Miközben az elmúlt hét évben a kompetitív versenyzés kedvelői kizárólag a Wii U-ról átmentett Mario Kart 8 Deluxe-szal tehettek tönkre eleinte még jól induló összejöveteleket, Mario Partyból már a harmadik érkezik ebben a generációban, és még az egyetlen olyan rész is korszerű élményt kínált, ami felmelegített pályákat és elemeket tartalmazott.
A mozgásérzékelős minijátékokat is tartalmazó Super Mario Party és a klasszikusokat megidéző Mario Party Superstars után most itt a Jamboree, ami minden eddiginél több minijátékot, módot, táblát kínál, meg például mellénk szegülő gépi társakat, akik még több okot adnak pajtásainknak arra, hogy egy óvatlan pillanatban a mini szendvicsekbe döfködött fogpiszkálókat a combunkba állítsák.
Cukormázba burkolt fájdalom
A játékmenet alapjai a fő játékmódban nem változtak: négy játékos alakíthatja a 22 karakter valamelyikét, ha ennél kevesebben vágunk bele (akár egyedül), gépi ellenfeleket kapunk magunk mellé, hiszen minden minijáték négy főre van kitalálva. Kockát dobálva előre beállított számú fordulón keresztül (minimum 10, ez kb. 90 perc) lépkedünk valamelyik más-más interaktív elemekkel felturbózott táblán a hétből, aminek mezői ilyen-olyan hatásokat aktiválnak, jókat vagy rosszakat, szívatásokat vagy jutalmakat.
Miután mind a négy játékos lépett, jön egy minijáték, amiben vagy mindenki mindenki ellen, vagy egy a három ellen, vagy kettő a kettő ellen csatározik, és a győztes(ek) érmék formájában kapnak jutalmakat, közelebb jutva ezáltal a végső győzelemhez. A party mód mellett van egy Pro mód is, amiben minden téren minimálisra csökkentették a véletlenszerűséget, és lehet szavazni arra, mi legyen a következő minijáték, ám ha akár csak egy valaki is mást választ, mint a többiek, sorsolás dönt, amiben a több szavazatot kapó játék nagyobb eséllyel indul. Ha egyedül játszanánk, online is kereshetünk pajtásokat, de ha ketten ülünk egy gép előtt, marad az offline mókázás.
Fontos újdonság a 10 Jamboree Buddy megjelenése. Egy ponton felbukkannak a pályán, és aki először halad el mellettük, aktivál egy különleges minijátékot, amiben ő előnnyel indul, de bárki megnyerheti ezt, és maga mellé állíthatja a segítő karaktert, aki egyfelől valamilyen egyedi képességgel bír, amivel megnehezíti mások életét, másrészt pedig duplázza a jutalmakat, és lehetővé teszi, hogy egy helyett két csillagot vásároljunk egyszerre (a végén ugye az nyer, akinek a legtöbb csillaga van). Ő pár körig marad a szerencsés játékossal, de ha közben bárki elhalad mellette, gondolkodás nélkül átáll hozzá. Nem mondom, hogy a Mario Party játékokba kellett még több olyan elem, amivel valaki nagy előnyhöz, mások meg nagy hátrányhoz juthatnak, de tény, hogy a pajtik felrázzák kissé a játékmenetet, segítenek, hogy még kevésbé legyen biztos már az első körök után bárki győzelme.
Maguk a minijátékok rövidek, izgalmasak, kreatívak és szórakoztatóak, mint mindig. Mindenki egyforma esélyekkel indul, lehet szépen gyakorolni az éles próbálkozás előtt. Az 1v3-asok sem igazságtalanok, egyáltalán nem garantált, hogy a nagyobb csapat nyer, ügyesen balanszolták ki az erőviszonyokat. A 112 minijáték között akadnak mozgásérzékelősek is, amikhez mindenképp Joy-Con kell, de kikapcsolhatók, ha inkább maradnánk a gombnyomkodásnál.
Afterparty
És a Mario Party csak egy mód a sok közül, amivel a készítők előálltak - nem muszáj a klasszikus virtuális társasozásnál maradnunk, főleg ha online játszanánk, viszont mégis csak az adja az élmény magját, minden más mutatóban van. Az offline Rhythm Kitchent, amiben ritmusra kell válogatott dolgokat csinálnunk, kevésbé tudtam átérezni, két nagyobb menet közé beférhet, de nem lett a kedvencem, ahogy a két főre optimalizált, mozgásérzékelős Paratroopa Flight School sem, amiben kezeinket széttárva kell repkedni, akár kooperatívan feladatokat teljesíteni.
Ellenben ott a Party-Planner Trek, egy teljes értékű egyjátékos mód, amiben öt táblán kell segítenünk mindenféle karaktereknek, gyűjtögetős feladatokat és minijátékokat teljesíteni, amikért cserébe jutalmakat és titkos minijátékokat is kapunk - kiváló ez azokra az időkre, amikor nincs épp társaságunk. A Toad's Item Factory szintén jó móka: ebben a játékosok a Joy-Conok mozgatásával, együttes erővel oldhatnak meg logikai-ügyességi feladatokat, melyekben az a cél, hogy egy golyót a pálya végén lévő lyukba juttassunk, fix elemeket mozgatva. A Minigame Bayben az összes minijátékot játszhatjuk válogatott módokban, még napi kihívást is gyakorolhatunk, és a legtöbbet fel sem kell oldanunk, az első pillanattól fogva elérhetők - nincs táblán lépegetés, kevesebb a feszkó.
Két további mód elsősorban az online játékot élvezőknek szól, de ezekben sem találtam semmit, ami hosszútávon magához láncolna. A Bowser Kaboom Squadban nyolc fő egy óriási, lila Bowser-imposztorra vadászhat: egyrészt szét kell verni a pályákra hulló ládákat, majd az azokból kieső bombákat egy ágyúba pakolni, és azzal megsebezni a gonoszt, másrészt minden menet végén nyolcfős kooperatív kihívásokat kell teljesítenünk, hogy értékes jutalmakkal induljunk neki a következőnek - ezekből 10 van mindössze, ötletesek, de ez aránylag kevés a fő mód több mint 100 minijátékához mérten. Hasonló a helyzet a Koopathlonnal, amiben 9 minijátékból kell 3-at ismételgetnünk, mígnem annyi érmét szerzünk, hogy - beállítástól függően - háromszor, ötször vagy hétszer körbeérjünk a pályán.
Az, hogy ennyi extra módot készítettek, mindenképp dicséretes, még ha nem is mindbe tettek annyi energiát, hogy egy kipróbáláson túl érdekesek maradjanak. A Mario Party mód önmagában kielégítő, a minijátékokra fókuszáló módok és a Party-Planner Trek pedig nyújtanak annyi extrát, hogy akkor is sokáig elszórakozhassunk a játékkal, ha csak ezeket pörgetjük. Akik az előző két résszel játszottak, azok tudják, milyen élményre számíthatnak, akinek pedig ez lesz az első switches Mario Partyja, az eddigi legnagyobb csomagot kapja.
