A Telltale már megint megcsinálta. Addig turkáltak egy, csak kevesek által ismert univerzumban, mígnem sikerült azt mindenki számára élvezhetővé tenni úgy, hogy az eredeti mű rajongói is megtalálják számításukat. A kalandjátékos világot domináló stúdió idén már négy játékot pörget párhuzamosan, és kétségtelen, hogy csak és kizárólag gyöngyszemeket adnak ki a kezeik közül. Az eddig elsősorban drámai történeteket feldolgozó srácok most kicsit lazábbra vették a figurát, és a Gearbox segítségével beleásták magukat a Borderlands világába, hogy a tőlük megszokott stílusban kerekítsenek egy izgalmas, epizodikus sorozatot az egyébként is reneszánszát élő univerzumból.
Nem csak fanatikusoknak
Egy dolgot már az elején leszögezhetünk: nem kell Borderlands-rajongónak lenni ahhoz, hogy valaki maximálisan élvezze a játékot. Persze a fanatikusok sok apró easter eggel találkozhatnak majd, és nyilvánvalóan hozzátesz a történethez, ha tudjuk, ki az a Handsome Jack, de a Tales from the Borderlands önálló játékként is tökéletesen megállja a helyét. Míg a Game of Thrones esetében kulcsfontosságú, hogy ismerjük a karaktereket és az előzményeket (hiszen a játék gyakorlatilag a sorozat harmadik évadának kilencedik részével kezdődik), itt akkor sem veszítünk semmit, ha nem raktunk bele 300 órát az előző részek GOTY változataiba. Az első két részben egyáltalán nem volt hangsúlyos a történet, a Pre-Sequelben viszont bizonyították, hogy igenis lehet érdekes karaktereket és történetszálakat alkotni ebben a világban, így nagy izgalommal vártam, vajon mit tudnak belőle kihozni akkor, ha teljesen a feje tetejére állítják a rendszert, és a megszokott „lövök, lootolok, lövök, lootolok” szisztéma helyett elsősorban szócsatákkal vívjuk majd a harcot.
A karakterekre most sem lehet panasz, bár teljesen más oldalról közelítjük meg őket, így a valódi érzelmi kötődésekhez valószínűleg egy kicsit több időre lesz szükségünk, mint mondjuk a The Walking Dead esetében. A játékban két teljesen eltérő karakter bőrébe bújhatunk bele, a történetet is úgy ismerjük meg, hogy a saját szemszögükből elmesélik azt. Míg Rhys (akit ki más szinkronizálhatna, mint a zseniális Troy Baker), a Hyperion egyik munkatársa az űrállomáson próbál meg feljebb kapaszkodni a ranglétrán, addig Fiona egy vérbeli csaló, aki másokat meglopva és kihasználva óhajtana egyik napról a másikra túlélni. Hogy ezen kívül pontosan milyen elvek szerint élik életüket főszereplőink, az csakis rajtunk és döntéseinket múlik. Számos helyzetben kell majd kinyilatkoztatnunk a véleményünket, és a játék ritmusát sikerült annyira jól eltalálni, hogy nem is feltétlenül lesz egyértelmű, hogy épp egy hangsúlyos döntés előtt állunk.
Újítás, de milyen áron?
Bár a stúdió játékai nagyon hasonlítanak egymásra, a Telltale minden szériával megpróbál egy kicsit megújulni, behozni néhány innovatív játéktechnikai megoldást, amelyek színesíthetik a kalandot. Ugyan a hátralévő négy epizód során még bőven lesz lehetőségük ezekből kihozni a maximumot, az első rész után sajnos azt kell mondanom, egyelőre nem sikerült lenyűgözniük. Rhys robotszemével különböző tárgyakat vizsgálhatunk meg behatóbban, azonban azon kívül, hogy jót nevetünk a mókás leírásokon, gyakorlatilag semmi értelme az egésznek. Fiona esetében a pénzzel tudunk játszani kicsit, az általunk összegyűjtött összeget elkölthetjük teljesen értelmetlen maszkokra, amelyek három percig látszanak majd a képernyőn.
A rendszerben kétségkívül van potenciál (megvesztegetés, egyedi megoldások a különböző vásárolt kütyüknek köszönhetően), de az első epizódban sajnos ezt egyáltalán nem sikerült kihasználni. Ha már a különböző megoldásoknál tartunk, a fejtörők is szinte teljesen kimaradtak, az egyetlen ilyesfajta döntési helyzetünk az, amikor arról filozofálunk, hogy rakétavetőt vagy minigunt szereljünk-e a robotra.
