Kihagyhatatlan, Év Eleji Akció: dupla teszt, egy cikkben! Egyet olvas, kettőt kap! Most akár kétszer ugyanaz a játék, csak más címmel és más dobozképpel!
Mazur, meg akarsz halni?
Idáig hallatszott a felhördülés, úgyhogy nyugi, csak vicceltem, nem szeretnék 3DS stylust kapni a szemeim közé. Ettől függetlenül tény, hogy akinek nem volt szerencséje klasszikus Pokémon játékokhoz (mármint a Pokémon GO előttről), az bizonyára furcsállja, hogy miért ad ki egyszerre két Pokémon címet a Nintendo, pedig ez a kezdetek óta így van. Egyrészt a legtöbbször kettesével érkező játékok minden verziójának megvannak a maguk exkluzív jószágai, ezért bármelyiket is választjuk, a teljes gyűjteményhez keresni kell valakit a másik változattal, majd nekilátni csereberélni. A Pokémon tehát nem a két éve robbant mobilos őrülettel kezdte a valódi közösségi élményre épülő többjátékos módot, már húsz éve is ugyanez volt a terv. Mivel a Pokémon: Let's Go, Pikachu/Eevee! az idén húszesztendős Pokémon Yellow újragondolása (amely pedig annak idején a csak Japánban megjelent Pocket Monsters Red/Green és Pocket Monsters Blue első nemzetközi verziójára, a Pokémon Red/Blue-ra épült), érthető, hogy sokan az első "valódi" Pokémon játék remake-jét várták tőle, illetve azt látják benne. Ebben van is valami, mivel a játék visszarepít az alapokhoz, a jó öreg Kanto régióba, az eredeti 151 pokémon hazájába, ahol mint Palett város ifjú hőse vagy hősnője vágunk neki a pokémontréner életpályamodellnek. Első pokémonunkra hamar rá is bukkanunk (nem meglepetés, hogy Eevee-re vagy Pikachura, az általunk választott kiadástól függően), és már indulhatunk is felfedezni. Célunk az, hogy jók legyünk, hű társunk oldalán, oly sok a harc, a küzdelem, de győzelem vár ránk… és most már csak ezt fogom dúdolni a nap hátralévő részében.
Pokémon! Go go go!
A készítők azonban nagyon helyesen felismerték, hogy a Pokémon: Let's Go, Pikachu/Eevee! legtöbb potenciális játékosa már nem az ősrégi Pokémon Yellow, hanem a két évvel ezelőtti Pokémon GO miatt húzható be. Ennek megfelelően rengeteg a régről ismerős játékelem (a trénerpárbajoktól kezdve a továbbra is végtelenül kompetens Rakéta Csapat menetrendszerű felbukkanásáig), de épp a pokémonok befogása szinte változatlanul lett átemelve a mobiljátékból. Ahelyett tehát, hogy kimennénk a hóra, és tisztességesen megütköznénk, mint férfi (avagy nő) a pokémonnal, pokélabdákat kell hozzájuk vágnunk. Nem túl bonyolult feladat, igazából még könnyebb is, mint mobilon, főleg mert a Joy-Connal suhintás (vagy gombnyomás) nagyon megengedő, elég nehéz elvéteni a dobásokat. Az igazi móka azonban a játékhoz megjelent Poké Ball Plus kontroller, amely tipikusan olyan dolog, ami az emberek egy részének gyerekkori álmát váltja valóra (a megalapozott pénzügyi döntések ugródeszkájának tekinthető "shut up, and take my money" reakciót triggereli), míg persze akad, aki inkább abbéli aggályainak ad hangot - persze csakis a netes kommentelőkre stabilan jellemző, visszafogott és empatikus stílusban -, hogy egy ilyen asszeszoár puszta léte vajon nem kérdőjelezi-e meg kultúránk, civilizációnk létjogosultságát ezen a nagyszerű bolygón. Nos, én az előbbi felé hajlok, annál is inkább, mert a Poké Ball Plus plusz kontrollerként is működik (és így még egy játékos csatlakozhat a kalandba), illetve összeköthető a Pokémon GO-val is - úgyhogy, ha vagy egy adott életkor alatt vagyunk (most nem konkretizálnám, ugye megértitek), vagy nem zavar, ha furcsán néznek ránk (alapvetően a jó Paplovagot szeretném megóvni ezzel a nevesítéstől, aki még a PlayIT-re is ezt pörgetve jött legutóbb), akkor hurcolhatjuk magunkkal, bármerre is vigyen utunk, ha pedig valamelyik kis láthatatlan csudaállat ott van a közelünkben, a Poké Ball Plus diszkrét rezgéssel jelzi, hogy kapás van.
Szerezd meg hát mind?
A Pokémon: Let's Go, Pikachu/Eevee! egy kedves, szerethető játék. Ha mint remake-et nézem, akkor egy mindenképp nagyszerű nosztalgiatrip, persze olyan lehetőségekkel kiegészítve, amilyenek a Pokémon Yellow idején még elképzelhetetlenek voltak, online párbajokkal és online csereberével. Ám mivel nincsenek morális fenntartásaim a saját gyerekeken végzett emberkísérletekkel szemben, odaengedtem az új generációt is a géphez. Egy nyolcéves leány- és egy tízesztendős fiúgyermekből állt fókuszcsoportom, amelynek vizsgálata várakozásokat felülmúló eredményeket hozott. Immár megalapozottan állíthatom, amit eddig csak gyanítottam: a gyerekeim szeretik a Pokémont. Míg nekem nagyon tetszett, hogy hű társunk milyen brutál tápos lett egy idő után, az valamiért nem hozott különösebben lázba, hogy Pikachu/Eevee akár új frizurát, kiegészítőket is kaphat, illetve, hogy rendszeresen leáll cukiskodni velünk. Junior korcsoportban azonban ezek az extrák látványosan felértékelődnek, nincs is ezzel semmi baj. A végeredmény mindenesetre az, hogy ki ezért, ki azért, de mindenki könnyen megszereti ezt a játékot.
