Érdekesen indult a Pokémon-játékok pályafutása Nintendo Switchen. Először a Pokémon Let's Go, Pikachu! és Let's Go, Eevee! páros érkezett 2018-ban (a Pokémon Questet most engedjük inkább el), amik végtelenül cukik voltak, de nagyon messze álltak egy teljes értékű Pokémon-címtől. 2019-ben aztán megkaptuk végre a Pokémon Sword és Shield duót, az első valóban teljes értékű switches epizódot, amit mi speciel nagyon szerettünk (bár hiányosságai azért így is kitűntek), de a keményvonalas rajongók körében azért nem mondható, hogy osztatlan sikert aratott volna. Ugyanez igaz kiegészítőire, a The Isle of Armorra és a The Crown Tundrára is.
A nagy áttörésre tehát még mindig vártunk, és az is nyilvánvaló volt, hogy ezt nem a tavalyi New Pokémon Snap, vagy az újrakevert Pokémon Brilliant Diamond és Shining Pearl fogja elhozni. Most viszont itt van a Game Freak legújabb alkotása, a Pokémon Legends: Arceus, ami túlzás nélkül forradalminak nevezhető a franchise egészét nézve.
Formabontó változások sora
Kezdjük rögvest a legfontosabbal: végre, a fő Pokémon-sorozat történetében először nem páros kiadásban jelenik meg egy teljes értékű új epizód, a Pokémon Legends: Arceus esetében nincs arany és ezüst, hupilila és türkízkék, vagy andezit és riolit kiadás. Egyetlen játékban benne van az összes zsebszörny, nem kell két változatra is költeni, vagy barátokat keresni a pokémonok cserélgetéséhez. Ez a tény már a játék első elindítása előtt is kellemes érzéssel tölti el az embert, de az igazán remek fejlemények sem váratnak sokáig magukra. Helyezzük azonban először kontextusba az egész alaphelyzet.
Az Arceus ezúttal nem egy újabb, sosem látott tájegységgel bővíti a pokémonok világát, hanem egy korábban már megismert térségbe visz minket vissza. Utazásunk térben és időben egyszerre történik meg, egy örvényként manifesztálódó anomáliának hála ugyanis visszakerülünk a múltbéli Sinnoh régióba - tudjátok, ez a környék anno a Pokémon Diamond és Pearl epizódokban mutatkozott be még 15 évvel ezelőtt, 2007-ben (Japánban 2006-ban).
A régmúlt pokémonjai
Hősünk napjainkból egy olyan korszakba csöppen, mikor még egyáltalán nem éltek harmóniában az emberek és a pokémonok, sőt az előbbiek kifejezetten tartottak az utóbbiaktól. Legfőbb célunk éppen ezért az lesz, hogy minél részletesebben kiismerjük a szörnyecskéket, és elkészítsük a Sinnoh legelső pokémon-kódexét (avagy pokédexét). És ennek kapcsán kerülnek elő a remek új mechanikák.
A régebbi részekben ugyebár alapvetően csak harcolni tudtunk a vad pokémonokkal, akik többé-kevésbé véletlenszerűen bukkantak elő a bejárható tájon, előre nem lehetett látni őket (kivételt képeztek bizonyos specifikus pályarészek). A Pokémon Legends: Arceusban azonban minden egyes pokémon tényleg ott kolbászol mellettünk, látjuk merre haladnak és persze ők is észrevesznek bennünket - az agresszívebb fajok ilyenkor támadásba is lendülnek.
Járhatjuk a már jól ismert utat, összesen hat darab batyunkban hurcibált lényünkkel harcba szállhatunk a vadon pokémonjaival, és miután kellőképpen legyengítettünk a kiszemelt példányt, megpróbálkozhatunk azzal, hogy betessékeljük őkelmét egy pokélabda belsejébe.
Most először azonban nem csak így lehet elkapni a pokémonokat. Megpróbálhatjuk ugyanis harc nélkül nyakon csípni őket.
Ebben nagy segítséget jelent, ha dobunk nekik valamiféle elemózsiát, és addig hajítunk a kobakjukra egy lasztit, amíg éppen eszegetnek. Érdemes lopakodva közelíteni, egyáltalán nem mindegy a dobás szöge sem, hátulról extra bónuszt kapunk, így nagyobb eséllyel marad labdán belül potenciális új pajtásunk. A játék teljesen legitim megoldásként kezeli mindezt, olyannyira, hogy mind a hat épp nálunk lévő pokémont megszórja bőségesen tapasztalati pontokkal akkor is, ha erőszakmentesen szereztünk nekik új társakat.
Teleírjuk a pokénaplót
A korábban említett pokédex "feltöltése" is izgalmas módon történik: minden egyes megtalált lénytípusnál különböző "kutatási feladatokat" kell teljesítenünk, például adott számú alkalommal el kell kapni vagy le kell győzni őket, netán specifikus mozdulataikat kell használnunk. A megcsípett pokémonok után készpénz, a kutatási feladatok teljesítésért pedig olyan pontok járnak, amelyekért karakterünk fog szinteket lépkedni a Galaxy Team nevezetű formációnál. A magasabb szintek újabb elkészíthető tárgyakat és pokélabdákat (igen, kaptunk egy egész pofás kis craftrendszert is) tesznek elérhetővé, valamint növelik az elkapható lények maximális szintkorlátját is.
Minden könnyen értelmezhető, az első pár óra alatt világossá válik a veteránoknak és az újoncoknak is.
Fontos változás továbbá, hogy mivel a múltban járunk, nincsenek meg a régi részek technikai vívmányai, nem tudunk számítógépek segítségével "váltogatni" a pokémonok között, az épp kéznél tartott hat lényt NPC-knél tudjuk cserélgetni. A gyógyulás pedig a táborhelyeken történő szunyókálással oldható meg - ha nem akarunk gyógyitalokat használni.
Sok újdonságot elsoroltam már, de tényleg annyi van belőlük, hogy nehéz semmit sem kifelejteni. Az pedig egészen kivételes, hogy ezek a változtatások egyetlen egy esetben sem barmolták szét az oly hosszú ideig építgetett rendszereket. Játékélményt megszépítő módosítás lett például az is, hogy a pokémonok evolúciói immár nem automatikusan történnek meg, nekünk kell ezeket manuálisan engedélyeznünk. Ugyancsak örömteli változás az is, hogy a lények frissen megtanult, új mozdulatai nem "írják felül" a régieket, sőt az összes megszerzett kunszt örökre megmarad, és később bármikor cserélgethetünk közöttük.
A Pokémon Legends: Arceus levetkőzte a korábbi sallangokat, és ez is jó döntésnek bizonyult, el kell felejteni a tojásokat, a kis barátaink pároztatását, nincsenek Gigantamax és Dynamax lények, Mega Evolution és Z Move mozdulatok, de ezek a legkisebb mértékben sem hiányoznak.
Az egyetlen efféle "extra" az alfa pokémonok megjelenése. Ezek vörösen izzó szemű, óriás változatai az "alap" zsebszörnyeknek, és ugyanúgy el lehet kapni őket, mint kisebb fajtársaikat - mármint nyilván nehezebb feladat, de harccal és pacifista módszerekkel is az oldalunkra állíthatók. Megszerzésük után megtartják méretbeli sajátosságaikat, vagyis ha őket használjuk, akkor tényleg egy ormótlan nagy melák ugrik elő a lasztiból.
Annyira jó, cserébe annyira ronda
Még soha, egyetlen egy Pokémon-játék sem tudta visszaadni azt az érzést és élményt, ami egy pókémester kalandjait jellemezheti. Most először viszont valóban úgy érezhetjük magunkat, mint a kapcsolódó animék főhősei, nem csak monoton mászkálásból és csaták végeláthatatlan sorából áll a nagy kaland a Pokémon Legends: Arceusban. Maga a sztori most sem érdemel hosszabb taglalást, a megszokott színvonalat kapjuk, nem többet és nem kevesebbet. Simán elkattintgatható az összes párbeszéd, ha nem vagyunk erre fogékonyak.
Nagyjából 30 óra alatt lehet kivégezni a fő történetszálat, de a keményvonalas rajongók már jól tudják, hogy az igazi móka csak ezt követően kezdődik.
Bőségesen meg lett tömve az Arceus is post game contenttel, egyetlen rossz szavunk sem lehet rá e tekintetben. Anélkül, hogy túlzottan spoileres vizekre eveznénk, érdemes kiemelni, hogy ekkor indulhatunk el levadászni több legendás pokémont is, a hozzájuk kapcsolódó bossharcok pedig az alapjáték legjobb ilyen csörtéit is felülmúlják. Szintén ekkor nyílik lehetőség egy csomó másik pokéedzővel is összemérni az erőnket - és ekkor döbben csak rá az ember, hogy ezek az összecsapások alig képviseltették magukat idáig, noha hiányukat nem éreztük, annyira lefoglalt bennünket az open world játékmenet és a sok újdonság.
Jelvényemet lecsapva az asztalra, a legmélyebb hangomat elővéve teljes bizonyossággal ki merem jelenteni, hogy az Arceus az eddigi legjobb Pokémon-játék, ugyanakkor nem mehetünk el sajnos szó nélkül amellett sem, hogy saját korának játékfelhozatala tükrében az egyik legcsúnyább is. Azért szomorú ez nagyon, mert többször is láthattuk már, hogy a Nintendo Switch ennél messze többre képes, a Pokémon Legends: Arceus viszont nem csak egyszerűen csúnya, tájai nem csupán fájdalmasan sivárak és kihaltak, de például a draw distance egyenesen megmosolyogtató.
2022-ben azt látni, ahogy szépen lassan kirajzolódnak a pokémonok és apróbb pályaelemek a közvetlen közelünkben nem épp az a szint, amit egy ilyen kiváló játék megérdemelne.
Mindettől függetlenül az Arceus egy remekmű, egy csoda, aminek minden apró kis részletét fel kell fedezni, egyedül a szépérzékünknek visz csak be egy alattomos gyomrost. Remélhetőleg a folytatásban (merthogy ezt a vonalat igenis kötelező lenne folytatni) technikai téren is fejlődni tud a Legends, és akkor minden a helyére kerül.
Új pokémonból egyébként nincs sok (illetve ezek egy része csak Hisuian "variáns"), de most őszintén: van már belőlük több mint 900, tényleg nem lesz elég sosem?
