Kezdünk végre lepörögni a kártyajáték-őrületről, amit csak azért fura leírni, mert éppen azt jelzi a Pathfinder Adventures, hogy húzzak már egy lapot, dobjak a kockával, és végre verjem péppé azt a goblint, akit vagy tíz perce vár a kártyatemető. Ez a játék viszont a közelében sincs annak az élménynek, amit a mai, divatos CCG-k nyújtanak. Az Obisidian kártyás csodája közelebb áll a Dungeons & Dragonshöz, mint a Hearthstone-hoz.
Fegyverem a szerencsém
A Pathfinder Adventures egy szerepjáték, amelyben egy vagy több hőst kell elkísérned világmegváltó útján. A játékos különböző karaktereket terelgethet, akik, miután elvállalták küldetéseiket, különböző szörnyekkel szállnak szembe a haza és a zsebükben bújó arany védelmében. A csatákat nekünk kell megvívnunk, ehhez pedig kártyapaklikat kapunk, amelyekben találunk segítőket, fegyvereket, varázslatokat vagy fura medálokat. Mikor egyik hősünkkel ellátogatunk egy helyszínre, a terület kiteszi saját kártyacsomagját (az egyes területek ugyanis saját paklival rendelkeznek), majd mi is a magunkét; célunk, hogy az abban található lapok számát nullára redukáljuk, vagy megtaláljuk a benne rejtőző fő ellenfelet, netán a küldetés célpontját.
A helyszínpakli gyakorlatilag a mesélő fegyvertára, amelyből mi emeljük le a lapokat. Minden körben előkerül egy kártya belőle, amely lehet egy számunkra lootnak számító tárgy, egy ellenfélnek számító szörnyeteg vagy egy útakadály. Utóbbi esetben indul a harc, és ahhoz, hogy ne mi kerüljünk a sírásó rosszabbik oldalára, dobókockákkal kell ügyeskednünk. A szörnyek támadóértékénél nagyobbat kell dobnunk; ez megtörténhet a puszta szerencsének köszönhetően is, de jobban járunk, ha saját lapjaink kijátszásával növeljük esélyeinket. Számtalan kártya befolyásolhatja egy találkozó végkimenetelét, de ha Fortuna és stratégiai érzékünk velünk van, akkor elvérzik az ellenfél, és így lekerül egy lap a helyszínpakliból. Ha azonban elveszítünk egy ütközetet, vagy egy eseménylap miatt megsérülünk, akkor mi veszítünk egy lapot a paklinkból. Ha kifogy az összes lap a készletünkből, hősünk elpatkol.
Rengeteg fázisból áll egy kör, számtalan kisebb-nagyobb tényező befolyásolja a játék menetét (például hogy hány oldalú kockákkal dobsz, azok milyen típusú támadási pontokat adnak stb.), ez teszi iszonyatosan taktikus és kihívásokkal teli RPG-vé a Pathfindert. Ezt mi sem mutatta jobban, mint hogy az oktatóküldetésből kikerülve hatalmas elánnal vetettem bele magam a kampányba, amiből egyenesen következett, hogy a helyszínpakliból felpörgött legelső szörny lyukat rúgott a hátsómra erősített páncélba. Érdemes tanulmányozni a kártyáitokat és a hőseiteket, mielőtt csatába indultok.
Mindenki a szerepét játssza
Minden hős egyedi statisztikákkal járul hozzá kis csapatunk sikerességéhez. Ráadásul a vezetők szinteződnek is, és különböző fejlesztési fák kibontásával komolyan befolyásolják a meccsek menetét. Ahogy egyre több küldetést teljesítünk, úgy fejlődnek hőseink, akikből egyébként tetszőleges mennyiségűt vihetünk magunkkal. Egy feladat ugyanis nem egy harcból áll: kedves megbízóink általában egy régióba küldenek, ahol több helyszínt is le kell zárnunk, mielőtt a fő ellenfélre koncentrálhatnánk. A csatákat így egyszerre több karakterrel és több helyszínen folytatjuk, amitől pedig még a sokat próbált DnD-mesterek is leizzadnak. Iszonyatosan mély játékmenetet, több száz órányi kalandozást és véget nem érő gyűjtögetést kínál a Pathfinder, így aki szereti a műfajt, biztosan nem fogja megbánni, ha tesz vele egy próbakört.
