Bár végtelenbe úszó sárga betűkkel a nyomtatott sajtó korlátai miatt nem szolgálhatunk, legalább A birodalom visszavág felvezető szövegét gondterhelt hangon olvasó Varga T. Józsefet képzeljétek ide, ha azt mondom: "Nehéz idők járnak a lázadókra..." És nemcsak rájuk, hanem a Star Wars összes rajongójára is, mert a Zsivány Egyes vagy A mandalori sikerén kívül a Disney-éra legtöbb filmje igen megosztó lett - a játékokról nem is beszélve. És nem is csak a Battlefront II körüli mikrotranzakció-balhéra gondolunk, hanem az ígéretes, mégis elkaszált játékokra (Star Wars 1313, Project Ragtag, Project Orca) és az egyre erősödő közvélekedésre, hogy nagy hiba volt a Star Wars játékok sorsát az Electronic Artsra bízni. És persze nem tudni, hogy mit hibáztassunk jobban, a Disney által hipersebességig pörgetett tartalomgyártást vagy az eszetlen mörcsözést (Csubakka szőrös fejével reklámozott dobozos tejet valaki?), de tény, hogy a legtöbb régi rajongó szemében lassacskán kopni kezdett a Star Wars név régi varázsa.
Hálátlan légkör várta tehát a Respawn Star Wars játékát, amelyet a 2018-as EA Play Cringe-kereső Kisködmön-díjas, szekunder szégyentől tenyérbe temetett arccal, remegő ujjaink résein át is csak alig nézhető bejelentése sem épp a legígéretesebben indított el a megjelenésig vezető kanyargós ösvényen. Mégis, azok, akik hinni akartak, és nem adták fel - például mi, itt a szerkesztőségben -, azok bármikor twi'lek szüzet áldoztak volna Vince Zampellának, csak segítsen. Elvégre ő volt az utolsó reményünk.
Egy messzi-messzi galaxisban...
Öt évvel járunk a Galaktikus Köztársaság bukása, a 66-os parancs kiadása, valamint a jedi rend közel teljes kiirtása után. Főhősünk, Cal Kestis a Bracca bolygón bujkál a birodalmi inkvizíció elől. Cal a jedik legsötétebb óráiban, a 66-os parancs idején még csak fiatal padawan volt, azóta pedig rejtőzködni kényszerül, senkinek sem köti az orrára, hogy kapcsolatban áll az Erővel, sőt próbálja teljesen elnyomni magában ezeket a képességeket - ez a magyarázat arra, hogy miért tudjuk csak lassan (újra) megszerezni a klasszikus jedipraktikákhoz kapcsolódó tudást. Egy nap azonban baleset történik a Birodalom szeméttelepének számító bolygón, a bontóüzem fiatal dolgozója pedig lelepleződik. A Második Nővér nevezetű inkvizítorral a nyakában Cal ekkor nagy utazásra indul, új társaival, Cere Jundával, Greezzel és a végtelenül cuki BD-1 droiddal pedig nem kisebb vállalást vesz a nyakába, mint a jedi rend feltámasztását.
Le sem tagadhatná a Respawn csapata, hogy ők dolgoztak ezen a kampányon, az ő kezük nyomát viseli magán a történet. Azok, akik szerették a Titanfall 2 narratíváját, annak kampányfelépítését, most is remekül fognak szórakozni a nagyjából 15-20 órás kaland során. Lassan kezdenek csak kibontakozni a történetszálak, szóval nem érdemes fejvakargatással tölteni az első órákat, pici türelemre van csupán szükség, és utána már jönnek is szépen sorban az áll-leejtős pillanatok, meglepetések. A teljes sztori ismeretében már jobban érthető, hogy a megjelenés előtt miért nem kapták meg az EA Access-előfizetők szokásos korai hozzáférésüket a próbaverzióhoz - a csapatnak valóban csak az esetleges spoilerek miatt volt aggódnivalója. Az írók remek munkát végeztek, egy olyan főhőst álmodtak meg, aki nem parancsol isteni erőknek, nem dobál csillagrombolókat jobbról balra, ellenben saját magában és célja esetleges sikerében is kételkedik, szóval végig emberi érzelmeket produkál, és nem csordogál az indokolatlan pátosz a ruhaujjáról. Most először érezhető egy Star Wars játék esetében a Disney-korszak, tehát az új kánon áldásos hatása. Eddigi számos (és egymásnak esetenként durván ellentmondó) történetfolyamok helyett egy hivatalos idővonala van immár a Star Wars-univerzumnak, ennek köszönhetően pedig a Star Wars Jedi: Fallen Order simán átemelhetett karaktereket a képregényekből, spinoff mozifilmekből, vagy utalgathatott az animációs sorozatokra. Nem kell mindent neki magának elmesélnie, ehelyett egy komplex univerzum részeként folyamatosan dobálhatja elénk a kikacsintásokat, easter eggeket. Nem utolsósorban az ilyen kampányok remek bizonyítékok lehetnek arra, hogy igenis megéri még ehhez hasonló címeket is készíteni, nem kell minden játéknak "szolgáltatássá válnia", a multiplayerre fókuszálnia, és ami talán sokak vérnyomását a leginkább befolyásolja: mikrotranzakciókra támaszkodnia.
Metroidsoulsvania
Egyetlen percig sem titkolták a fejlesztők, hogy honnan merítkeztek, a Fallen Orderről pedig ordít a masszív metroidvania csapásvonal és a FromSoftware munkásságának hatása - elég csak arra gondolni, hogy meditációs pontokon pihenhetünk meg, ha viszont itt felgyógyultunk, akkor a kisebb ellenfelek is újra a helyükre kerülnek. A történet egyetlen, előre meghatározott irány felé halad, nincsenek különféle mellékküldetések vagy döntési lehetőségek, mégsem válik sosem monotonná a játékmenet. Ez annak köszönhető, hogy a bejárható bolygók között bármikor utazgathatunk, ezt pedig elég gyakran meg is fogjuk tenni, hiszen folyamatosan feloldott új képességeink birtokában újabb, korábban elzárt területeket érhetünk el. BD-1, kedves kis robotpajtásunk szintén egyre több mindenre lesz képes, az ő új skilljei pedig ugyancsak korábban elérhetetlen helyszínekre juttathatnak el minket (vagy néha extra harci lehetőségeket nyitnak meg). Érdemes minden titkos kis zugba benézni, hátha akad egy emlékfoszlány, lenyomat az Erőben, amit Cal képes érzékelni - ezeket megtalálva extra xp-t szerezhetünk, vagy megnőhet életerőnk, esetleg kicsit hosszabbá válhat az Erőt jelző kis csíkunk, amit elhasználva tudjuk bevetni látványos képességeinket vagy nem kevésbé mutatós fénykardkombóinkat. Ládák is akadnak elszórva az egyes planétákon, ezekben kozmetikai cuccok bújnak meg (fénykardunkat például egészen kivételes mélységig testre szabhatjuk ezekkel), illetve bizonyos dobozokban serkentőszereket találhatunk, ezek tulajdonképpen maximális gyógyítóeszközeink számát tolják meg eggyel. Az öt bejárható bolygó nem tűnik elsőre soknak, de szerencsére közülük három igazán hatalmasnak mondható. Hosszú órák kellenek majd ahhoz, hogy teljesen felderítsük őket - ehhez remek segítséget nyújt a holotérkép, amely világosan mutatja, merről nyílnak még ismeretlen területek, sőt az is egyértelmű egyetlen pillantás után, hogy milyen, korábban elérhetetlen helyekhez férünk már hozzá, vagy merre mászkálhatunk el majd csak akkor, ha megszereztünk egy újabb képességet.
New hits on the block
A Fallen Order harcrendszere a "soulslike" játékokra, leginkább talán a Sekiróra hajaz: először is a tábortűzként funkcionáló meditációs pontok miatt, ahol gyógyulhatunk, és BD-1 gyógykapszuláit is újratölthetjük - annak árán, hogy az időközben lerendezett ellenfelek visszatérnek. Sőt: szintén hasonlóan a FromSoftware receptjéhez, idő előtti halálunk esetén elvesztjük legutóbbi képességpontunk óta szerzett tapasztalati pontjainkat, és csak akkor kapjuk őket vissza, ha a vesztünket okozó ellenen bosszút állunk. Ismerős a staminarendszer is: fénykardcsapásainkból bármennyit elengedhetünk a gaz ellen felé, blokkolásnál viszont egy idő után bizony elfogyhat állóképességünk, és bekaphatunk néhány fájdalmas találatot. A sima rohamosztagosok egy csapással elintézhetőek, a keményebb ellenfelek azonban már saját védelmi csíkkal rendelkeznek, ezt kell először leverni róluk, ha nem akarunk kockáztatni, és a jóval gyorsabb, de veszélyesebb időzített hárításra hagyatkozni, ami azonnal megbillenti őket, értékes (vissza)támadási lehetőséget nyitva - tényleg olyan az egész, mintha a FromSoftware komponálta volna az összecsapásokat. Bossharcok is tarkítják majd bőséggel a kampányt, ezek között pedig akadnak igazán emlékezetes összecsapások is.
Nem kell viszont senkinek sem attól félnie, hogy Dark Souls szintű nehézséggel találja szemben magát. A Fallen Order öszszesen négy nehézségi fokozatot kapott (ezek között a hárításra elegendő idő, az ellenfelek sebzése és agresszivitása jelent különbséget), szóval mindenki bátran kiválaszthatja a hozzá passzoló kihívási szintet. Figyelni azonban még a legkönnyebb fokozaton is kötelező, az időzítés miatt ez nem az a játék, amely tolerálja az eszetlen gombnyomkodást. Akit esetleg ez frusztrál, ne adja fel, mert ha lassacskán ráérez (kezdve az ellenfelek óvatos kiismerésével és a hárítás-vetődés készségszintre fejlesztésével), akkor sokkal intenzívebb élmény lesz minden összecsapás, nagyobb lesz minden győzelem fölötti öröm. Fénykardforgató képességeinken túl az Erő lesz még hatalmas segítségünkre. Piszkosul látványos harci jeleneteket lehet öszszehozni, ha ügyesen fűzzük egymás után a különféle képességeket és mozdulatokat: nagyon jól néz ki, ahogy a szerencsétlen bilifejű rohamosztagosokat letaszítjuk a mélybe, vagy épp felkapjuk, és a falhoz csapjuk, netán kardunkra rántjuk. Ráadásul nem bonyolult kombókat kell memorizálni, a mozdulatok organikusan simulnak egymásba. Egy halom okosan felépített rejtvény is utunkat állja majd, ezeket is az Erőt használva oldhatjuk meg, olykor már a Tomb Raider vagy Uncharted sorozat legjobb pillanatait idéző puzzle-feladványokat találunk, ami egy újabb hatalmas piros pontot jelent. A sötét oldal jelenléte egyedül technikai téren érezhető: bumfordi bugok tarkítják olykor a jedik útját, eltűnnek a textúrák, vagy épp az egyik bolygóra leszállva űrhajónk rossz oldalán nyílik le a rámpa, és a Stinger Mantisból kilépve a semmibe zuhanunk. Ezeknél azonban sokkal nagyobb para, hogy még performance módban is képes durván leesni az fps-szám, kiélezett helyzetekben pedig ez végzetes lehet.
Ébredezik a pixelerő
Ha bárki elfelejtette volna: a Respawnban ülnek azok az arcok, akiknek a legjobb Medal of Honor és Call of Duty részeket is köszönhetjük. Kétség sem fért hozzá, hogy a filmszerű, emlékezetes akciójelenetek terén lazán hozzák majd a kötelezőt, de hogy sztori- és világépítésben is ekkorát alakítanak, illetve hogy sok-sok FPS után magabiztosan váltanak külső nézetes akcióra, amelyben ilyen élvezetes fénykardharcokat hoznak öszsze, abban csak reménykedni lehetett. A helyszínek gyönyörűek, izgalmasan újszerűek, nagyszerű átadni magunkat a felfedezés örömének vagy akár csak az önfeledt bámészkodásnak. Annál többet pedig, hogy újra tátott szájjal, csillogó szemmel veszhetünk el a Star Wars világában, épp úgy, mint kiskorunkban, először látva a filmeket... nos, nem valószínű, hogy bárki is kívánhatna..
