Nem siette el a Ubisoft San Francisco a South Park: The Fractured but Whole kiegészítőinek kiadását, de a fejlesztők még így is gyorsabban dolgoztak, mint ahogy Trey Parker és Matt Stone a sorozatot folytatja. A játék tavaly októberben jelent meg, márciusban követte a sztorit is bővítő első csomag, a From Dusk Till Casa Bonita, és július végéig kellett várnunk a Bring the Crunchra. Valószínűleg már csak azok őrizgették gépükön a játékot, akik befizettek a Season Passre, de alighanem ők sem azért, mert azt remélték, ez a DLC lesz mindennek a csúcsa. Nem is lett, viszont aki eddig kitartott, az már ne hagyja ki a végét.
Tóparti tábor
Jó kérdés, hogy milyen indíttatásból helyezték a középpontba a South Park egyik legkevésbé érdekes karakterét, de bizonyára épp azért, mert ő az egyetlen, aki valódi szuperképességekkel rendelkezik, és ha már az egész játékban szuperhősösdivel szórakoztatták magukat a srácok, ő is megérdemelt egy kis külön figyelmet. Bradley Biggle ugyanis nem csak játékból ölti magára Mentolbogyó-Roppancs jelmezét, a Földön túlról érkezett segíteni a gonosz elleni harcot. Ez a játékmenet szempontjából persze teljesen lényegtelen, ugyanúgy használnak a többiek is képességeket, mint ő. Megkapjuk társként, támogatói szerepet tölt be, és elég hatékonyan teszi a dolgát, egész támadásokat semlegesíthetünk vele.
Ahogy a Casa Bonitában, úgy itt is csak egy fix csapattal mehetünk végig, az új kölyök mellé Roppancson kívül Jimmy és Butters csatlakozik. A DLC-busz ezúttal a Tardicaca-tóhoz visz bennünket, amely alapvetően nyári táborokhoz van berendezve, ám ahogy azt pár horrorfilmben már láthattuk, ez a terep békés gyerekmegőrzés mellett gyilkolászásra is kimondottan alkalmas. Az összes nevelőnek nyoma veszett, és a mi dolgunk kideríteni, hogy mi történt velük, ki áll az egész mögött, és miért akarnak szörnymaszkos felnőttek ebben megakadályozni minket. Aztán az egész dolog váratlan irányokba eszkalálódik, a végén a játék legjobban elnyújtott, legidegesítőbb bossharcával, amit csak kötelességtudatból fejeztem be, de a legszívesebben a felénél otthagytam volna a francba. A Crunch valamivel hosszabb, mint a Casa Bonita volt, nagyrészt az unalomig nyújtott csaták miatt. Tényleg jó ötlet még előhúzni a "legyőzted a bosst, haha, mégsem, most kétszer erősebb" lapot? Egy-két mellékküldetést is kapunk, de ezeket fél óra alatt könnyen lehet teljesíteni.
Az utolsó úgyis életben marad
Az új karakterosztály, a Final Girl a minden horrorfilmben utolsóként valahogy életben maradó lány kliséjén alapszik. Miután egy fészerbe menekülünk, összegyűjtjük az ottani szerszámokat (Toolshed büszke lenne, nem is értem, őt miért hagyták ki a csomagból), majd McGyver módjára visszavágunk támadóinknak. Képesek leszünk csapdát állítani körfűrészből, amely megsebez minden, egy adott mezőn tartózkodó ellenlábast, és vérzést is okoz. Egy kalapácsra szerelt dinamittal el tudjuk mozdítani rosszakaróinkat valamilyen irányba, ami fontos mechanika, nagyon sokszor kell ezt használnunk a sikerhez. Speciális képességével pedig a közelében lévő, legyengült ellenfeleket tudja kivégezni egyesével, egy láncfűrészből és egyéb alkalmatosságokból eszkábált brutális eszközzel. Persze ez mind hasznos, de úgy érzem, alapvetően is annyi kaszt és képesség volt a játékban, hogy azzal, hogy még egyet hozzácsaptak, változatosságot már semmiképp sem tudtak belevinni.
Hiába lett ez valamivel hosszabb, a Casa Bonita minden szempontból jobban sikerült, és ha a Season Pass egészét nézzük, nem lehetünk elégedettek. Semmit sem veszítetek, ha kihagyjátok.
