Miután én írhattam a Rocket League előzetesét, és még a fejlesztőkkel is készíthettem egy interjút, nagy elvárásokkal és izgalommal ugrottam fejest az autós labdarúgás világába.
Először is a mozdulatok megtanulását tartottam a legfontosabbnak, hiszen az előző résszel nem játszottam, és nem tudom, ti hogy vagytok vele, de a valóságban sem nagyon szoktam autókkal labdákat kergetni. A játék tutorialja igen kimerítő, mindent megtanít, amit elsőre tudnunk kell.
Egyedül nem az igazi
Az alapvető mozdulatok megtanulása után kipróbáltam magam a gép ellen, hogyan is megy ez az autós foci. Három nehézségi szint közül választhatunk, ha az unfairt, amikor az ellenfél több játékossal lép pályára, mint mi, nem számítjuk. Az autók számát illetően pedig 1v1-től egészen 4v4-ig terjed a beállíthatóság, utóbbi esetben egy autót irányítunk mi, míg a társaink, valamint ellenfeleink gép irányította botok. Persze ha vannak még plusz kontrollereink és barátaink, akkor beszállhatnak mellénk, hiszen coopban minden jobb.
Sajnos az egyjátékos mód hamar unalmassá válhat. A legkönnyebb fokozaton elképesztően bután játszik a gép, az egyetlen nehézséget az jelenti, hogy a társaink is ugyanolyan együgyűek, mint az ellenfél, így történhetett, hogy egy 4-3-ra megnyert meccsen csak az én csapatom tagjai szereztek gólt, amit mi kaptunk, azt is mind a társaim hordták be. Nehezebb fokozatokon persze már más a helyzet, de ott túl sterilnek éreztem a játékot; az ellenfél ereje inkább abban nyilvánult meg, hogy mindig tudta, mi fog következni, és mindent tökéletesen hajtott végre. Mindenesetre gyakorlásnak megfelelő a magányos játék, tapasztalatot szerezhetünk és fejlődhetünk. Maguk a szintek csak a játékba ölt óráinkat mutatják, de a készítők ígéretének megfelelően minden egyes meccs után kapunk valamit, lehet, hogy csak egy antennát vagy felnit, amivel díszíthetjük autónkat, de jobb esetben egy új járgányt szerzünk. Ez azért fontos, mert minden jármű más kasznival rendelkezik, másképp pattan le róla a labda, így ez az egyetlen olyan feloldható dolog, amivel befolyásolhatjuk a játékot - de a többi jóság is színesíti kinézetünket, így nem fogjuk feleslegesnek érezni őket.
Csak a multiplayer!
A szingli rész után kicsit leírtam magamban a Rocket League-et, de nekiugrottam az online többszemélyes mókának, habár jómagam inkább egyedül szeretek játszani, és próbálom elkerülni az internet kegyetlen népét. Az egyik igen pozitív része a multinak, hogy nagyon gyors a matchmaking. Itt már nincs unfair mód, és botot is csak akkor látunk, ha valaki rage quitel, és a játék feltölti az üresen maradt helyet addig, amíg nem érkezik más a helyére.
A netes játszótéren domborodik ki igazán, mennyire élvezetes játék a Rocket League. A gép elleni meccseken hiányolt kiszámíthatatlanság itt már jelen van, és rendkívül élvezetesek a pörgős, ötperces meccsek. A viszonylag rövid idő miatt nem fogunk beleunni egy-egy menetbe, de nem is annyira rövid ez az idő, hogy azt érezzük, nem történt semmi. A csapatok ereje pedig a természetes kiválasztódás útján mindig az egyenlőség felé tart. A játék nem cseréli a játékosokat, így ha egy játékban maradunk, minden egyes meccsen ugyanazok lesznek a csapattársaink, akikkel összeszokhatunk. Ha véletlenül túlontúl erős lenne az egyik oldal, akkor a gyengébb csapatból úgyis kilép egy-két játékos, az üresen maradt helyekre új kalandorok jönnek, és mehet egy teljesen új meccs - remélhetőleg már kiegyensúlyozottabban.
Összességében a Rocket League egy pörgős, adrenalindús játék, főleg ha kimerészkedünk az internet félelmetes világába, de aki ettől mindenképpen ódzkodik, az is találhat örömöt a játékban. Főleg ha van pár plusz kontrollere.
