Vannak néhány ezren - legyünk reálisak... tízezren - a világon, akik még nem hallottak Ratchetről és Clankről, a lombaxról (ez a faja, merthogy úgy nem macska ő, mint ahogy a másik ismert PlayStation-karakter, Crash nem róka, hanem sávos bandikut) és robot barátjáról. Amíg nem játszottam az új Ratchet & Clank játékkal, nem éreztem, hogy ettől szegényebb lennék. Nagyjából annyit tudtam, hogy ők az Insomniac Games gyermekei, és hogy a PlayStation-exkluzív sorozat már több mint tíz éve fut, de valahogy nem vonzott a világa.
És ezért szeretnék utólag is elnézést kérni.
Tényleg szegényebb voltam, de erre csak most jöttem rá, miután jónéhány órára leragadtam az első rész újragondolt változatával. Valószínűleg ez is volt a Sony célja vele: megismertetni a franchise-t egy olyan közönséggel, amit eddig elkerült. A Ratchet & Clank viszont nem csak emiatt fantasztikus.
Ismerős, mégis más
A legtöbb újrakevert játékon látszik, hogy tekergettek ezt-azt, de ha eleve arra a platformra készült volna, amire az újrakeverést kiadták, többet is ki lehetett volna hozni belőle. A Ratchet & Clank viszont nem egy remaster, hanem egy újragondolt, az alapoktól újraépített játék, és nagyon nagy különbség van a két kategória között. A karakterek az elején poénkodnak azzal, hogy ez egy játék alapján készült film alapján készült játék (merthogy a megjelenés környékén kerül mozikba a Ratchet & Clank - A film is), és meglepő, de kis túlzással tényleg olyan, mintha egy animációs filmet játszanánk.
A látvány mindenhol gyönyörű, a modellek szinte hibátlanok (a szájmozgáson lehetett volna még gyúrni a nem a filmből kivágott átvezetőknél), az effektek, az animációk, minden-minden lenyűgöző. Percekig el tudtam nézni, ahogy az egyik város lakói közlekednek felettem repülő járműveikkel, és csak gyönyörködni benne. A kiemelkedő látvány valószínűleg részben annak is köszönhető, hogy a megjelenítendő területek kicsik, és a bolygókon korlátozott a szabadságunk. (Még azokon is, amin egy jetpackkel repkedhetünk.) Egy küldetés egy bolygót jelent (némelyikre visszatérünk a sztori során), a bolygók többsége maximum fél óra alatt teljesen bejárható. Így viszont olyan mértékű a változatosság, hogy mikor már épp megunhatnánk egy zónát, akkor jön a váltás, ami egy tök másmilyen területre visz minket át.
A változatosságról az is gondoskodik, hogy folyamatosan kapjuk az új kütyüket, fegyvereket, amik új lehetőségeket adnak. A legtöbb ellenféllel szemben elboldogulunk a játék elején megkapott csavarkulccsal, viszont vannak olyanok, akikhez már komolyabb tűzerő kell. A többnyire a dobozok szétverésével szerzett csavarok és anyák beváltásával szerezhetünk újabb és újabb fegyvereket, melyek mindegyike mást tud, más szituációban hasznos. A Predator nyomkövető rakétái például nagyon hasznosak a bossok ellen, de ha sok apróbb ellenfelet kell elintézni, a Groovitron nevű diszkógömböt érdemes bevetni, ami táncra bírja a rosszarcúakat. A vadonatúj Pixelizer az egyik legzseniálisabb fegyver, ami valaha játékban volt: ez minden egyes találat után egyre jobban pixelesíti az ellenségeket, mígnem azok a végén a '80-as évekből ismert hangok kíséretében hullanak darabokra.
Arzenálunkat fejleszthetjük kristályok felhasználásával, hogy messzebbre, többet, gyorsabban lőhessünk velük, de a legjobb, hogy pusztán attól is fejlődnek, ha használjuk őket. Így amit gyakran vetünk be, az folyamatosan erősebbé válik, ami meg nem tetszik, azt teljesen hanyagolhatjuk. Én azért folyton kísérletezgettem, de volt, amit legfeljebb jópofának találtam, nem lett a kedvencem. Ha magas szintre fejlesztünk egy stukkert, sokkal durvább lesz, mint a kezdetekben volt: a lángszóró a vége felé például sokkal távolabbra hat, és felrobbantja azokat, akiket elpusztítunk vele, minek következtében ők sebzik a hozzájuk közel állókat.
A pályák bejárásához kütyüket használhatunk, melyek némelyike a játékidő nagy részében Ratchet hátán pihenő Clankbe épül. Ő egyébként egy selejtesnek titulált robot, aki megszökött a gyárból, ahol a galaxis elpusztításának céljával gyártanak gyilkos robotokat, összetalálkozott lombax barátunkkal, és segíti őt, ahogy tudja, hogy együtt mentsék meg a bolygók lakóit. Egy pont után a Clankből kinövő propellerekkel tudunk messzebre jutni egy ugrásból, de később jetpackké is alakulhat. Ha olyan helyhez érünk, ahova Ratchet nem férne be, ott átvehetjük az irányítást Clank felett. Ezeknél a részeknél - tekintve, hogy Clank nem képes lőfegyverekkel bánni - minimális ellenállással találkozunk, sokkal inkább a logikánkra van szükség a feladatok megoldásához. Miután megszereztünk ilyen-olyan kütyüket, az extrákat feloldó, arany színű óriás csavarok összegyűjtésének céljával érdemes visszatérni a korábbi bolygókra, mert olyan zónákba juthatunk el, amiket például mágneses cipők hiányában korábban nem tudtunk elérni.
Szállj, suhanj!
A különféle lények szétcsapkodásának, szétlövésének, szétégetésének monotonitását rövid, de izgalmas szakaszok törik meg, amikor vagy egy űrhajóban ülve kell repkednünk, vagy egy holodeszkán (ez igazából olyan, mint a légdeszka, csak az űrben) állva versenyeznünk. Van még pár ilyen, amit nem lőnék le, de ezek szükségesek ahhoz, hogy az egyébként néha kissé tényleg ellaposodó, régről ismert platformer formulát megtörjék. Nem mondom, hogy ebből nem fért volna el több.
Azért annak ellenére, hogy lépten-nyomon csodálkoztam rajta és majd' minden percét élveztem, ez sem sikerült tökéletesre. A kamera néhány helyen megzavarodott, a célzás a fegyverekkel gyakran nehézkes volt, a légdeszkázásnál pedig nem éreztem azt a száguldást, amit vártam volna. A zónák túl kicsik voltak ahhoz képest, amihez az utóbbi években hozzászoktunk, és hiába éreztem a játékot teljesen olyannak, mintha egy vadonatúj, kimondottan a jelenlegi generációra készült cím lenne, ez folyton megtörte a varázst. Persze ha az ember észben tartja, hogy egy újragondolással játszik, ezek felett szemet tud hunyni.
Az új Ratchet & Clank játék rengeteg eleme olyan, ami nem szerepelt a 14 évvel ezelőttiben, így teljesen mindegy, valaki játszott-e az eredetivel vagy sem, a visszatérők számára is bőven van benne újdonság. A rengeteg, későbbi játékokból átvett fegyver, a fejlődési rendszerek, a visszatérő, de sokszor átalakított pályák olyan frissességet adnak neki, ami miatt ugyannyira jó folytatása a sorozatnak, mint amilyen jó újraindítása. Az sem számít, hogy megnézitek-e a filmet vagy sem: a játék teljesen különállóan működik, és ami a legfontosabb - működik. Rég nem szórakoztam már ilyen jól egy platformerrel, pláne egy filmből készült játékkal. Ami játékból készült. Vagy hogy van ez.
