően erős hölgynek.
Klasszikus értelemben vett direkt harc az idő nagy részében nincs (hiába tűnne logikusnak, a botjával nem suhogtat), az ütközetek során leginkább a megidézett szörnyekben, robotokban és az elhajított tárgyakban bízhatunk, illetve aktiválhatunk egy kardozós módot, de ez rövid ideig tart, és nem biztos, hogy a legjobb megoldás például a földben bujkáló ellenfelek ellen, akikre egy homokpiráját ráereszteni sokkal célravezetőbb döntés. Általában idézünk, aztán nézzük, hogy a mi szörnyünk bírja-e tovább, vagy ellenfelei, és ha kell, pótoljuk az elhullott segítőnket. A bossharcok sem bonyolultabbak, félreállhatunk és kerülgethetjük a támadásokat, miközben minionjaink teszik a dolgukat, sokszor elterelve a bossok figyelmét.
Jó lesz az még valamire!
Egyes szörnyek nem csak a harcban hasznosak. A vakonddal például függőleges járatokat nyithatunk, a pók pedig ahogy előjön, lő egy fonalat felfelé, amin fel tudunk mászni.
Akárhányszor valami utunkat állja, el kell gondolkodnunk azon, kelléktárunkból mely tárgyak lehetnek hasznunkra épp. Minél előrébb járunk, annál összetettebben kell gondolkodnunk, de Zelda játékról lévén szó nem biztos, hogy minden helyzetre csak egyetlen jó megoldás létezik - valamivel kötöttebb, mint az elmúlt évek Zelda játékai, de nem sokkal.
Sajnos az inventory-kezelés nagyon fapados, kelléktárunk megnyitása után egyesével kell átlapoznunk minden tárgyat akkor is, ha tudjuk, melyiket szeretnénk épp idézhetővé tenni, még csak a szörnyek és a tárgyak sem kaptak két külön kategóriát, a különböző szempontok szerinti sorbarendezés az egyetlen opció. Ugyanígy kényelmetlen a gyógyító ételek, illetve az ezekből - egy fájdalmasan lassú folyamat során, a világban elszórtan megtalálható standoknál - keverhető smoothie-k előhívása, amiket nem tehetünk gyorsgombra, menüben kell lépkednünk, hogy el tudjuk őket fogyasztani.
És ha már itt tartunk, maga a tárgyidézés sem tökéletes, néha nehéz kitalálni, pontosan hol fog megjelenni a behívott cucc, de legalább egy gombnyomással törölhetjük is, ha elrontottuk a pozícionálást.
Nem kapunk akkora lehengerlő szabadságot, mint a nyílt világú Zelda játékoknál, de sokfelé kalandozhatunk, opcionális területeket is felfedezhetünk, ahol különleges tárgyak várhatnak minket, amik sokszor megkönnyítik a továbbhaladást; a legtöbb esetben ezek nélkül is megoldhatjuk a kihívásokat, de velük könnyebb. A fő történetszál mellett bőséggel találhatunk mellékküldetéseket, ezeket érdemes csinálgatni, hasznos jutalmak járnak értük, és a világról is többet tudhatunk meg általuk.
Ahogy a kiadó játékait általában, úgy ezt is az élmény, a kreatív játékmechanikai megoldások miatt érdemes játszani, és nem a sztori miatt, ami viszonylag egyszerű lett. Izgalmas felfedezni a különböző területeket, várni, hogy milyen új eszközöket szerzünk majd, és ez elég, hogy el akarjunk jutni a végéig.
Technikai oldalon az a helyzet, ami a Nintendo játékaival már évek óta: a The Legend of Zelda: Echoes of Wisdom többnyire folytonosan fut, nem borzalmas a teljesítménye, de kényelmetlenül gyakran előfordulnak reccenések akár handheld módban használjuk a Switchet, akár a dokkolóba helyezzük. Ha például füvet kaszálunk pörögve, garantált, hogy darabos lesz a kép. Ez a hardver már a könnyed, rajzfilmes grafikájú játékokhoz is kevés, nem jöhet elég hamar az utódja.
Amíg viszont az meg nem érkezik, az Echoes of Wisdomot mindenkinek érdemes kipróbálnia, aki szereti a kreatív játékokat, azoknak meg főleg, akik a kreativitásra ösztönzés miatt bírták a The Legend of Zelda sorozat közelmúltban megjelent részeit. Nagyon bájos, tele van apró meglepetésekkel, és ha maga a történet nem is annyira izgalmas, a világ, annak lakói és az ő apró sztorijaik érdekesek. Jó 15-20 óra kell, hogy végezzünk vele, de ez idő alatt sem válik unalmassá.
