Még mindig emlékszem azokra a hétvégékre, amikor fehér Power Ranger-figurámmal ülve néztem a tévében a legújabb epizódot. Persze akkor még elképesztően menőnek éreztem, ahogy pizsamás kaszkadőrök a semmitől esnek jobbra-balra és végtelenül hihetően kiabálják, hogy "aú". Reméltem, hogy a Battle for the Grid visszahozza egy kicsit a széria varázsát, de a helyzet az, hogy jelenleg is jobban szórakoznék a padlásra került figuráimmal, mint ezzel a valamivel.
Figurából több van itthon
A Battle for the Grid alapvetően egy meglehetősen egyszerű verekedős játék, amely 2D-s küzdelemre kényszeríti gyermekkorunk hőseit és gonosztevőit. Tény, ami tény: a fejlesztő nWay nem is akart úgy tenni, mintha ennél többet kínálna. A mai trendek mellett meglehetősen csekélynek mondható 20 eurós vételárért kapunk online és offline verekedést és egy arcade módot, amelyben hét csatában kell részt vennünk gyors egymásutánban. Ennyi. Nincs sztori, nincsenek küldetések, nincs karakteralakítgatás, nincs semmi, amit a mostani, modernebb bunyós címektől megszokhattunk. Ezzel még önmagában nem is lenne akkora gond, ha legalább a meglévő tartalom változatos lenne, de sajnos nem az. A stúdió nagy örömmel hirdeti, hogy ezzel a játékkal ünnepli a Power Rangers franchise 25. szülinapját, ami tök jól hangzik, aztán meglátod, hogy összesen kilenc játszható karakter és öt aréna került a csomagba, ami azért nem méltó az ünnepléshez. Aki nem ismeri a szériát, annak elárulom, hogy 135 ranger fordult meg a képernyőn vagy a képregények oldalain, akik egyébként rengeteg gonosztevővel találkoztak kalandjaik során. Még akkor is karcsú a kínálat, ha az nWay érthető okokból nem vállalkozott arra, hogy felhasználja az összes ranger minden létező verzióját. Persze a szegényes felhozatal okát mind tudjuk: a szezonbérlet. A játék a legelső belépéskor emlékeztet rá, hogy "érkeznek ám további karakterek, csak virítsd a lóvét", és míg ezt önmagában nem tekintjük főbenjáró bűnnek, azt már igen, hogy a csekély alapkészlettel akarnak többszöri vásárlásra rávenni. Egyébként még akár ez is lenyelhető lenne, ha a harcrendszert (vagy a játék bármely más részét) kiemelkedőnek mondhatnánk. Gondolom, sejtitek, hogy ez sem jött össze.
Nincs mindennel baj
A harcrendszer fundamentumai működnek, és nagyjából ennyi az összes dicséret, amit ezzel kapcsolatban le tudok írni. Tempóját tekintve az Injustice-hoz áll közel, és inkább az alapvető harci kombókra helyez nagyobb hangsúlyt, mint az őrülten villogó szupertámadásokra. A gond csak az, hogy míg a NetherRealm megtanulta, hogyan kell a kimértebb rendszert is technikássá varázsolni, addig az nWay nem lépett tovább az alapoknál. Az egyetlen izgalmas megoldás, hogy bunyó közben segítségül hívhatjuk a három választható Megazord robot valamelyikét: a hatalmas monstrumokat körönként egyszer vethetjük be, cserébe minden ütésünkre rásegítenek. A Megazordokon és a sztenderd ütéseken kívül a Super-mérőt jelképező csíkra kell még figyelnünk, ha feltöltődik, akkor ellőhetünk egy erős és látványos szupertámadást. Mindezt olyan grafikai körítéssel kapjuk, amit a mobilra készült címek is kiröhögnek, a hangdizájn pedig egyenesen amatőr. A játék egyetlen jól eltalált része az online meccskereső és a netkód, ami egy pillanatra sem hátráltatta a viadalokat, és mindig pillanatok alatt bedobott a darálóba. Ugyanakkor ha egy verekedős címmel kapcsolatban azt tudom csak kiemelni, hogy "az online rész működik", az már komoly problémákról árulkodik. Az a szomorú az egészben, hogy érződik rajta a nem akarás. A stúdió összedobta, mert éppen ráértek a fejlesztők, aztán majd a szezonbérlet-bevételből elmennek nyaralni. Én pedig (sok más Power Ranger-rajongó társammal együtt) legfeljebb abban reménykedhetek, hogy a következő fontos évfordulóra talán leszállít valaki egy jó Power Ranger játékot.
