Kisebb létszámú és limitált költségvetésből gazdálkodó stúdiók körében bevett gyakorlat, hogy játékukat előbb egyetlen platformra készítik el, majd azt még további hónapokig, akár évekig csiszolgatják, mielőtt újabb rendszerekre is eljuttatnák. Egyszer a PC, másszor valamelyik konzol a kiindulási pont, és ez bizony sokszor rányomja bélyegét a későbbi átiratokra is, mintegy kijelölve a belőlük kihozható maximum határait. Ezt az utat választotta a Pathfinder: Kingmaker konzolos változataival a korai BioWare és az egykori Black Isle Studios örökségét továbbvinni szándékozó Owlcat Games is. Az iménti párhuzam egyáltalán nem erőltetett, elég csak egy pillantást vetni az orosz stúdió bemutatkozó alkotására, mely külsőségeiben és mechanikái jelentős részében is az ezredforduló környékén megjelent Infinity-motoros RPG-ket idézi.
Ennek oka pedig nem más, mint a Kingmaker hátteréül szolgáló Pathfinder szerepjátékos szabályrendszer, melynek gyökerei a Dungeons & Dragons 3.5-ös kiadásáig nyúlnak vissza. Emiatt hatnak ismerősneka fajok, kasztok, varázslatok és képességek, csupán a körítés változott némelyest. Mindazonáltal érdemes kiemelnünk két jelentős eltérést az átlagos D&D-kalandokhoz képest: először is a felfedezés jóval szabadabbnak mondható, másrészt pedig az aktuális játék alapjául szolgáló modulnak (helyesebben kalandösvénynek) hála kiemelkedő szerepet kap a politikai és gazdasági menedzsment. Magyarán, el kell kormányoznunk a saját birodalmunkat, hacsak nem akarjuk, hogy a gép levegye az uralkodás terhét a vállunkról.
Gond nyomasztja a koronás főt
Nagyjából 8-10 óra, mire eljutunk odáig a történetben, hogy fáradozásaink jutalmaként nemesi címet és birtokot kapjunk. Ekkor egyúttal az is kiderül, hogy patrónusunkat milyen szándék vezérelte, a későbbiekben viszonozhatjuk a szívességet, de akár szembe is fordulhatunk vele. Ám nem ez az egyetlen felgöngyölítésre váró cselekményszál a 100 órát bőven meghaladó kampány folyamán, amelyet még terebélyesebbre pumpáltak a csomagban megtalálható kiegészítők.
Időnk jelentős részében a szépen növekvő és gyarapodó birodalmunk polgárait veszélyeztető fenyegetéseket próbáljuk elhárítani, de a fővárosba rendszeresen visszatérve kereskedelmi és diplomáciai egyezmények, audienciáért folyamodó küldöttek, kisebb-nagyobb jelentőségű ügyek követelik a figyelmünket, s bár a Kingmakernek ez a vetülete is szórakoztató tud lenni a maga módján (társainkat és kalandjaink során megismert NPC-ket juttathatunk pozícióhoz, hogy aztán ők járjanak el a nevünkben), jelentősen rombolja a játékélményt, hogy még mindig ugyanaz az indokolatlanul túlbonyolított, töltőképernyőkkel szétszabdalt menürendszer fogad bennünket, amelyik PC-n is. A folyamatot felgyorsító SSD-vel pedig PS4-en és Xbox One-on értelemszerűen nem számolhatunk.
A választás szabadsága
Érdekes módon az Owlcat srácainak is ugyanaz jutott eszükbe, mint korábban az Obsidiannak, azaz játékuk megjelenése után választható opcióként beépítették a körökre osztott harcot is a bármikor megállítható, valós időben zajló összecsapások mellé. Ám míg a Pillars of Eternity 2: Deadfire-ben a választás végleges, és muszáj új játékot indítanunk, ha meggondolnánk magunkat, addig
a Pathinder: Kingmakerben tetszőlegesen váltogathatjuk, hogy milyen formában vezényelnénk le az ütközeteket, akár a már zajló csetepaté kellős közepén is.
Csak egy gombnyomás az egész, és bizony sokkal elegánsabb az Obsidian megoldásánál. Bár nem tartozik szorosan a témához, nagyon remélem, hogy példát vesz erről a Larian Studios is, mely egyelőre makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy a készülő Baldur's Gate 3 kézitusáinak muszáj körökre osztottnak lenniük.
Ha az óhatatlanul lassabban bonyolódó összecsapásokat eredményező körösítést választjuk, akkor - minő meglepetés! - átláthatóbbá válik a csatatér, tudni fogjuk, hogy ha valamelyik karakterünket odébb navigáljuk, az kiprovokál-e egy támadást a közelben tartózkodó ellenfelektől. És persze az sem utolsó szempont, hogy biztonságosabban célozhatunk a területre ható, ezáltal társainkat és szövetségeseinket is sebző (kivéve ha kikapcsoltuk) varázslatokkal és futótűzzel vagy savval teli flaskákkal, miután a hatás azonnali, a célpontoknak pedig nem áll módjukban kimenekülni a hatókörből.
A sorrend kialakítása ebben a játékban is a karakterek kezdeményezésétől és adottságaitól függ, illetve ha az szolgálja a legjobban az érdekeinket, elhalaszthatjuk a lépést, átadva a terepet az ellenfélnek. Részletes tutorial magyarázza el, hogy melyik akció vesz igénybe egy teljes kört, mit lehet kvázi ingyen kivitelezni, de még azt is, hogy ha meglepetésszerű támadást indítunk, egy bónusz környi előnyt kapunk.
A király meztelen
Tartalom tekintetében nincs különbség a konzolos és PC-s verziók között, utóbbi is megkapta a körökre osztott játékmódot az augusztusi tapasszal, de figyelembe véve, hogy már szeptemberben is ki kellett adnia a csapatnak egy újabb patchet, nyilvánvaló, hogy még két év elteltével is akadnak javításra szoruló hibái a Kingmakernek. Emiatt aztán nem is annyira meglepő, hogy az Xbox One-os változattal töltött napok során egy alkalommal képtelen voltam továbblépni a főmenüből, máskor pedig új helyszínre érkezve a földbe gyökerezett a közvetlenül (tehát az analógokkal és nem kurzoros kattintással) irányított paladinom lába.
A hibrid megoldásokat (a képernyő alján elhelyezett action bart, valamint a ravaszok nyomva tartásával elővarázsolható, kilapított félkörívben kiterített kártyapaklit formázó karakter- és lehetőségválasztókat) kombináló kezelőfelület igényel némi akklimatizálódást, ráadásul nem mindegyik gombot használták - számomra - logikusan a fejlesztők, amikor parancsokat társítottak hozzájuk. Az is csalódásra ad okot, hogy hiába invesztáltunk 4K-s tévébe akár már évekkel ezelőtt, muszáj beérnünk full HD felbontással, továbbá olykor-olykor feltűnő akadozásokat tapasztalhatunk. Ilyesmi jellemzően átvezetők közben fordul elő, amikor pásztázni kezd a kamera. Persze ettől még távolról sem csúnya a játék, egész jól mutat nagy képernyőn a mágikus kartács, és pláne nem élvezhetetlen, ám ha vásárlásra szánod magad, meg kell tanulnod együtt élni a hibáival is, vagy tehetsz úgy, ahogy a PC-sek 2018-óta: várod a következő javítást, és imádkozol, hogy ne okozzon további galibákat.
