2018 nyarán az Epic Games egy frissen alapított uppsalai stúdió játékát is beválasztotta az Unreal Engine 4 legígéretesebb fejlesztései közé, ám akkor még csak annyit tudhattunk a Neon Giant pénzdíjazással kitüntetett projektjéről, hogy "egy teljesen új cyberpunk világba" repít majd minket.
A The Ascent később a Microsoft fürkészeit is lenyűgözte, így a játékot tavaly már a next-gen Xboxok nyitócímeként harangozták be. Az első kedvcsinálóban egy Diablóba oltott Cyberpunk 2077 tárult fel előttünk, így instant várós lett a móka. A tavaly őszre tervezett rajt ugyan végül nem jött össze, de július 29-én végre belevethettük magunkat az élménybe, Xboxon és PC-n egyaránt, akár Game Pass előfizetéssel is.
Szitává lőtt ellenfelek ezreivel és seregnyi testmódosítással később nem is kérdés, hogy megérte a várakozás, de azért néhány ponton tetten érhető, hogy a The Ascent nem egy több száz főt foglalkoztató mamut, hanem egy 11 tagból álló csapat munkája. Annak viszont rettenetesen őszinte, ezért nem nehéz beleszeretni.
Van élet a halál előtt?
A helyszín a Veles bolygó, főhősünk egy indentured worker, azaz kötbéres szolga, aki pusztán azért dolgozik, hogy törleszthesse az odaútjának költségeit. Kilátástalan mindennapjait egy arkológián, azaz egy többszintes, toronyszerű metropoliszban tengeti, élete azonban fenekestül felfordul, amikor a várost birtokló munkáltatója, a The Ascent Group csődbe megy, az utcákon pedig elszabadul a pokol.
A zsoldosokkal kikényszerített béke órák alatt anarchiába torkollik, miközben a vezetőség elbarikádozza magát a felsőbb szinteken. A történet során ebben a káoszban kell utat lőnünk magunknak, s ahogy haladunk a ranglétrán, úgy kezd körvonalazódni, hogy a megacég összeomlása mögött jóval több rejlik néhány elhibázott pénzügyi manővernél.
Minden itt van tehát, amit a zsáner megkövetel az elidegenedett városi miliőtől az egymással harcoló kapzsi vállalatokon át a nélkülözhetetlen neonpornóig. A koktél lenyűgöző látványban tárul elénk, ami elsősorban a fejlesztők elképesztően aprólékos munkájának köszönhető. A The Ascent hatalmas pályáin ugyanis nincsenek procedurálisan generált szakaszok, minden kézzel készült, méghozzá olyan részletességgel, hogy a végeredmény valóban eleven városként hat.
Az arkológia szintjei eltérő világokat jelenítenek meg, s minél magasabbra jutunk, annál fényűzőbbé válnak a díszletek. Az utcákon rengeteg NPC nyüzsög, akik a tűzharcok kitörésekor fejvesztve igyekeznek menekülni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A környezetbe ráadásul szorult némi interaktivitás is: ládákat és autókat törhetünk fel, automatákból vásárolhatunk (vagy szétlőhetjük őket), megszólíthatjuk a járókelőket, egyes pályaelemek pedig minimálisan rombolhatók is.
Összességében nem lehet eléggé dicsérni az atmoszférát, a Neon Giant tényleg remek munkát végzett, a játéknak valószínűleg egyetlen screenshotja több vásárlót/Game Pass-előfizetőt szerez majd, mint öt teszt együttvéve.
Ne kérdezz, csak lőj!
Ahogy az már az előzetesekből is nyilvánvaló volt, a The Ascent egy klasszikus twin stick shooter, vagyis fegyverrel a kézben szaladgálunk, felülnézetben manőverezve a záporozó lövedékek között. A régi vágású akción csak a fedezékrendszer csavar valamelyest, mellyel akár a tereptárgyak mögé kuporodva, felfelé kidugott mordállyal is oszthatjuk az áldást. A meglehetősen agresszívre hangolt ellenfelek azonban állandóan a nyakunkra jönnek, így a folyamatos mozgás dominál a bunkerharc helyett.
A küldetéseket központi városrészekben vesszük fel, ahol lehetőségünk van felszerelések (páncél, fegyverek, kibercuccok) vásárlásra, fejlesztésekre és mellékes munkák elvállalására is. Ezek között akadnak érdekesebb feladatok (pl. szerezz vissza egy hullát, termessz baktériumokat), és egyszerűbb felkérések (használj X alkalommal Y képességet) is. A lehetőségekkel pedig nem árt élnünk, mert a történet felgöngyölítéséhez sok-sok XP-n át vezet az út.
Aki viszont abban reménykedett, hogy a The Ascent egy többrétegű alkotás lesz regényeket megszégyenítő sztorival és nagy mélységet kínáló RPG-vonallal, annak csalódnia kell, mert a Neon Giant egyértelműen a látványra és az akcióra hegyezte ki a mókát. Ez már a startkor nyilvánvalóvá válik, amikor a szimpla (értsd: nem sok finomhangolást kínáló) karaktergenerálás után mindössze néhány felvillanó tőmondat vázolja a helyzetet, és máris ott találjuk magunkat az események sűrűjében.
A játékra később sem jellemzők a nagyjelenetek, a trailerekben kissé felülreprezentált átvezetők ritkán hosszabbak néhány másodpercnél, a párbeszédek pedig kimerülnek annyiban, hogy néma főhősünkkel egyszavas kérdéseket teszünk fel, melyekre alig hosszabb válaszokat kapunk.
Az idő előrehaladtával ugyan egyre izgalmasabbá válik a történet, de ne számítsunk hatalmas dolgokra, a sztori itt nem több puszta keretnél, ami megmagyarázza, miért is kell kidekorálnunk az adott szintet az ellenlábasaink földi (bocs, velesi) maradványaival. Ennek ellenére le a kalappal a Neon Giant előtt, mert amit a játék ezen a téren nyújt, azt lelkiismeretesen tálalja, a mellékelt kódexben mindent illusztrálva, s mindenről írva néhány magyarázó mondatot.
RPG Lite...lite
Hasonló filozófiát tükröznek az RPG-elemek is. A svédek ezt sem bonyolították túl, de a rendszer azért ad lehetőséget némi kísérletezésre. A darálásért és a küldetések teljesítéséért XP-t kapunk, szintet lépve pedig 3 skill ponttal gazdagodunk. Ezeket 8 kategóriában süthetjük el, növelve például az életerőnket, a beültetések használatára fordítható energiát, a célzás pontosságát, a gyorsaságunkat satöbbi.
Ami a kibernetikus módosításokat illeti, a The Ascentben ezek adják az extra képességeket. Egyszerre legfeljebb két aktív funkciót építhetünk be, melyek használatához energia szükséges. A kínálat egész változatos: lövedékeket lassító pajzsot vonhatunk magunk köré, robbanó robotpókokat telepíthetünk, életerővé alakíthatjuk a sebzésünk pontjait, stb.
Ezekhez jönnek még az ún. modulok, melyek a passzív képességeket (pl. hatékonyabb életerő-növelés) takarják. Végezetül pedig a hackeléshez kapunk egy cyberdecket is, amit gyűjthető alkatrészekkel fejleszthetünk, egyre kifinomultabb védelmi rendszereket téve feltörhetővé. Itt sem kell nagy dolgokra gondolni, többnyire ládákat és ajtókat nyitogatunk vele.
S ha már fejlesztés, tápolhatók a fegyvereink is. A mordályokat szintén a pályán elszórt alkatrészek segítségével turbózhatjuk fel, ám a magasabb szintekhez már ritkább elemek szükségesek, ami lelkiismeretes felfedezésre és a mellékküldetések elvállalására ösztönöz.
Annál is inkább, mert a The Ascentben nem lehet elhanyagolni a karakterfejlesztést. Könnyű meghalni, ha kapkodva nyomulunk a sztoriban, a zökkenőmentes előrehaladás kulcsa a szorgos gyűjtögetés és a mellékküldetések bevállalása. Azzal is segíthetünk, ha az óriási pályákon nem taxival, vagy metróval (merthogy itt az utóbbi is van ám, kedves Cyberpunk 2077) közlekedünk, hanem szépen átverekedjük magunkat a terepen, még ha sokadszorra is fordulunk meg az adott régióban.
Szó sincs azonban extra nehézségről, ez nem az a játék, ahol órákat kell agyalni a fejlesztéseken. A készítők egy gyorsan átlátható rendszert alkottak, de nem csak ezzel könnyítik meg az életünket. Az apróságokat (pl. életerő-csomag, energia) rejtő ládákba például elég belegyalogolnunk, hogy széttörjenek, a lőszer sosem fogy el, a taxit pedig szinte bárhol lehívhatjuk.
Néhol lepattogzik a króm
A fentiekből kitűnhet, hogy a Neon Giant kifejezetten könnyedre hangolta a The Ascent élményét, ami arról árulkodik, hogy a fejlesztők belátták a saját korlátaikat, és nem akarták egy 11 fős stúdióval lehozni az égbolt összes csillagát. A Cyberpunk 2077 "sokat markol, keveset fog" rajtja után talán senkinek sem kell magyarázni, miért díjazandó ez a hozzáállás. Amit a svédek vállaltak, azt korrekt tálalásban hozták, s ha figyelembe vesszük, hogy a local és online co-opot is biztosító játékukért csak 30 dollárt kérnek, akkor végképp méltányolandó a csomag.
A The Ascent ettől függetlenül messze van a tökéletességtől, bőven említhetünk kisebb-nagyobb hibákat is. A PC-s verzió kapcsán többen panaszkodtak előrehaladást gátló bugokra és egyenetlen teljesítményre, a steames kiadás pedig valamiféle anomália folytán több grafikai beállítást kínál, mint a Game Passban elérhető változat. További furcsaság, hogy az előfizetős szolgáltatásban még a nehézségi beállítás lehetősége is hiányzik, minden platformon.
Én Xbox Series X-en teszteltem a játékot, végig betonstabil 60 fps mellett, és szerencsére haladást ellehetetlenítő hibákkal sem találkoztam. Az egyik küldetés viszont teljesen fals helyszínre vezetett, amíg fel nem oldottam a régiót, ahová végül mennem kellett, de általánosságban is gyenge pont a térkép, mert nem mindig könnyű kiigazodni vele az egymásba fonódó szintekkel tarkított pályákon.
S ha már feljebb szóba került, fontos tárgyalni a kooperatív módot is, hiszen a játék marketingjében ezt is hangsúlyos elemként állították be. A maximum négyfős darálás valóban feldobja az élményt, de nem lett makulátlan az indulás, a játékosok számos problémára panaszkodnak a nehézkes bejelentkezéstől a mentési gondokon át a Steam és a Game Pass felhasználói közötti kommunikációs nehézségekig.
Mindent összegezve a The Ascent azonban még így is az év egyik legüdítőbb játéka, ha képes vagy túltenni magad a faék egyszerűségű RPG-s elemeken, és nem találod repetitívnek a rengeteg lövöldözést. Muszáj azonban megjegyeznem, hogy némi plusz erőforrással ennél sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle, de ki tudja, talán egy folytatás majd emeli a tétet.
