Nem tudom, az EA Sports főhadiszállásán most figyelik-e a PC-s focijátékok eladásait, esetleg bíznak abban, hogy saját programjuk eleddig jó kritikákat kapott, így nem kell félni a konkurenciától – jobb lesz azonban, ha gyorsan felkötik a gatyójukat: FIFA király napjai meg vannak számlálva. Főleg akkor, ha az első meccs előtti edzéseken mindent jól begyakoroltunk és megtanultunk a PES 3-ban. (Edzés nélkül neki se fussunk a játéknak).
|
Azok a konzolos szép napok...
Ami első látásra szíven üti a felhasználót, az a PES 3 igencsak fílinges intrója: siker és bukás, könnyek és öröm – igazi mestermunka. S utána jön a második szíven paskolás: a konzolos örökséget hordozó menürendszer, amelyet egérrel nem lehet kezelni és (egymás között vagyunk) nem túl szép. Ámde szerencsére fociprogramról van szó, így nem ez a lényeg, hiszen egyébként is lassan már minden második PC-s játék konverzió, így biza hozzá kell szokni az alacsony felbontású, legfőképp funkcionális konzolmenükhöz. Előre szólok: az irányítás totálisan átállítható: s nemcsak a billentyűzeten határozhatjuk meg, melyik gomb mi legyen, hanem a joypadon is átkonfigurálhatjuk a gombokat! Bravó, Konami! Senkit ne tévesszen meg, hogy a menükben való manőverezés közben PS2-es gombok grafikáit látjuk: egyáltalán nem zavaró, bár azért megmosolyogtató...
|
Lépjünk pályára!
Az eddigiekre azt mondhattuk: nem rossz, nem rossz. Ám most jön a lényeg! Miután pályára lépünk (most hadd ne térjek ki arra, milyen bajnokságok vannak), kezdetét veszi az a fociélmény, amelyet PC-sek még sosem tapasztalhattak. Ugyanis ebben a játékban egyetlenegy szkript sincs! Sohasem lehet még egy bedobást sem végrehajtani még egyszer ugyanúgy, hiszen a játékosok mind különböző tulajdonságúak, és ez minden cselekedetüket befolyásolja, és mi sem tudunk kétszer pontosan ugyanúgy reagálni egy adott helyzetben. Van egy jó lövőd? Nem gond, gólhelyzetben jól érzi a kaput, és úgy tüzel. Előretört a középhátvéded, aki pocsékul lő? Eltalálja a szögletzászlót gólhelyzetben! Mivel a lövések, az ívelések és a háromféle passz (igen, bizony, nem csalás, nem ámítás) ereje mind-mind állítható, így kizárt, hogy valaha ugyanúgy lőjünk, adjunk be vagy passzoljunk. S akkor még nem beszéltem a szinte végtelen számú animációról, amely tökéletesen adaptálódik a helyzethez. Bajban van a hátvéd egy beívelésnél? Kétségbeesetten vetődik előre, hogy kifejelje a labdát! Jön a beívelés jobbról, csatárom felugrik fejelni. Ugrik a védő vele, s minő csoda, nem számít, hogy elment a fejük felett a labda, a játékosok nem tudták (!), hogy ez fog történni, mindent megtettek, mert azt hitték, a csatár fejelni fog (a hátvéd azt tette, amit a valós életben: figyelte a csatárt). Öngólt követ el hátvédünk? Búslakodva ül a kapuban a hálónak támaszkodva, fejét kezébe temetve. De nincs elég hely, hogy felsoroljam, az MI hogyan húz elő soha nem látott mozdulatokat épp a megfelelő szituációhoz csatolva, ezáltal hihetetlenül életszerűvé téve a programot. Elfutok a szélen, megállítom a labdát a vonalon (!), s onnan adok be. Döbbenet! Bajban a védelem, szó nélkül vágják a labdát szögletre, vagy az oldalvonalon túlra. A kapusok pedig valósághűen paskolgatják a labdát, ha nem tudják megfogni. Valójában már hetek óta nyomulok vele, és két azonos szituációt sem tudok megemlíteni, pedig már világbajnok lettem, vezetek a bajnokságban az Old Firm Green csapatával (a fejelőgép Suttonnal a góllövőlista élén), s minden este minimum 4-5-6-7-8 vagy több meccset nyomok.
|
Az MI esete a focilabdával
Ez az a történet, amelyről a legtöbbet lehetne beszélni. A mesterséges intelligencia valóban úgy próbálja megoldani a játékhelyzetet, mintha valódi játékos lenne. Egy-egy adott szituációban az történik, amit az a játékos a legjobbnak lát: a 16-oson belül a rosszul lövő hajlamos hátrapasszolni, és ha nem passzol túl jól, bizony elsuhan a labda… egy-egy beívelésre többen is ugranak, vagy ugorhatnak több-kevesebb sikerrel. Ahogy a játékosok fáradnak, a koncentrálóképességük is visszaesik: rövidebbek lesznek a passzok, rosszabbak a lövések. Számomra igen érdekes volt, hogy egy átlagos meccsen (tíz perc) legalább négy-öt szabadrúgást és öt-hat szögletet kaptam, ugyanígy a labda csattan a kapufán, vagy az ellenfél (vagy akár mi) simán képes az oldalhálóba lőni a helyzetet. Ugyanígy a pattanási modell is reális: a labdák képesek lepattanni a hátvédről, de ugyanígy el is akadhatnak a lábak között, vagy a kapus bármely testrészében. Sőt, ha ügyesek vagyunk, akkor tökéletesen megtanulhatjuk, hogyan pattintsuk az ellenfélre a labdát egy jó bedobásért vagy szögletért. A beállított taktikákat tökéletesen igyekeznek végrehajtani játékosaink: akinek jobb a taktikai érzéke, az jobban, akinek nem, az kevésbé jól. Tehát nem mindegy, melyik posztra kit állítunk; nem mindegy, ki lövi a szögleteket és a szabadrúgásokat, mint ahogy az sem közömbös, ki megy fejelni. Apropó fejelés (és lövés és beadás): a program figyeli, hogy lövés (fejelés) után milyen irányt nyomunk, s a labda arra száll. Például balról adjuk be a labdát, a kapus a kapufától középre mozog, így fejeljük vissza oda a labdát, ahonnan eljött. A kapus azonban okos, és legközelebb számítani fog erre, így fejeljünk a hosszúra: a variációk száma végtelen (mint az igazi fociban).
|
Nem lehet megunni, ez az, amit nem lehet megunni...
A stadion. Hmmm, hát igen. Ez a része a játéknak még döbbetenesebb élményeket ad. Attól függően ugyanis, hogy hol játszunk (otthon-e vagy idegenben), más-más hangulati elemek kerülnek be. Például idegenben játszunk, és a közönség úgy véli, lökéssel jutottunk hozzá a labdához, és a bíró nem fújta le – hát végigfütyüli az egész akciót, amíg nálunk a labda! Ha netán idegenben a fergetegesen biztató közönség előtt egy ellentámadásból gólt szerzünk, akkor a stadion egyik sarkában nekünk szurkoló kis csapat döbbenetes örömét halljuk majd (ha megfelelő helyen vagyunk, hihetetlen effektus lesz). No persze, ha otthon játszunk, és közeledünk az ellenfél kapujához, extázisba kerül mindenki. Szóval tisztára olyan, mint a valóságban. Zászlólengetés, konfettihajigálás is lesz bőven, szóval a fíling nagyon is oké. A játék érdekessége, hogy a DVD-n (igen, ez a játék csak DVD-n jelenik meg) öt különböző nyelv telepíthető, és mindegyiknek saját nyelvű kommentárja van (lehet spanyolul, németül, olaszul vagy franciául is játszani), igaz, sajnos nem túl változatos, ami (valljuk be) nem túl jó. Grafikája nem rossz, animációinak végtelensége kiemelkedővé teszi, remélhetőleg azonban a PES 4-hez majd készítenek kicsit szebb, jobban felismerhető arcokat is. Sajnos igazi csapatlicencekkel nem rendelkezik, de aki nem ismeri fel a North London csapatában az Arsenalt, vagy az Esportívóban a Deportivót, az helyben szégyellje el magát gyorsan. S akkor még nem beszélhettem a rengeteg egyéb opcióról, arról, hogy ebben a játékban lehet kezezni, a totális beállíthatóságról, áttervezhetőségről és egyebekről – nem baj, egy év múlva még úgyis ezzel fogom nyomni :D
93%
A cikket eredeti formjban minden extrjval megtallhatod a GameStar magazin 2004/01-es szmban!
Kapcsolódó linkek:
