Megváltozott a világ, amikor belecsapódott egy óriási medve, de szerencsére vannak olyan hősök, mint Horatio, aki egy kerítést pajzsként használva, semmitől meg nem rettenve száll szembe fosztogatók hadával, hogy megmentse fiát. Csak egy The Behemoth játék kezdődhet így; a csapat egyedi humorát már a Castle Crashersben és a Battleblock Theaterben is imádtuk, a Pit People pedig minden tekintetben hozza elődei színvonalát. Sok időt töltött korai hozzáférésű játékként, de most végre megjelent a teljes változat, amely valójában még nem a végleges.
Csak a sütiket ne!
A srácoknak nagyon jól megy az, hogy a stílust megőrizve mindig valami teljesen újat mutassanak, új műfajban próbálják ki magukat, és valahogy mindig jól is teljesítenek. A Pit People egy stratégiai szerepjáték, amelyben legfeljebb hatfős, mindenféle csodás alakokból összeállított csapatunkkal vághatunk neki a világnak. Csak maga a történet körülbelül hétórás, és még az utolsó pillanatokban is mutat újat (valószínűleg sokat segített, hogy a sztorit a korai hozzáférés időszaka alatt is szép lassan adagolták, és így bőven volt idejük rendesen kidolgozni a küldetéseket). Nagyjából ugyanazok az elemek ismétlődnek: barangolunk, harcolunk, visszatérünk a bázisra, hogy feldíszítsük és -szereljük hőseinket, ám míg az egyik pillanatban egy űrhajó fedélzetén próbálunk legyűrni egy nagydarab, gonosz fickót, egy másikban azért mészároljuk le egy sütiknek készült öregotthon lakóit, hogy egy Jerkimedes nevű, nem a Nobel-békedíjra hajtó alak ne robbantson fel minket. Ez egyébként azért különösen fájó, mert a sütik a healerek, és saját krémjükből (avagy testükből) adnak másoknak, így csökkentve életerejüket, és visszatöltve másokét. Mégis milyen szörnyeteg lenne képes megöletni épp őket? Hát Jerkimedes.
Az istenadta nép
A csapat egy részét a sztori során megismert karakterekből állíthatjuk össze, a többieket pedig a harcok alatt szedhetjük fel. Egyes figurák kezébe hálót adhatunk, amivel szinte bármelyik küzdelem végén begyűjthetik az utolsó, életben maradt ellenfelet, aki aztán készségesen a mi oldalunkra áll. Nincs bonyolult karakterfejlesztés, a szintlépés automatikus, képességeket nem tudunk javítani, csak a fegyvereket, páncélokat, fejfedőket variálhatjuk. Pont ideális ez azoknak, akik nem akarnak pontelosztogatással órákon át bajlódni, a komolyabb szerepjátékokhoz szokott játékosoknak azonban túl egyszerű lehet ez a megoldás - ahogy a harcrendszer is.
Csetepaté során a brigád tagjainak mi mondhatjuk meg, hova menjenek, de ők döntik el, kire támadnak rá, és kinek az életét töltik újra a hatótávolságukon belül lévők közül. A küzdelmekben lényegében csak pozicionálunk, nincsenek adott pillanatban ellőhető különleges képességek vagy egyéb, hasonló elemek. Vitatható, hogy mennyire jó ez a megoldás; tény, hogy egyszerű így a játék, de egy idő után ellaposodik, elnyújtottnak tűnhet a harc. Néhányszor úgy éreztem, egyes összecsapások túl hosszúak, de akinek a hangulat és a körítés átjön, az talán képes lesz ezt elnézni.
A fő küldetések mellett a Pit People PvP- és kooperatív módot, számos kisebb tennivalót kínál. A teljes változat megjelenése nem azt jelenti, hogy a játék elkészült, a fejlesztők a továbbiakban is bővíteni fogják, és ez az ígéret még jobb ajánlattá teszi. Ha szerettétek a The Behemoth eddigi játékait, ebbe is bátran vágjatok bele - a játékmenet más, de a hangulat, a humor, az igényes megvalósítás ugyanaz, amit a csapattól az elmúlt években megszokhattunk.
