Pókember kétségtelenül a világ egyik legnépszerűbb szuperhőse, akit nem csak a képregényfanatikusok ismernek, hanem Superman és Batman mellett talán még a nagyi is gondnélkül megnevezné. Pókember már a 2000-es évek előtt is ott volt hazai újságosbódék kínálatától kezdve a játékboltok polcain át egészen az iskolatáskákig és pólókig. Pedig akkor még nem a mai idők jártak, mikor a geek már szexi, és csinos lányokon is ott feszül a hasvillantós top, rajta egy X-Men taggal, vagy épp Harley Quinn-nel. Pókember generációk számára vált a nagybetűs modern hőssé, akik pedig legalább egy füzetet olvastak a hálószövő főszereplésével, pontosan tudják, hogy Peter Parker, Póki civil énje legalább annyira hangsúlyos ezekben a képregényekben, mint a vörös-kék rucis bűnüldöző. Az Insomniac Games pont erre a vonalra akart ráerősíteni, játékukban Peter magánélete is fontos szerephez jut, ez pedig piszkosul jól áll a Spider-Mannek.
Változni kell, változni jó
Az utóbbi években annyiszor láttuk már Ben bácsi halálát, és a szárnyait még csak próbálgató ifjú Pókembert, hogy szerintem mindannyian közösen lélegeztünk fel, mikor kiderült, hogy a Spider-Man címszereplője már egy felnőtt, egészen pontosan 23 éves Peter Parker lesz. Peter kora egyben azt is jelenti, hogy immár 8 teljes éve tevékenykedik Pókemberként, szóval a kellően hosszú múltra tekint vissza kapcsolata ellenségeivel és persze szövetségeseivel is. Ez a felnőtt főszereplő érthető módon már teljesen más hétköznapi problémákkal szembesül, mint egy 15 éves srác, akinek a legnagyobb gondja a suli és a másnapi mateklecke. Utoljára tényleg csak a képregényfüzetek lapjain találkozhattunk egy ilyen érett Peter Parkerrel, aki persze továbbra is egy humorzsák, vicces beszólásaitól egyetlen másodpercig sem vettünk búcsút. Nincs olyan perc, hogy ne narrálná saját cselekedeteit és az eseményeket, de ezek a mókás pillanatok sosem lesznek terhesek, nem csapnak át vásári komédiába, mindig hibátlanul sülnek el a poénok. A játék sztorija szerint Peter most nem a Hírharsonának dolgozik, hanem tudományos pályafutását egyengeti, és egy igazán különleges kutatáson ügyködik mentorával együtt. A Póksrác leghíresebb szerelme, Mary Jane Watson is helyet kapott a Spider-Manben, de a képregényekkel ellentétben az ifjú hölgy itt nem szupermodellként keresi meg a Martinire valót, hanem éppen ő az, aki a Hírharsonánál kapott állást, mint oknyomozó riporter - továbbá ekkor épp szünetet tart Peterrel, nem járnak együtt. May néni sem marad ki a buliból, akit sikeresen belőttek a két végpont, vagyis a köténykés, almás rétest sütögető nagymama és A pankrátor sztriptíz rúdról épphogy csak lemászó Marisa Tomei-je közé: a nagynéni itt már benne jár a korban, de viselkedése sosem csúszik át szirupos és idegesítő anyáskodásba.
A híresebb pókemberes karakterek közül még mindenképp meg kell említenünk Norman Osbornt, aki a játék világában már csak mellékállásban dúsgazdag cégvezető, a névjegyén vastag betűvel ehelyett New York város polgármesterének titulusa díszeleg. Mellettük persze még bőven akadnak majd ismerős arcok, akik láttán a képregényekben járatos játékosok elégedett mosolyra húzzák a szájukat. Miles Morales, az Újvilág képregények Pókembere is fontos szerephez jut a sztoriban, de szeretnék a lehető legnagyobb mértékben spoilermentes maradni, szóval az őt érintő kérdéseket egyelőre inkább ne is firtassuk.
J. Jonah Jameson ezúttal nem a Hírharsona fejeseként, hanem egy betelefonálós műsor házigazdájaként jelenik meg, de persze Pókember iránt érzett tompíthatatlan gyűlölete itt sem csökkent szemernyit sem. Peter feledhetetlen narrációi mellett (a pókzsarus beszólásokra külön érdemes figyelni) Jameson agymenései is végtelenül szórakoztatóak és folyamatosan gondoskodnak a könnyed hangvételről. Nincs is viccesebb, mint mikor valakinél élő adásban szakad el a cérna.
A nagy erő esete a nagy felelősséggel
A történetről csak nagy vonalakban szeretnék beszélni, vétek lenne többet ellőni belőle, mint amennyit az eddig kiadott előzetesek és sajtóanyagok elárultak. A játék legelején Pókember végre-valahára rácsok mögé juttatja a Vezért, azzal viszont, hogy Wilson Fisk kikerül a képből, új figurák jutnak nagyobb térhez az alvilág sakktábláján. Egészen konkrétan Mr. Negatív és bandája próbál egy nagyszabású terv érdekében megszerezni egy pusztító erejű vírust, az egész ügy pedig sanszos, hogy összefügg May néni munkaadójával, a F.E.A.S.T. segélyszervezet tulajdonosával, Martin Livel. A kalamajkába Mary Jane is belekeveredik, mivel profi riporterként nem tudja elengedni a szenzációsnak ígérkező sztorit, és maga is nyomozásba kezd.
Igazán jól sikerültek azok a részek is, amikor Peter helyett őt irányíthatjuk. Ilyenkor értelemszerűen nem az akción és a harcon van a hangsúly, helyette inkább lopakodnunk és nyomoznunk kell. Pont akkor gördítenek nagyot a sztori kerekén ezek a szegmensek, mikor már picit veszíteni kezdenének az izgalmi faktorból, így összességében az egész játék alatt okosan adagolt kitérőknek tekinthetőek. Pókember civil énjét szintén irányításunk alá kell vonnunk, sokszor fogja Peter a tatyójába dobni a jelmezt. Ilyenkor Mary Jane-nel vagy May nénivel találkozik, a F.E.A.S.T. épületében kutakodik, vagy éppen munkahelyén dolgozik az egyik tudományos projekten.
Nagyobb fordulatokból pakoltak éppen eleget a körülbelül 20 játékórát felölelő történetbe. A Spider-Man sztorija végig feszes és izgalmas, a humoros részek mellett drámára és komolyságra is jut idő. Üdítően hatnak a változtatások, amelyek szembemennek az eddig a filmekben és képregényekben látottakkal, egyik ilyen megoldásnál sem érezzük azt, hogy kilóg a lóláb. Negatívumként egyedül talál azt lehetne felhozni, hogy a korábbi Pókember játékokkal ellentétben ezúttal nem egyenletesen helyezték el a bossharcokat a sztoriba, igazából a nagy összecsapások a játék végére koncentrálódnak. Talán azt lehet mondani, hogy a Spider-Man harmadik és utolsó felvonása már picit túlzottan sűrűre sikerült. Mondjuk ez épp a filmszerű hatást erősíti, szóval maradjunk annyiban, hogy ízlés kérdése a dolog; én mindenesetre jobban örültem volna, ha a játék korábbi szakaszaiban is több szupergonosszal futok össze.
A Spider-Man magyar feliratot is kapott (nem árt tudni, hogy ezt nem a játékbeli menüből érhetjük el, fontos, hogy magát a PS4 konzolt kell magyarra állítani, és ekkor aktiválódik automatikusan a játékban is a felirat). Engem csak és kizárólag az zavart, hogy a szuperhősök és szupergonoszok neveit egyáltalán nem fordították le, Pókember tehát maradt Spider-Man, a Vezér pedig Kingpin, és így tovább. Értem én, hogy ezer és egy alkalommal sikerült már béna magyar neveket adni a szereplőknek, és nemcsak a botrányos Wolverine-Farkas fordításra kell itt gondolunk, hiszen a képregényekben is elénk rakták Absorbing Mant, mint Benyelő Benő, vagy ott volt Rocket Racer, mint Rakéta Robi, esetleg Will O' the Wisp, mint Füst Vili. Az E3-on is megmutatott gonoszok, vagyis Elektró, Keselyű, Skorpió és Rhinó viszont azért náluk jóval egyszerűbben fordítható álnevekkel rendelkeznek, amelyeket az évek során már belénk véstek a hazánkban megjelent képregények.
Tennivalóból akad bőven
A kiváló írói munka nem csak a fő történetszálra, hanem a mellékküldetésekre is kiterjedt, ezek mind szórakoztatóra és kellően változatosra sikerültek. Nincs belőlük túlzottan sok, viszont garantáltan nem csak velük fogjuk elütni az időnkét két sztorimisszió között. Temérdek egyéb feladatot pakoltak ugyanis New Yorkba a fejlesztők, amelyek felett nem szabad elsiklani, mivel a teljesítésük után megszerzett különböző pontokból oldhatjuk fel a több mint huszonötféle extra pókruhát, illetve Pókember kütyüit és a hozzájuk tartozó fejlesztéseket. Ezek a feladatok automatikusan megjelennek a térképen, ha az adott régióhoz tartozó Oscorp jeladótornyot megbütyköljük egy frekvenciatekergetős minijátékban - ezen felül két hasonlóan egyszerű, de ötletes minijátékfajtába futhatunk még bele. Minden elvégzett küldetésért és feladatért, de még a levegőben, hálóhintázás közben bemutatott trükkökért is tapasztalati pontokkal jutalmaz bennünket a játék, szintlépésenként pedig nem csak valamilyen alaptulajdonságunk nő (gyorsabbak, erősebbek, szívósabbak leszünk), hanem az ekkor kapott képességpontokból új jártasságokat is feloldhatunk. Nem kell félni, már a játék befejezése előtt gond nélkül lesz annyi pontunk, hogy megvásárolhassuk az összes képességet, a ruhák és a kütyük terén viszont jóval szigorúbb a Spider-Man.
Az említett pontokért híres New York-i épületeket kell fényképezni, amelyek között a valóságban is megtalálható építmények mellett ott van a Bosszúállók tornya vagy épp a Sanctum Sanctorum, Doktor Strange háza. Ugyancsak külön pontok tartoznak a város összes kerületében az apróbb-cseprőbb bűntények megakadályozásához, Vezér és Mr. Negatív bázisainak felszámolásához, és Peter gimis évei alatt a városban széthagyott iskolatáskáihoz is. Utóbbiakban mindig találunk valami kis érdekességet, legyen szó akár első Mary Jane-nel közös randi éttermi számlájáról, vagy egy legendás ellenfél régi jelmezének darabkájáról. Ezek a kis emlékek is arra az érzetre erősítenek rá, hogy Pókember a játékban már hosszú szuperhősmúltra tekint vissza és nem ma, sőt még csak nem is tegnap kezdte a szakmát. Szintén pontokat kapunk a Taskmasterhez (no, most megfogtatok, az ő esetében nekem sem jut eszembe a képregényekben használt fordítás) kapcsolódó kihívásokra is, ezek viszont a többi feladatnál jóval nehezebbek, ráadásul nem elég teljesíteni őket, az elvégzésük ideje is számít. Ez alapján bronz, ezüst, vagy arany értékelést kapunk, teljesítményünk pedig a megszerezhető pontok mennyiségét is meghatározza. Ha minden kihívást ezüstre megcsinálunk, akkor nagyjából az összes ruha meglesz, de abban senki se reménykedjen, hogy ezzel párhuzamosan minden kütyüt is maximumra fejleszthetünk.
Az összes feladat közül a tudományos kutatások lettek a kedvenceim. Harry Osborn, Norman fia és Peter legjobb barátja jelenleg Európában utazgat, néhai édesanyja mobil kutatóközpontjait pedig így senki sem felügyeli. Persze ránk hárul ez a feladat, a légszennyezést és egyéb káros anyag kibocsátásokat kell orvosolnunk. Elsőre furának hangozhat, de a dokkoknál a víz megtisztítása és a városban a túlnyomásos csövek megkeresése tényleg szórakoztató elfoglaltság, ráadásul ezek a feladatok a legváltozatosabbak az összes közül.
Hálók és pofonok
2018-ban azért már elvárható, hogy Pókember ne csak a vakvilágba lövöldözze a hálóját, hanem a pókfonal tényleg megtapadjon az épületeken. Ez egészen pontosan így történik a Spider-Man-ben. Az elindított háló tényleg a toronyházakat veszi célba, a Central Parkban kalandozva pedig már nem fogunk olyan vígan lengedezni, mint a belvárosban (azért a fák segítenek). A szokásos hálóhintázás mellett magunk elé kilőtt fonallal is haladhatunk vízszintesen a levegőben, illetve póznákra, villanyoszlopokra, épületek tetejére és más magaslati pontokra fel is ránthatjuk magunkat, majd innen egyetlen gomb lenyomásával új lendületet vehetünk. Nagyon hamar ráérez az ember az irányításra és könnyedén varázsolhat látványos jeleneteket a lehető legátlagosabb pillanatokból is, például átsuhanhat pörögve egy víztározó tartóoszlopai között. Nem emlékszem olyan Pókember címre, ahol akár csak ehhez megközelítőleg hasonló szórakozás lenne az épületek között himbálózni. Egy-két kerület végső kipucolása van már csak hátra számomra a játék 100%-os teljesítéséből (ha mindent ki akarunk maxolni, akkor ez plusz 10-15 órát dob rá az alapsztorira), mégis azon kapom magam, hogy akár fél órát is simán eltöltök a céltalan lengedezéssel, annyira élvezem a Pókember-létet. Persze a gyors utazás sem marad ki a játékból, ha ezt alkalmazzuk, akkor a töltőképernyő megmutatja, Pókfej hogyan utazik a New York-i metrón - sikerült itt is egy teljesen átlagos játékmechanikát viccessé és ízig-vérig pókemberessé varázsolni.
Ha esetleg attól féltetek volna, hogy a Spider-Man az Arkham játékok harcrendszerét majmolja, akkor nyugalom, teljesen más a helyzet. Sokkal dinamikusabb a csata, nem csak két gombot fogunk monoton módon püfölni. Póki a hálóit is legalább olyan gyakran használja az összecsapások során, mint az ökleit, simán felkap csatornafedőket vagy akár motorokat is, és ezeket jól megpörgetve hozzávágja az ellenfelekhez. A kütyüket is érdemes bevetni, ugyanis egy hálóbombával például egy kisebb sereget is ártalmatlanná tehetünk, az elektromos hálóval a legádázabb rosszfiúkat is megállásra kényszeríthetjük, hatalmas meglepetést okozhatunk a bűnözőket egymáshoz rántó speciális hálószettel, és akkor a pókdrónt még nem is említettem. Ügyes kitérések és technikás támadások után folyamatosan nő egy csík az életerősávunk alatt. Ezt elhasználva gyógyulhatunk, illetve ha betelik, akkor azonnal kiütést eredményező kivégzéseket is indíthatunk. A bossharcok mind-mind teljesen egyediek, itt sem fogytak ki a fejlesztők a kreativitásból. Ha épp úgy hozza a sors, akkor lopózva, lesből támadva is elintézhetjük a gazfickókat, ez a megoldás is tökéletesen működik, itt sem csúszik hiba a rendszerbe.
New York, New York
A Spider-Man megjelenése előtt nem sokkal kibontakozó "pocsolya-gate" miatt kiemelten fontosnak tartom hangsúlyozni azt, hogy a játék túlzás nélkül letaglózóan gyönyörű. Igen, vannak apró változtatások az E3-as előzeteshez képes, de Pókember ruhája nem azért csillog kevésbé, mert rontottak volna a grafikán, hanem mert jobban ügyeltek a gúnya anyagának tulajdonságaira, azaz rájöttek, a textil viszonylag keveset csillámlik. A később feloldható páncélok esetében annyi csillogásra és tükröződésre lehet számítani, amennyi a csövön kifér. Pocsolyák ezrei borítják be az egész várost, és csak a kamera szögétől függ, hogy ezek hogyan tükrözik a környezetet vagy a Nap fényét. Gyakran kaptam magamat azon, hogy csak bámulom a házak között átszűrődő napsugarakat, vagy a taxik tükörképet a víztócsákban. A játék egyetlen alkalommal sem reccent meg, betonbiztosan tartja a 30fps-t. A kivételes részletességet bárki megörökítheti a maga módján, mivel egy külön fotómódot is kap a Spider-Man, az ezzel készített képekből pedig könnyedén összerakhatunk akár egy fiktív képregényborítót is. Nem csak a pazar minőségű átvezetőknél vizsgázik jelesre a látvány, játék közben is látni fogjuk Pókember ruhájának legapróbb varrásait is.
Érdemes néha hálóhintázás helyett lehuppanni az utcákra és körülnézni a járókelők között. New York utcáit nem agyatlan tömeg tölti meg, a civilek reagálnak ránk és az eseményekre. Simán lepacsiznak Pókemberrel. Ha nem sajnáljuk az időt, akkor egy csomó apró, ám nagyon kidolgozott részletre lehetünk figyelmesek, ezektől válik életszerűvé a környezet.
A Spider-Man 2018 egyik legjobb játéka, joggal lesz ott esélyesként a legtöbb év játéka szavazáson. Az ilyen címek miatt tűnik mindenki számára hibátlan döntésnek egy PS4 konzol beszerzése, a konkurencia pedig felkötheti a gatyót, mert jelenleg a Sony történetközpontú, egyjátékos élményre építő játékfelhozatala verhetetlen. Ezt erősíti markánsan a Spider-Man is.
