Világvége esetén a „Tűzoltó leszel s katona, vadakat terelő juhász” pályaválasztási tanácsadás palettájáról a katona tűnik ésszerű megoldásnak. Az Undead Labs is felismerte végre ezt, és megadta nekünk a lehetőséget, ami az alapjátékból szerintem nagyon is hiányzott. Bár a poszt-apokaliptikus zombis sandbox játékban összefutottunk katonákkal (sőt!), hiányzott az a lehetőség, hogy a hadsereg szemszögéből is átélhessük a dolgokat. Ha pedig már ezt megadták nekünk, adtak mellé egy teljesen új területet is.
Danforth városába érkezünk (kicsit Los Angeles hangulata van, főleg a külvárosi részekkel, az autópályával), ahol a Greyhound One katonai egység vezetőjeként kialakítunk egy bázist, hogy a központ utasításait követve gondoskodjunk a környék védelméről, hasznos tudósembereket keressünk, akiknek segítségével talán meg lehet állítani valahogy ezt a csúnya kórságot. Meg amúgy az sem árt, ha létezik olyan létesítmény, ahol túl lehet élni ezt a folyamatosan pöffeszkedő poklot.
Túl sok a horda
A State of Decay: Lifeline kiegészítőben minden korábbi elem benne van, de a fejlesztők igyekeztek kicsit csavarni is a dolgokon. Először is egy ingyenes frissítéssel már a kocsik csomagtartója is működik, vagyis pakolhatunk bele cuccokat, nagyobb pakkok esetén pedig a bázisnál automatikusan kikerül az áru, a nép elégedett, befolyásunk és nyersanyagaink szintje pedig emelkedik. Játékmenetben is van újítás: katonaként sokkal több fegyverünk van (több cuccot és töltényt is találunk), folyamatosan érkezik bázisunkra az utánpótlás is, de ennek ára lesz. Rengeteg a városban a zombi, és rendszeres időközönként el is indulnak portyázni.
Egyrészt több helyen vannak úgynevezett „Danger Zone” területek, ahol tombolnak a hordák, másrészt kb. fél óránként a bázist is megrohamozzák egyre erősebb hullámokban – ez a „siege”. Itt sokkal jobban kell figyelnünk a már-már tower defense stílusra hajazó bázisvédelemre, és a harcokban is kőkeményen részt kell vennünk, mert ha túl kevés emberünk van, akkor vége mindennek. Ez némileg behatárolja a játékélményt, hamar azon kapjuk magunkat, hogy csak cuccokért és túlélőkért rohangálunk, aztán meg elkeseredetten gyepáljuk az egyre erősebb zombihordákat, és ha csak egy pillanatra is megállunk homlokot törölgetni vagy mélyet sóhajtani, vége mindennek.
Angyalbőrben minden kicsit rosszabb
A State of Decay alapvetően zseniális játék – a nem túl hosszú, de annál nehezebb kampány ezúttal is garantálja ezt. Újra és újra elő lehet venni, de sajnos most már sokkal több idegesítő apróság akad. A bázis rendszeres ostroma idővel frusztráló, és inkább idegesítő, mint izgalmas, az NPC-karakterek ostobák, a grafika pedig még rosszabb lett, ha ez egyáltalán lehetséges (Xbox 360-as verzióról beszélek). Annyi a bug, beakadás, rossz kamerakezelés, hogy vetekszik a zombik számával, és sajnos az újítások nem képesek egyensúlyozni ezt a problémát. Nincs felfedezés, bolyongás, maga a térkép sem akkora, mint amilyennek tűnik – főleg a torlaszokkal teli autópályán kóválygunk, az új pálya túl hamar kiismerhetővé válik, de egyébként is gyorsan haza kell sietnünk takarítani. Az MI a bázis védelmében nem hasznos segítség, az erősebb hullámok így hamar az agyunkra mennek; szóval döcög kicsit a játékélmény.
Pedig a koncepció most is tökéletes, még mindig az egyik legjobb túlélőhorror-játékról beszélünk. Már csak egy teljesen újragondolt fejlesztés és grafikai motor kellene hozzá, akkor beszélhetnénk a műfaj csúcsáról.
