Habár az évből még másfél hónap sem telt el, máris csomó hír és érdekesség érkezett a konzolok világából, főleg a generációváltást illetően. Szó volt már az érintőképernyős Xbox-ról, a nem drága Playstation 4-ről, amiről egyéb részletek is kiszivárogtak, közben pedig a Valve is megszellőztette a saját elképzelését.
Csoda, ha a megrögzött PC-s játékos is megkavarodik egy pillanatra, hogy a billentyűzetet és az egeret esetleg kontrollerre kellene cserélni? Néha már kezdi azt hinni, hogy talán csak bogarasságból, dacos ellenállásból, a mára már nosztalgikussá vált múlthoz való görcsös ragaszkodásból maradt még mindig a PC mellett. Aztán történik valami és hirtelen rádöbben, hogy a nagy sz**t! Azért gépezik még mindig, mert ezt szereti és pokolba a racionalitással, a kisebb helyigénnyel, az egyszerűbb működéssel és a fix hardverelemekkel, mert a PC egy életérzés, ami hiányozna, ha egy lelketlen dobozra cserélné. Egy olyan írás következik, ami egyáltalán nem a konzolokat kívánja ekézni, semmi köze hozzájuk, ezért akinek zsigeri reakciója a "PC" szó olvasatára, hogy őt megtámadták, az most próbálja magát megtartóztatni, mert erről szó sincs.
Mivel korábban is égettem már magam a GSO-n önszántamból, ezért röviden leírom, hogy mivel erősítettem meg hitem. Mocsy megküldte az Ace Combat kódját, úgyhogy nyomni kellett volna ezerrel, de amikor bekapcsoltam a gépet, csak a nagy sötétség fogadott. A szentségelés után az elkövetkezendő 20 percben végignyomtam minden rutinműveletet, amit ilyenkor szokás, majd végül leesett, hogy mielőtt bekapcsoltam volna a gépet, visszadugtam a helyére a PS/2 billentyűzetem kicsúszott csatlakozóját (mert imádom a klaviatúrám és nem vagyok hajlandó USB-st venni, csak azért, mert azt bármelyik USB-portba dughatom). Az egerem viszont USB-s, így az esti félhomályban sikerült felcserélni a két PS/2 csatlakozót, ami régebben is előfordult velem, de akkor valahogy azonnal kapcsoltam, amint sípolni kezdett a gép. Balférfinemiszerv vagyok? Igen! De arra jó volt ez a kis közjáték, hogy rájöjjek, miért is imádom a PC-t és miért lesz még helye nálam nagyon sokáig. (Itt ajánlanám figyelmetekben a Mady által 2008-ban írt konfigos cikket, mert érdemes megnézni, hogy akkoriban mi számított "egész jó kis gép"-nek. És közben találtam egy videót is, amit ha jól tévedek, egy kedves előfizetőnknek köszönhetünk.)
Szóval ahogy ott ültem és vártam, hogy az immáron "megjavult" rendszerem betöltődjön, hirtelen mintha megvilágosodtam volna és az elmúlt hetek hírei miatt a PC-be vetett ingataggá vált hitem durva megerősítést nyert. Rájöttem, hogy nem maradiságból vagyok PC-s, hanem azért, mert nekem egyszerűen így jó. Túl régóta játszom PC-vel ahhoz, hogy hirtelen mindezt sutba dobjam, és többé ne akarjak hardveres ütközésekkel, kipurcanó tápokkal, rejtélyes okokból lefagyó játékokkal, megsülő videokártyákkal találkozni. Mert jól emlékszem még azokra az időkre, amikor a hátamon cipeltem a gépet és a kezemben vittem a 17 hüvelykes CRT-monitort kilométereken keresztül, csak azért, hogy aztán néhány órát LAN-ozhassunk. Emlékszem a riadt és tanácstalan arcokra, amikor hirtelen az egyik srác tápja megadta magát és hangos durranással, illetve füsttel távozott a noname tápok örök (és olcsó) vadászmezejére. Szeretem azt, hogy ha vinni kell valahová, akkor nem tudom berakni egy közepes méretű dobozba, hanem jó pár kábelt ki kell húznom és kétszer kell fordulnom, mire lepakolom, szeretem hogy nem elég neki egy hatos elosztó és odafigyelek, hogy az autóban ne az alaplappal szembeni oldal legyen az ülésen (pedig lehet, hogy ez csak túlzott óvatosság).
Csípem azt, hogy babrálni kell a grafikai beállításokkal, a billentyűzetkiosztással, nincs benne wifi, és néha idegesítően hangos a ventilátor. Ráadásul a hosszú évek alatt összejött néhány olyan dolog, ami miatt már önmagában megéri megtartani, hiszen itt a kormány, a botkormányok, a fából készült 5,1 és a LED monitor. A földön összegubancolódott kábelrengeteget hiába bogozza ki az ember, egy-két nap múlva megint ugyanolyan átláthatatlan halom, mint korábban volt, de ez is velejárója ennek a dolognak.
A PC velem volt onnantól, amikor először nyomtam meg a bekapcsoló gombot, amikor először töröltem véletlenül állományokat, készséggel feltárulkozott, amikor elkezdtem belülről is megismerni, amikor az első győzelmemet bezsákoltam LAN-ban, majd online, vagy amikor először kente el a számat egy tizenéves. Ott volt, amikor megírtam az első fókuszcikkem a GameStarban (Mafia 2), mondhatni együtt sírtunk, együtt nevettünk, és néma nyugalommal tűrte, hogy laikus érdeklődéssel matassak a belsejében, elvégre úgyis én fizetem, ha elrontom. Nem mintha hiányozna az a fajta tehetetlenség, amit akkor érzünk, amikor már az összes trükköt bedobtuk, de még mindig nem stimmel valami, vagy amikor szomorúan konstatáljuk, hogy a kiváló GF 7950 GT bizony megadta magát a sorsának és kötelessége teljesítése közben egyetlen jajkiáltás nélkül megsült.
Biztos van aki nem érti, hogy ebben mégis mi a jó? Az menjen, és kérdezze meg a veteránozó autósokat, hogy miért ülnek fel a szopórollerre újra és újra. Tudjuk, hogy van GPS, de mégis használjuk a térképet, díjazzuk a leméretezett turbós motorokat, de mégis egy Golf II GTI-t tartunk igazi őszinte autónak és tudjuk, hogy nekünk is jobban megérné egy konzol, de hülyék lennénk váltani a PC-ről, hiszen akkor csak úgy, simán beleülnénk a készbe, azt pedig nem szeretjük. Mára már egyébként is sokat finomodtak a dolgok, a leköszönt Windows XP és a remekül szuperáló Windows 7 kiválóan megfelelnek a zökkenőmentes játékhoz, kevesebb a probléma, a megoldandó feladat és a fagyás. Nem vitatom, hogy a konzol sokkal megfelelőbb annak, aki csakis játszani akar. De a feleségemet sem cserélem le egy alkalmi barátnőre csak azért, mert utóbbi kevesebb pénzzel és még kevesebb hisztivel jár, hiszen szeretem.
Minden tiszteletem a konzolosoké, akik megtanultak kontrollerrel célozni, autót és repülőt vezetni, kalandjátékozni, de most mégis arra kérem őket, hogy ne próbálják megtéríteni a hozzám hasonlókat. Belerondít a cikkbe, de le kell írnom, hogy még az is tartsa magában a reflexszerű védelmi reakcióit, aki egyébként fennhangon hirdeti, hogy mindenféle platformja van otthon, de amint egy PC-s hír kerül ki az oldalra, azonnal többes szám második személyben kezd el beszélni a PC-sekről, egyöntetűen kalóznak nevezve minket. Ez az írás nem erről szól, nem akar indulatokat szítani, egymásnak ugrasztani bárkit, vagy kattintásokra vadászni. És igen, meg lehetett volna fogalmazni egyetlen mondatban is az egészet: PC-s vagyok, az is maradok!
