Ugyan nagyjából egy évtizeddel ezelőtt még LittleBigPlanet DLC-k készítésével kezdett el betörni az ismertebb játékfejlesztők közé a Supermassive Games csapata, mára már teljesen egyértelmű, hogy a narratív horrorjátékok műfajával kötjük össze nevüket. A 2015-ös Until Dawnnal azonnal maguk mellé állították a zsáner szerelmeseit, azóta viszont nem tudták ezt a sikert hibátlanul megismételni. A 2017-es Hidden Agenda és a tavaly megjelent The Inpatient sem fog felkerülni a túlélő-horrorok panteonjának nagyjai közé, bár kétségtelenül mindkét játéknak megvoltak a saját emlékezetes pillanatai. Sajnos nem a Man of Medan lesz a Supermassive Games nagy visszatérése, pontosan azok az elemek hiányoznak ebből a játékukból is, amelyek négy évvel ezelőtt a csúcsra vitték az Until Dawnt. Ez pedig azért aggályos, mert a közeljövőben kizárólag a The Dark Pictures Anthology bővítésére koncentrál a gárda (félévente akarnak előrukkolni egy új játékkal), ez pedig jelen körülmények között rizikós vállalásnak tűnik; ha az írócsapat nem köti fel azt a bizonyos gatyót, a Supermassive Games a következő években is megmarad az erős közepes szinten, ez pedig tulajdonképpen senkinek sem jó. Sem a fejlesztőcsapatnak, amelynek nemrég még olyan szépen csengő neve egyre jobban elhalványul, sem pedig nekünk, játékosoknak, akik egy olyan zsigeri élményre vágyunk, mint amit 2015-ben megkaptunk.
Bolondok aranya
Négy amerikai fiatal, Alex (Kareem Alleyne), testvére, Brad Smith (Chris Sandiford), barátnője, Julia (Arielle Palik) és Julia bátyja, Conrad (Shawn Ashmore) egy gondtalannak ígérkező hajókirándulásra indul azzal a céllal, hogy búvárkodjanak egy jót. A The Duke of Milan nevezetű túrahajó kapitánya, Félicité "Fliss" DuBois (Ayisha Issa) csatlakozik hozzájuk ötödik karakterként. A sztori elején még minden rendben van, találnak egy második világháborús repülőgéproncsot a víz alatt, az első merülés után viszont gyorsan felpörögnek az események. A kompánia hamar egy végtelenül para szellemhajón találja magát, ahol elvileg a titokzatos mandzsúriai arany várja őket, de igazából annak is örülhetnek, ha egyáltalán ép bőrrel megússzák az egész kalamajkát. A The Dark Pictures Anthology: Man of Medan pedig természetesen azon fog dolgozni, hogy ezt ne sikerüljön összehoznunk. Döntéseink következtében vagy épp egy elrontott quick time event miatt bármikor életét veszítheti valamelyik szereplő, ez pedig természetesen alaposan átírja a több eltérő végkifejlet felé sodródó sztorit. Azt mindenképpen nagy piros pontként kell felírnunk a fejlesztőknek, hogy ránk bízzák, mennyire akarunk szívni a gombnyomkodással: beállíthatjuk akár azt is, hogy a quick time eventek esetében ne időre menjen a nyomás (persze, ha hibás gombra csapunk le, az így is bajt jelent), azokban az esetekben pedig, amikor nem elég csak egyszer lenyomni, hanem villámsebesen és folyamatosan püfölni kell mondjuk az X-et, kiválthatjuk ezt az adott gomb hosszú lenyomásával. Az első végigjátszásnál szinte a befejezésig sikerült úgy egyengetnem a csapat sorsát, hogy mindenki megúszta a kalandot, de konkrétan a legeslegutolsó quick time eventnél mégis elbuktam. Az utolsó fejezet újrajátszásánál (erre csak az első végigjátszás után van lehetőségünk) nagyon örültem neki, hogy az említett módokon megkönnyíthetem a dolgokat, így feleslegesen nem szökött az egekbe a vérnyomásom. Kár, hogy a Man of Medan egyébként sem emeli meg gyakran az ember pulzusát, pedig túlélő-horrorként épp ez lenne a feladata - jó, pár jump scare miatt fel fogunk ugrani a fotelünkből, de azért értitek, hogy mire is gondolok.
Fordulatot ne keress!
Már a 2018-as Gamescomon is arról meséltek a fejlesztők, hogy a The Dark Pictures Anthology minden játéka egy-egy többé-kevésbé ismert városi legendát dolgoz majd fel. Az SS Ourang Medan története inkább ez utóbbi (kevésbé ismert) kategóriába sorolható, ami azt vetítené előre, hogy legalább a csattanó nagyot fog ütni, hiszen nem fújjuk kívülről az egész sztorit. Nos, erről szó sincs, és talán ez mondható a játék egyik legnagyobb hibájának. Szinte attól a pillanattól tudni fogjuk, hová fut ki ez az egész, hogy lábunkat a szellemhajó fedélzetére tesszük. Nincs nagy csavar, nem csap majd senki a homlokára egy furmányos fordulat következtében. A kiszámíthatóság az egész játékmenet során markánsan jelen van, így pedig eléggé világos, mikor kerülünk olyan komoly döntési helyzetbe, amikor az egyik főszereplő élete a tét.
Ha már a karaktereknél tartunk, kénytelenek vagyunk arra is kitérni, hogy hiába szerződtettek le egy egészen jó színészgárdát a társaság megformálására (legalább Shawn Ashmore neve biztosan ismerős lesz azoknak, akik látták az X-Men filmeket - ezekben Jégembert alakította -, vagy játszottak a Quantum Breakkel), a hanyag írás miatt pár sablonos személyiségjegyen túl nem sok olyan vonásuk van a szereplőknek, ami egyedinek van emlékezetesnek mondható. Döntéseink fényében egyébként újabb karakterjellemzőket oldhatunk fel, erőszakossá vagy önfeláldozóvá is válhatnak a hősök, ha épp ebbe az irányba terelgetjük őket, sőt az is számít, egymással ápolt kapcsolataik merre tolódnak el. Az a baj, hogy ezek tükrében sem válnak izgalmasabbá.
Persze mindettől még nem lesz sétagalopp a játék, az alapvetések pedig most is ugyanannyira működnek, mint a Supermassive Games korábbi címeiben. A recept remek, biztosan nem lesz két végigjátszás teljesen ugyanolyan, csak míg korábban egy gourmand boltban vették az alapanyagokat, most megelégedtek a sarki közért felhozatalával.
A világ leglazább könyvtárosa
Mindenképp érdemes külön is szót ejteni a kurátorról, aki a jelek szerint az egész széria narrátora lesz, ő tölti be az összekötő kapocs szerepét. A Pip Torrens által megformált személy dolgozószobájában ücsörögve ismerhetjük meg az egész történetet, tulajdonképpen ő lesz a mesélő, aki néha két fejezet között még egy kicsit segít is közelebb kerülni a nagy megfejtéshez, már ha elfogadjuk a felkínált információmorzsákat - erre mondjuk pont semmi szükségünk sem lesz, hiszen ahogy említettem, pofonegyszerű a nagy rejtély megoldása. A kurátor szerepeltetése ennek ellenére kiváló döntésnek bizonyult, elég egy pillantás a fickó tökéletes slicked back fade frizurájára, és máris le akarunk ülni vele, hogy közösen elkortyolgassunk egy single malt whiskyt. Öröm hallgatni, ahogy választékosan felvázolja azt a keretrendszert, ami játszóterünkké válik a nagyjából négy-öt órát felölelő horrorhistória során. Szerepeltetésével egyértelműen a Mesék a Kriptából franchise-ból ismert "Crypt Keeper" nevű bábut ültették át saját antológiájukba a készítők. A ronda zombibábunál pedig mindenképpen kedvesebb látvány a szemnek Pip Torrens karaktere.
A kurátor kommentárjai mellett a felfedezhető titkok és a különféle zugokban elrejtett festmények lesznek a legnagyobb segítségeink. Míg előbbiekből tényleg egy csomóra bukkanhatunk a kaland során (legyen szó akár feljegyzésekről, levelekről vagy egy töltényhüvelyről), az utóbbiakból csak egy párat dugtak el a fejlesztők, jelentőségük viszont annál nagyobb. A festményeket megérintve ugyanis felvillan pár képkocka a lehetséges jövőből, így előre sejthetjük, hogy milyen módon érhet szomorú véget az egyes karakterek saját kis meséje, ha nem vigyázunk rájuk eléggé. Csak pár másodperces bevillanásokról van szó, de így is jobban tesszük, ha minden rejtett zugba bekukkantunk, hátha lapul ott egy fontos részletet rejtő festmény.
Közös borzongás
Valószínűleg nehezen áll majd meg az ember egy végigjátszás után (különösen, ha útközben pár szereplőt idejekorán ért utol a vég), ha viszont ránk hallgattok, akkor a második és az összes, utána következő nekifutásnak már nem egyedül ugrotok neki. A The Dark Pictures Anthology: Man of Medan legnagyobb újítása egyben a játék pozitívumai között a legmarkánsabb pontnak is tekinthető: a két felkínált multiplayer mód hatalmasat dob az egész élményen.
Két többjátékos mód közül választhatunk. A Movie Night egy nagy közös interaktív filmnézéssé varázsolja a játékot, amelyben maximum öten vehetünk részt oly módon, hogy egymásnak passzolgatjuk a kontrollert, és mindenki egy adott karakter irányításáért felel. Simán el tudom képzelni, hogy összeszokott baráti társaságok számára remek közös program lehet együtt végigjátszani a Man of Medant, szórakoztató lehet hangosan rákiabálni a másikra, hogy ne nyisson be egy veszélyesnek tűnő szobába, vagy épp biztatni, miközben megpróbál egy gonosz quick time eventtel boldogulni. Már ez a mód is üde frissességet rejt magában, de a másik új opció, a Shared Story még ennél is izgalmasabb. A Movie Night csak offline játszható, szóval a pajtásokkal együtt kell lecsüccsennünk a kanapéra, a Shared Story viszont egy dedikáltan online játékmód. Itt egyszerre fut majd a cselekmény két párhuzamos szálon, a két játékos pedig a helyzettől függően két külön karaktert irányít. Nem lesz rálátásunk arra, hogy a másik épp mit is csinál egészen pontosan, szóval habitusunk függvényében rajtunk áll, hogy segítjük társunkat, vagy épp ellene dolgozunk annak érdekében, hogy csak mi ússzuk meg ép bőrrel az egész szellemhajós rettenetet. Már csak azért is érdemes legalább egyszer mindenképpen kipróbálni a Shared Story módot, mert itt akár teljesen új jelenetekbe is belefuthatunk. Egyedül játszva az események szépen sorban követik egymást, így viszont bizonyos szegmensekre kevesebb idő jut. A Shared Story során párhuzamosan futnak az események, ennek köszönhetően pedig egyes jelenetek jóval hosszabbá válnak (értelemszerűen azért, hogy egyik játékos se lógassa a lábát, míg társa teljesen máshol kalandozik), sőt akár új döntési helyzetek is előkerülhetnek. Nem lehetett könnyű úgy összefésülni a történéseket, hogy sose kelljen egymásra várniuk a játékosoknak, de a Supermassive Games csapatának sikerült megoldania ezt a feladatot, ezért pedig bizony megérdemelnek egy hatalmas pacsit. Még odáig is simán elmerészkednék, hogy ha csak egyetlen végigjátszásra lesz kedvetek vagy időtök, akkor rögtön ezt válasszátok, vétek lenne kihagyni azt a játékmódot, amely során a The Dark Pictures Anthology: Man of Medan erényei leginkább kidomborodnak.
Szebb jövő ígérete, vagy halott ügy?
Kettős kép marad meg az emberben, miután lepörög a stáblista, és leteszi a kontrollert. Egyértelmű, hogy a Man of Medan még csak meg sem tudta karcolni azt a szintet, amit az Until Dawn képviselt. A legnagyobb jóindulattal is csak közepesnek mondható történet és a pár megvillanáson túl teljesen feledhetőnek mondható karakterek alaposan rányomják bélyegüket az összképre. Az első napos frissítés sokat javított a kifejezetten siralmasnak mondható technikai hibák garmadáján, amelyekkel a teszt során találkoztunk. Csak azért nem szentelek ennek több helyet, és nem is sorolom a negatívumok közé, mert amikor a nagyközönség is belekezdhetett a Man of Medanba, addigra már nagyrészt kigyomlálták őket, mindenesetre nem volt épp a legkellemesebb élmény a Mariana-árok mélységeibe zuhanó fps-szám mellett játszani Xbox One X-en.
A szellemhajó belsejének látványvilága valóban megkapó, az Unreal Engine 4 szépen teljesít, egyedül talán az arcok és a mimikák tűnnek kicsit furának. A fix kamera és a kissé darabos irányítás néha meg tudja tréfálni az embert, olykor egész nyakatekert mutatvány volt, míg sikerült úgy forognom egy karakterrel, hogy interakcióba léphessek a mellette lévő tárggyal.
A többjátékos módok (különösen a Shared Story) azonban még a gyengébb alapok mellett is remekül sültek el. Ha az antológia következő részei esetében fordulatosabb, érdekfeszítőbb, jobban megírt történeteket kapunk (elvileg 39 városi legendát tartottak érdemesnek a fejlesztők arra, hogy esetleg játék formájában is adaptálják őket, szóval bőven lesz miből válogatni), emlékezetesebb karakterekből áll majd össze a szereplőgárda, akkor bőven benne van a pakliban az is, hogy a későbbiek folyamán a nyolcrészesre tervezett The Dark Pictures Anthology játékai a műfaj legnagyobbjai közé emelkednek. Én személy szerint azonban nagyon aggódom a feszített munkamenet miatt, hiszen ha minden jól megy, akkor évente két új résszel akarják bővíteni az antológiát, kapkodva pedig nem lehet kellő figyelmet szentelni azoknak az apró, ám annál fontosabb részleteknek, amelyek tekintetében hiányt szenvedett a Man of Medan. 2020-ban kiderül, hogy a kétkedőknek vagy a bizakodó rajongóknak lesz-e majd igaza.
