Amennyiben egy új, független céget három vezető Bioware-fejlesztő alapít meg, lehet sejteni, hogy sikerre vannak ítélve. A Stoic Games esetében pont ez volt a helyzet. A Bioware patinás név, így a háromfős csapatnak a Kickstarteren pillanatok alatt összedobták a százezer dollárt, sőt az adakozók kedve egészen hatszázezer fölé vitte a támogatást (ami testvérek között is több mint 150 millió forint). A siker azóta is töretlen, az egyedi játékmenettel rendelkező, különleges történetű játék beszippantja az embert, és magával ragadja ugyanúgy, mint egy izgalmas könyv. Egyszerűen ugyanazt a történetmesélési izgalmat okozza, pedig az interaktív módszerek, amelyeket ezúttal használtak, még ha emlékeztetnek is a képregényekre, azért a klasszikus regényírással nemigen állnak rokonságban. Ennek ellenére működik a dolog.
DC Vikings
A rejtélyes világban, ahol a The Banner Saga játszódik, nemcsak vikingek, hanem más egyéb fajok is élnek. A varlok, a bölcs és hatalmas óriások vagy a dredge-ek, a mindent elpusztító ellenség egyfajta megelevenedett szobrok. S ez mind nem elég, hiszen az emberiség önmaga legnagyobb ellensége is egyben – ha kell olyan faj, akik között a széthúzás néha sokkal nagyobb, mint az együttműködés, akkor az emberiség pont az. Ebben a játékban nem egyszer előfordul, hogy büszkének érezhetjük magunkat, amiért az emberiségnek ekkora hősei vannak, majd egy-két nappal később találkozunk az emberiség szemetével: az árulással, a csalással, az ármánnyal.
A játék talán leghamarabb szembetűnő értéke a narráció. Nem véletlen, hogy az egyik Stoic Games-alapító egykor a DC Comicsnál dolgozott, hiszen a játék vizuális megjelenését még a szakértők is az 1959-es Disney-féle Csipkerózsikához (Eyvind Earle készítette), illetve Ralph Bakshi és Don Bluth stílusához hasonlítják. Aki szkeptikus, nézze meg a mellékelt képeket – nem szégyellem kimondani, hogy a The Banner Saga bizony gyönyörű – és nem a hiperszuper 3D-s gigamotor, hanem a grafikai stílus miatt. Az egész képernyőt kitakaró megoldás helyett talán jobb lett volna egy kisebb párbeszédablak vagy a klasszikus szövegbuborékok, de ez legyen egy játékprogram legnagyobb baja. Sokszor sajnáltam a játék folyamán, hogy adott jelenetekből nem lehet posztert csinálni és azokat kirakni a falra. Éljen a csodás stílus és a grafikai igényesség!
Egy hősies történet
Még egy átlagos józsefvárosi srác is (például én) tudja, hogy a vikingek nem arról voltak híresek, hogy ültek otthon és unatkoztak, netán a közösségi házban szomorú vikingdalokat énekeltek, miközben gyümölcslevet kortyolgattak. A vikingek bizony dicsőségnek tekintették a harcot, így nem csoda, hogy gyakorlatilag állandóan csatároztak. Emiatt rengeteg saga (kiejtése: szaga), azaz legendás, hősies mese született vikingekről, amelyben elmesélték, mekkora precizitással darabolták fel ellenfeleiket.
Mivel ezúttal egy saga kellős közepén találjuk magunkat, számítsunk arra, hogy szinte sosem pihennek majd kardjaink és szekercéink. Egy hősökből álló csapat áll rendelkezésünkre, akikből összeállíthatjuk a maximum hat főből álló csapatunkat, akik harcolni fognak, amennyiben csatára kerül a sor. Fontos szabály, hogy varlból csak kettő lehet egyszerre a csapatban, viszont ők négy helyet is elfoglalnak a négyzethálón.
A csapat összeállítása, taktikája csak és kizárólag rajtunk múlik, automatikus csatalejátszás nincs, tehát nekünk kell minden egyes körökre osztott küzdelmet végignyomni. Hőseink a csatában ugyan eleshetnek, de egyikük sem hal meg véglegesen. Mivel előfordulhat, hogy a következő csatáig nem tudunk pihenni (ilyenkor regenerálódnak a kiesett hősök), a harc előtt feltétlenül tegyünk be a helyükre pihent hőst. A kiemelt karakterek szerepjáték módszerrel szintet lépnek, ettől jobbak, ügyesebbek, pontosabbak, hosszabb életűek stb. lehetnek. Mivel a The Banner Saga egy taktikai játék, minden egyes apró tulajdonságpont elosztása rajtunk múlik: a készítők tényleg a játékosok kezébe adták annak lehetőségét, hogy elkészítsék álmaik csapatát.
Meglepetés! Hova tűntek a fiúk?
A közcímben írhattam volna persze lányokat is, hiszen a hölgyek is tevékenyen kiveszik a részüket a kalandból. A játék egyik legérdekesebb része a nagyon érdekes és izgalmas mese, amely döntéseinktől függően alakul. Előfordulhat például, hogy egy-egy döntésünk csak három-négy vagy több nappal később vált ki valamilyen hatást; mondjuk valaki megsértődik hőseink közül, és nem vesz részt a csatában, vagy pont ellenkezőleg, kezdeményezően vesz részt, és így nem lehet kivenni a hatfős csapatból.
Nagyon oda kell figyelni arra, ki hogyan viselkedik, ki mit gondol, mert ahogy haladunk előre a történetben, egyre inkább megismerjük hőseink egyéniségét. Ebben és a történet testreszabásában a Stoic kiválót alkotott, hiszen az izgalmas események java részéről mi magunk tehetünk, esetleg két rossz közül kell választanunk, netán a kényszer visz rá minket egy döntésre, a játékot nem érdekli, a következményeket pedig mi szenvedjük el. Azok a játékosok, akik szeretik az ilyen interaktív történetmesélést, imádni fogják a The Banner Sagát.
A sztori néha főszereplőt és helyszínt is vált, hiszen a hatalmas térképen rengeteg kaland és kihívás elfér. S ha már a hősök nekiindultak (semmiség, a Nap megáll az égen, és az erdő lehelete a tragédia előszelét hozza), akkor igenis sok kaland kell nekik. Apropó kaland: el ne feledjük, hogy ez egy taktikai játék, és ez nem csak a csatára vonatkozik. Amikor a térképen vonulnak embereink/csapataink, akkor tudjuk, mennyi ellátmányuk van, milyen a moráljuk, néha morgolódnak is, ha elégedetlenek.
Figyeljünk oda rájuk, ha kell, rendeljünk el pihenőt, egy közeli városból szerezzünk ételt, sőt ha már városban vagyunk, pihentessük, vagy épp ellenkezőleg, gyakoroltassuk hőseinket. Ilyenkor ugyanis lehetőség van arra, hogy különböző összeállítású csapatokat próbáljunk ki. Persze az is lehet, hogy az adott városban lakik valamelyik bácsikánk vagy egy visszavonult kalandozó, ebben az esetben mindenképp tegyünk nála egy látogatást, hátha beáll hozzánk, vagy esetleg van valami értékes információja vagy tárgya – hiszen a szerepjátékokra jellemzően minden hős hordhat egy „mágikus” tárgyat. Mágikusról jut eszembe: a Te Banner Saga voltaképpen egy taktikai fantasy szerepjáték, azonban a „fantasy” alatt ezúttal nem az agyonmágiázott klasszikusokat, hanem a Trónok harca-szerű, modern fantasyt kell érteni.
Indítsuk újra a napot!
Hatalmas játékterep, kalandok, szövevényes, izgalmas és csak a saját döntéseken múló sztori, gyönyörű grafikai stílus – ezek mind erősségei a játéknak. Sajnos a sok csata előbb-utóbb idegesítő lesz, mert a terepek nem túl változatosak. Néhol van szinkronhang, néhol nincs – ez nem túl konzisztens. A játék mentése sem logikus – utólag értesít a rendszer, előre tehát nem lehet kiszámítani, mikor ment. Ezzel azt szerettem volna mondani, hogy egy kis odafigyeléssel a Stoic simán megcsinálhatta volna az év egyik legjobb játékát – így a The Banner Saga „csak” szimplán egy gyönyörű grafikájú, szuper zenéjű, jó történetű, csodás hangulatú és nem utolsósorban jó játék.
