Valljuk be, a 2003-as Postal 2 nem tette magasra a lécet, nem is érdemes megpróbálkozni azzal, hogy elhelyezzük azon az egyezményesnek gondolt, de valójában médiumonként, sőt egyénenként eltérő értelmezésű mércén, amin vannak objektíven "jó" és "rossz" játékok. Nem akart jó lenni: szórakoztatni akart és polgárt pukkasztani, mindent elkövetett azért, hogy azok, akik úgy gondolják, van, ami már nem fér bele, kiakadjanak és kaszát ragadva őrjöngjenek. Nem annak ellenére, hanem épp azért szerettük (sokan a világ dolgaival még épp csak ismerkedő, a hányós-fingós vicceket a humor magasiskolájának tartó fiatalként), mert le lehetett verni emberek fejét ásóval, macskát húzhattunk sörétes puskára hangtompító gyanánt, és lehugyozhattunk bármit, amit arra érdemesnek találtunk. Meg persze sokat dobott rajta a förtelmes magyar szinkron is.
A Running with Scissors a negyedik résszel megpróbált visszatérni a gyökerekhez, de ezt a játékot úgy is nehéz értékelni, ha megpróbáljuk magunkat visszahelyezni abba a letűnt korba, amikor még szinte mindennel lehetett viccelni.
Mindent beborít a fekália
Akármennyire is valós veszély, hogy az embert manapság egy poén miatt eltiporja a Twitter-csorda (vagy pofánveri Will Smith, ugye), ma is örömmel térünk vissza a Postal 2-höz, mert ha nem agyaljuk túl, tök jól elszórakozhatunk az infantilis poénokon, a teljesen meglepő irányokba eszkalálódó hétköznapi feladatokon, a néhai Gary Coleman jelenlétén, aki olyannyira nem sértődött meg a szerepeltetésén, hogy a hangját is adta a játékhoz. Annak ellenére, hogy a Postal 2 megjelenése óta már eltelt közel 20 év, még mindig tudjuk értékelni a maga módján.
Ezért sem volt elvetélt ötlet a fejlesztők részéről, hogy a Postal 4 esetében megpróbálták megidézni a klasszikust, de végül az derült ki, hogy sem a történetíráshoz, sem a játékfejlesztéshez nem értenek.
Ismét öt nap eseményeit élhetjük át, többnyire átlagos tennivalókat kell elvégeznünk, hogy törlesszük adósságainkat, vagy kihúzzuk magunkat abból a nehéz helyzetből, amibe jellemzően önszántunkon kívül keveredünk. Aztán persze semmi nem megy könnyen, és sokszor lövöldözés lesz a vége.
A hétköznapi teendőkkel alapvetően semmi probléma nem lenne: van valami csodálatos annak egyszerűségében, amikor parkolási bírságokat osztunk a tilosban várakozó járműveknek, kutyákat és macskákat csalogatunk magunkhoz, segítünk tüzet oltani, vagy kivándorlókat lövünk át egy óriási csúzlival egy kerítés fölött a határ túloldalára, ügyelve arra, hogy az őrök ne szúrjanak ki minket. A játékban azonban fölöslegesen túlbonyolítottak mindent: a bírságolás unalmas, mert túl sokáig kell baktatnunk és nem is egyértelmű, melyik autót érdemes szkennelni; a bevándorlók lövöldözése pedig őrülten kaotikussá válik, ha a határőrök valahogyan észrevesznek. Most is van aláírásgyűjtés, ahogy a Postal 2-ben, miként tüntetők és kis növésű antagonista is (aki Peter Dinklage-et idézi, de nem ő maga), és ez biztos a nosztalgiafaktort hivatott növelni, de inkább tűnik olcsó, megúszós húzásnak.
A mélypontot nálam akkor érte el a játék, amikor tűzcsapról kellett óriási ürülékkupacokat leslagolni, miközben özönlöttek rám azok a mexikói kajaárusok, akik ezt meg akarták akadályozni. Ezen küldetés felvezetőjében az egyik arc egy pénisz alakú kupacot bokszolt. Valaki, valahol úgy gondolta, hogy ez a humor csúcsa? Vagy azt, hogy ettől aztán majd pukkad a polgár, és tele lesznek a fórumok beszámolókkal, hogy az ilyen poénok miatt érdemes a játékkal játszani?
Végigvinni nagyjából tíz órába telik, de ennek jó részét a baktatás teszi ki. Nem mértem le, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy a sprintelésnél gyorsabb az elektromos robogóval közlekedés, ami a játék egyetlen járműve - már csak azért sem, mert ha valamelyik civil polgár el találta lopni az én járművemet, simán utána tudtam rohanni és rásomni egyet a hátára ásóval. A szabadon bejárható játéktér nagyobb, mint kellene, tele van bejárható épületekkel, amik minimális interakciót engednek, és - ami talán a legdurvább egy 2022-ben megjelent játéknál - a zónákat töltőképernyők választják el, hosszú másodperceket kell várnunk, mire átléphetünk egy újabb területre.
Égessük fel inkább!
A töltőképernyők megléte csak egy a számtalan technikai probléma közül, ami rosszabb esetben játszhatatlanná, jobb esetben csak élvezhetetlenné teszi a Postal 4-et. Nem telt el úgy játékóra, hogy legalább egyszer ne omlott volna össze a játék, többször előfordult, hogy egy új zónába lépve a pályán kívül találtam magam, és csak egy mentés újratöltése segített, ahogy az is, hogy beestem a pálya alá, vagy folyóba, aminek alján vígan, fuldoklás nélkül tudtam sétálni.
A mesterséges intelligencia annyira korszerűtlen, hogy a civilek céltalanul járkálnak fel-alá, ellenfeleink koncepciótlanul helyezkednek, beragadnak, nem látják meg, ha előttük állunk - egyszerűen ostobák. A lövöldözés amiatt sem jó móka, hogy a fejlövés szinte soha nem jelent instant halált, de egy sörétes puskával tízméterekről is kiiktathatunk bárkit. A halálnak nincs tétje, mert ha visszatérünk, az ellenfelek nem születnek újjá; és mindeközben az egyik küldetést úgy teljesítettem, hogy meghaltam, majd amikor visszatértem, már sehol nem volt a boss. Ez így nem annyira jó buli.
Említhetném még azt is, hogy rendszeresen elromlott a menü, és nem tudtam az - egyébként is használhatatlan, semmilyen értékes infóval nem szolgáló - térkép, a feladatok, az inventory között váltani, vagy azokat rendeltetésszerűen használni, netán azt, hogy a felirat hol megjelent, hol nem, néha önmagát deaktiválta valamiért, de ez csak apróság minden egyéb mellett. A látvány ugyan a Postal 2-t idézi, mégis erősen küszködik a játék azzal, hogy tartani tudja a 60 fps-t, vagy közepes konfiguráción egyáltalán elérje a 20-at. Szégyen, hogy ilyet bárki megenged magának még, és elvárja, hogy játékosok fizessenek neki érte.
A Postal 4 humora ugyan bizarr és sajátos, de egyáltalán nem vicces, nincs benne társadalomkritika, ami elődjében megvolt (mármint a második részben, a Postal III-at inkább hagyjuk), mondhatni nívótlan, csiszolatlansága miatt pedig borzasztó élmény játszani. Ha nagyon hiányzik a Postal 2 által kínált élmény, játsszátok újra azt, de ebben hiába kerestek bármi értéket, nem fogjátok megtalálni.
