A napokban befutott a szerkesztőségbe a Sacred 2 előzetes verziója, s látványosan én voltam az egyetlen jelenlévő, aki rá is ért kipróbálni. A kipróbálás megtörtént, és most kíméletlenül beszámolok az első - rövid, ámde annál velősebb - benyomásokról.
Amit szabad és amit nem
Amint az elvárható, az Ascaron nem szeretné, ha már a megjelenés előtt mindent ellőnénk a játékból, szóval felállítottak néhány szabályt, hogy miről nem írhatunk. Így például az első párat leszámítva nem írhatunk a főszörnyekről (de mivel oly kevés idő volt oly sok feladatra, így már az elsőhöz sem érkeztem eljutni, szóval mindegy... majd később pótolom, de ugye lapleadás van), az in-game videókról (pedig erről szépet írtam volna), az utolsó szintről (na persze), az easter eggekről (róluk is szívesen írtam volna) és a Blind Guardian „koncertről". Sebaj, még így is marad a grafika, a karakterek, az első küldetések, ilyesmik, szóval nem hagytak alapanyag nélkül.
Inkvizítor vagy élőhalott?
A karakterek kiválasztásakor kicsit eltűnődtem azon, hogy merészen csapjak-e bele egy számomra még ismeretlen szabályrendszerű játékba azonnal egy mágiaorientált karakterrel, vagy inkább a biztos utat válasszam egy közelharcossal. Némi töprengés után a kíváncsiság győzött, és egy inkvizítort indítottam... majd kb. két perc teljes tanácstalanság után (annyira minimális a tutorial, hogy elvesztem a sok skill, kombó, speciális támadás, stb. között) nagyon gyorsan váltottam a shadow warrior nevű harcos kasztra. Miután megtörtént a bevezetés (melyről ugye nem írhatok, de azért csak nem vernek meg, ha elárulom, hogy az első részhez hasonlóan most is minden osztály saját háttértörténettel, más helyről indul), gyorsan el is szabadultam a nagyvilágba, mely ebben az esetben egy temetőt jelentett... és nekiálltam becsületesen elolvasni minden sírfeliratot, ezzel eltöltve vagy 10 percet (erről persze megint nem írhatok, hiszen easter egg kategória, haha), lecsaptam pár zombit, néhány útonállót, és végre kint voltam a zöld réteken.
Szép és komolytalan
Ekkor két dolog kezdett erősen feltűnni: egyrészt a játék gyönyörű (természetesen minden maximumra volt állítva), a növényzet hihetetlenül részletes, a karaktermodellek kidolgozottak, és néhány gyengébb pillanatomban elvesztem a virágok csodálatában. Másrészt viszont minden más olyan... átlagos. A fősztori még alig indult be, de amit láttam belőle, az nem győzött meg (pedig egy játéknak az elején kellene berántani, vagy legalább többet ígérni a későbbiekre). A mellékküldetések kicsit érdektelenek, gyakran "a farkas megölte szegény tehenemet, állj bosszút" vonalon mozognak. A karakterem erőltetette a melodrámát, és még a legcsóróbb „szedj össze 10 ezt meg azt" küldetést is olyan heroikus felkiáltással vállalta el, mintha sárkányölésre indulna. Ráadásul, ha megálltam turkálni az inventory-ban, akkor fél perc múlva belekezdett egy „miért állok én itt?" monológba, ami baklövés egy olyan játékban, ahol a stílusból adódóan jó sokat kell ácsorogni.
Végül rájöttem a megoldásra: nem szabad komolyan venni a játékot, és akkor a fenti hiányosságok hirtelen pozitívumként, önparódiaként jelennek meg. Így már sokkal élvezetesebbé vált az egész! És persze hátravan még sok-sok órányi kalandozás, a Sacred 2 addig még számtalan meglepetést tartogathat.
