Bizonyára nem mindenki tudja, hogy bár Pókember egy alapvetően vidám figura, aki folyamatosan mókázik még a legnagyobb csata közepén is, akadnak kifejezetten komor történetei is. Pókember élete tele van tragédiákkal, nem csoda hát, hogy az írók olykor félreteszik a viccelődést, és a sötétebb vonalat célozzák meg. Valami ehhez hasonlóra határozta el most magát az Insomniac Games csapata, ugyanis a Turf Wars története tényleg minden, csak nem móka és kacagás.
New York bandái
Az első DLC lezárása után magunk elé meredve persze már számítottunk valami hasonlóra, de azért azt nem sejtettük, hogy ennyire megváltozik a hangulat. Minderre a környezeti hatásokkal is rásegítettek a fejlesztők, szinte az egész sztori alatt sűrű köd borítja a várost, így a szürke látkép tökéletesen tükrözi majd a mi lelkivilágunkat is. Ma a történet a korábban csak belengetett főgonoszra, Kalapácsfejre fókuszál, illetve persze az általa vezetett maffiacsapatra, akik módszeresen le akarnak számolni a több don bandájával. Ugyancsak kiemelt szerep jut Yuri Watanabe századosnak, aki az alapjátékban Pókember összekötője volt a rendőrségen. Most jóval többet is megtudunk Yuri múltjáról, a rendőrnő pedig az események hatására és leginkább Kalapácsfej bandájának brutalitása miatt elég nagy szemléletváltáson megy át.
A sztori még mindig érdekes, és a mostani lezárás után már tényleg gőze sincs az embernek arról, hová fog mindez kifutni az utolsó fejezetben, vagyis a Silver Lining DLC-ben. Egyrészt bátor döntés volt új vizekre evezni és a humort háttérbe tolni, másfelől viszont olyan erős a kontraszt, hogy biztos vagyok benne, sokaknál inkább negatívum lesz ez az irányvonal, mintsem üdítő pozitívum. Az viszont vitán felül hatalmas hiba, hogy az utolsó bossharc annyira ötlettelen lett, hogy szinte kár is volt beletenni a játékba.
Screwballt be kellene tiltani
Lamentálgathatnék még egy darabig azon, hogy jó vagy rossz dolog marconább maffiasztorit csinálni Pókember meséjéből, de ennél fontosabb azt megemlíteni, hogy játékmenetbéli újdonságok terén vészesen a fantáziájuk utolsó morzsáit kapargatják össze a fejlesztők. A fő sztorimissziók mellett ezúttal a mellékfeladatok a random bűntények megakadályozásában, Kalapácsfej bázisainak kipucolásában és a végtelenül irritáló Screwball kihívásainak teljesítésében merülnek ki. A bűncselekmények között újdonságként a konvojok kísérgetése és védelmezése jelenik meg, ami, valljuk be, nem túl nagy eresztés.
Kalapácsfej bázisai egy az egyben az alapjáték démonjainak főhadiszállásait másolják le, még a bejutás is ugyanúgy a tetőn át történik. Végül Screwball feladatai jelentik a mélypontot. Ezek a cseppet sem szórakoztató kihívások attól lesznek borzalmasan idegkárosítóak, hogy szándékosan a játéktörténelem egyik legidegesítőbb karaktereként akarták ábrázolni a képregényekben is szörnyű Screwballt. Sajnos minden jel arra mutat, hogy a harmadik DLC-ben is újra láthatjuk.
Kalapácsfej csatlósai között legalább találkozhatunk egy marék újfajta ellenféllel, akik ellen alaposan fel kell kötni a pókgatyót. Ruhatárunkat pedig természetesen most is három új gönccel bővíthetjük ki, amelyek között ott van a képregényes Vaspók-ruha is.
Folytatása következik
Éppen elég történetszál lóg jelenleg a levegőben ahhoz, hogy a finálé kellően nagyot szóljon majd. Én továbbra is bízom az írókban, de azt két DLC után már bátran kijelenthetem, hogy csak a három bővítmény együttes megvásárlásának van értelme, egyenként felesleges szemezgetni belőlük. Anyagilag valószínűleg ez az epizodikus megjelenés éri meg jobban, de játékosként azt érzem, hogy sokkal teljesebb élményt kaptam volna, ha nem kell mindig egy hónapot várnom a folytatásra, hanem egy tisztességes kiegészítőként egyben tolhatom le a három részre tördelt kalandot.
