A Resistance egyike volt a PlayStaton 3 exkluzív nyitó címeinek, és ugyan nem mosott le mindent és mindenkit a színpadról, a közvélekedés elismerte mint „korrekt kis FPS-t". Ez persze nem elég, a Sony-nál - gondolom - vicsorogva irigyelték a Halo körüli vallás-szintű fanatizmust, de hát ezt dobta ki a gép, a Resistance nem lett Halo-verő, nem dőlt össze a világ. (Csak a játékban, de arról később.) A Resistance 2 esetében hasonló a helyzet, bár a második rész sok szempontból mintha inkább a Gears of War 2-vel próbálná felvenni a versenyt, néha-néha meglepő sikerrel: oké, a Resistance 2 hatására ugyan senki sem fogja az ablakon kihajigálni az Xboxot, hogy kezét-lábát törve rohanjon PS3-at venni helyette, de mellé azért még lehet, és a mi kezdeti szkepticizmusunk is elpárolgott néhány perc után. Tátottuk a szánkat, irtottuk az ellent, örültünk, vígadtunk és megegyeztünk, hogy ez a PS3 legjobb shootere.
Ez de beteg
A sztorit most átugranám, a lényeg hogy Nathan Hale visszatért, ő is meg van fertőzve, jaj sietnie kell, és most Észak-Amerikában dúl a harc. (Ennyi, jó éjszakát, gyerekek!) Ami kicsit zavaró lehet, a sztori a játékon belül is meglehetősen elnagyolt, menet közben nem igazán húznak magukkal a történések, nem mindig egészen világos, hogy mi miért történik, illetve ami történik, milyen összetettebb eseménysor része. Ha egyáltalán. Persze, régi jó konzolos hagyományokat követve lehet elszórtan dossziékat találni, tömve szupppertitttkos anyagokkal, amiket az ember el is olvashat (legalábbis HDTV-n, mert hagyományos tévén kifolyik a szeme tőle) - de hát ezt engedtessék már meg körbelolozni, ez nem narratíva. Sebaj, az akció hevében úgysem zavar senkit, esetleg az első Resistance rajongóit, mert közülük sokan panaszkodtak amiatt, hogy a folytatás kevésbé „hiteles". Nos, mivel alien vírus, Föld elleni invázió és hasonlók szerepelnek az étlapon, a hitelesség megcsappanásába talán nem halunk bele. Én is túléltem.
Na de a chimera!
A chimera számomra fej-fej mellett áll a locusttal: mindkettőt egyaránt öröm mészárolni, és ez nagy dícséret a Resistance 2 ellenfeleinek. Nem hülyék, de nem is halálosan idegesítőek: sokfélék, és tényleg muszáj ügyeskedni ellenük. Ilyen például a láthatatlanul közlekedő chameleon, aki egy ütéssel végez velünk, úgyhogy nincs sok időnk észrevenni és leteríteni, mielőtt ő teszi ugyanezt. Vannak gyenge, de gyors ellenfelek, akik csapatostul rohannak ránk és csapják szét orcánkat (a grimek, konkrétan), vannak a leechek, akiket messziről kell levadászni, mert robbannak. És persze a jó öreg hybrid, elite chimerák, illetve pajzsos, batár nagy haverjuk, a ravager, aki miatt legalább egyszer mindenki fog anyázni, ezt garantálom. Az MI-vel nem fogunk foglalkozni: a lények sokfélesége miatt nem is az a kérdés, hogy melyikük mennyire okos, mennyire dolgoznak össze, anélkül is kikényszerítenek belőlünk annyi taktikázást, hogy ne érezzük unalmasnak, könnyűnek az összecsapásokat. Sőt. Mondom mindezt annak ellenére, hogy az MI így is, úgy is kiváló.
Lőni, lőni, de mivel?
A fegyverek között mindenki talál majd kis kedvenceket, néhány klasszikust és néhány újszerűt is. Az egyik új például a .44-es Magnum, ami alap lövéssel is nagyot sebez, de lövedéke a másodlagos tüzelési móddal fel is robbantható - rögtön a szívemhez nőtt. Rendben, itt már tényleg hamar eltűnik a realizmus érzete: az L23 Fareye mesterlövés puska másodlagos tüzelési módja single-ben lelassítja az időt, a Wraith pedig másodlagos módban pajzsot von körénk (igen, nagyon imba). VIszont mind a 12 fegyver jó: szörnyű nehéz néha azt a kettőt kiválasztani, amit épp magunkkal hurcolunk.
Nincs miért szégyenkezni
A helyszínek is nagyon változatosak, a soféle eltérő atmoszféra, színvilág ellensúlyozza az engine kisebb gyengeségeit: bár közelről, összeráncolt homlokkal és szúrós szemmel vizsgálgatva a vizuál nem üti meg az Unreal Engine 3 szintjét, ezt feledtetik a színes városi, erdei, alien, stb. helyszínek - és persze az a hatalmas lépték, ami az első pillanattól kezdve magával ragad minket. A Gears of War 2-ben sem voltak ritkák a gigantikus ellenfelek, a Resistance 2 azonban már-már (ha ugye PlayStationről beszélünk) a Shadow of the Colossust idézi, néhány felhőkarcoló méretű csúnyasággal. Ez persze nem folyamatosan jellemző, néha másban ütközik ki a „grandiózus" érzet: amikor például egy föld alatti bázisban kolbászolós rész után kibukkanunk a felszínen, és szinte alig látjuk az eget a rengeteg, hatalmas alien csatahajótól, akkor tényleg behúzza kicsit a nyakát az ember és érzi, hogy erre mi - mármint úgy kollektíve az emberiség - biza jól rápacsáztunk, mondhatnók szopóág van. Itt is sikerül elhitetni, hogy egy háború közepébe csöppentünk, mert társaink nélkülünk is próbálják tenni a dolgukat. Nyilván mi vagyunk messze vidéken a legtökösebb legény, de azért sem azt nem érezzük, hogy egyedül kell megnyerni a háborút, sem azt, hogy nélkülünk is simán menne minden - sikerült ezt jól belőni. Ez egyébként kooperatív módban bontakozik csak ki igazán.
Az egyjátékos kampány után: szabadon!
A 8 játékos számára kitalált rendszer érdekessége, hogy nem az egyjátékos kampányon döngethetünk végig újra, hanem kicsit... arrébb. A single önmagában is komplett élmény a maga végig feszes 10-11 órájával, de a koop az igazi csemege. A helyszínek részben ismerősek lesznek, de csapatunk egyedi feladatokat, mini-kampányokat kap, külön mapeken, ezeket kell teljesítenünk. Három kaszt közül lehet választani, mindhárom egyedi fegyvereket, képességeket kap, és menet közben fejlődünk, új fegyvereket, új képességeket szerzünk. A Medic sebezve gyógyít: az ellenfél életerejét a csapattársakba tolja át. A Special Ops ammót oszt a többieknek, a Soldier pedig pajzsgenerátorral felszerelt gatlinggal nyomul, ami mögé bizony jó elbújni. A három kaszt zseniálisan működik együtt: nagyon jól átgondolt, nagyon jól működő a rendszer - egyáltalán nem sétagalopp, de ez csak a sikerélményt növeli. Ami a klasszikus multit illeti, a maximális 60 résztvevőt érdemes kiemelni, és a lag tökéletes hiányát: szuper, de a játékmódok között nincs újdonság, DM, TDM, CTF. Szintlépés csak ranking meccsek után van, amúgy minden fegyver alapból hozzáférhető, így kiegyenlítettebb a küzdelem. Nem rossz ez, nem rossz - de azért a koop az igazi.
Szóval, szóval?
Nagyon nem bántam meg a Resistance 2-vel töltött napokat, bármennyire is szkeptikusan álltam hozzá. (Végig az élt bennem, hogy ez csak gyenge utánlövés lesz, na de majd a Killzone 2...) Ha a sztorira jobban ráhasalnak, és jobban motiválják a játékost, valahogy „bensőségesebbé" teszik viszonyát az eseményekkel, számomra a single rész bőven verte volna a Halo 3-at, de még a Gears of War 2-t is. A kooperatív játék viszont messze a legélvezetesebb volt, amivel konzolon valaha is találkoztam. Nem tudom, van-e annak jelentősége hogy mi „system seller" mi nem, egy játék miatt érdemes-e konzolt venni vagy sem - ezzel kapcsolatban inkább nem mondok semmit. De ha van valakinek PlayStation 3-a, az mindenképp szerezze be a Resistance 2-t, mert nem fog csalódni benne!
GameStar
