Lassan már a Lost Ark F2P játékosai is az utolsó raideket tapossák, így épp itt volt az ideje egy roadmap bejelentésének. Az Amazon Games és a Smilegate végre válaszoltak a könyörgéseinkre, és közzétették terveiket a következő két hónapra. Miután az Argos raid megjelentetése nagy felháborodást hozott, most inkább új kasztokra és könnyedebb tartalmakra koncentrálnak a fejlesztők. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne várnának majd ránk további kihívások.
Első körben megnyílik majd az út South Vernbe, a játék legmagasabb szintű régiójába. Egy rakat új küldetést teljesíthetünk majd, amiért persze egy nem kevés honing alapanyagot is kapunk, ráadásul a North Vern sztori lezárásával megnyílik egy teleportációs útvonal is South és North Vern között, ami jelentősen megkönnyíti a világban való utazgatást.
Áprilisban megjelenik a Glaivier alkaszt (a koreai Lancemaster itteni megfelelője), ami egy Martial Artist variáció, és ennek megfelelően két különböző harcstílusra épít. A csaták során okosan kell váltogatni majd azokat a sebzés maximalizálásának érdekében.
Májusban a Destroyer kaszt követi majd a Glaiviert, ami gyakorlatilag egy hatalmas pörölyt lengető harcos karakter. Vele együtt befutnak a Trial Guardian Raidek, új UI elemek, új hajstílusok és még egy rakat apróság is. Azt is májusra tervezi az Amazon, hogy behozza a Deskaluda Guardian Raidet, és a Valtan Legion Raidet is, de ezek a tervek még változhatnak.
Akárhogy is, lesz mit csinálnunk majd a következő hetekben.