Minden évben készülnek klasszikus horrorfilmek, amelyek a borzongatás és félelemkeltés mellett drámai sztorival, híres, sokat bizonyított sztárokkal és a végén katarzis élménnyel próbálják a néző megrázni - több-kevesebb sikerrel. Emellett azonban a kilencvenes évek végétől rendkívül divatos műfajjá vált a tinihorror film, ahol a főszereplő fiúk és lányok nemrég lépték át a pubertás korszakot, illetve leginkább Kenre és Barbie-ra hasonlítanak. A sztori általában szándékosan nem lépi át a középszerűség szintjét, ahogy a tinisztárok szeme előtt sem az Oscar-díj átadásának nemes pillanata lebeg.
2005-ben a Hydravision nevű francia fejlesztőcsapat azzal az ötlettel állt elő, hogy mi lenne, ha a komolyabb túlélő horrorok mellett (Resident Evil, Silent Hill) készülne egy tini túlélő horror is, amelyben a főszereplők olyan típusú karakterek, mint amilyeneket a Sikolyban láthattunk, és maga a játék is a tinihorror stílusában készült. Ez volt az Obscure. Csakúgy, mint ahogy volt Sikoly 2-3, Tudom, mit tettél tavaly nyáron 2, úgy az Obscure-höz is elérkezett az elengedhetetlen folytatás...
Túlélték
Három évvel az első játék eseményei után az Obscure-t túlélő tinédzserek otthagyták Leafmore High kollégiumának elátkozott folyosóit, és ezúttal a Fallcreek Universityben próbálják túltenni magukat a látottakon. Leginkább azzal ütik el az időt, hogy buliznak, csajoznak (pasiznak) és mariska, békanyalogatás vagy komolyabb drogok helyett inkább egy bizonyos virág szagolgatásával próbálnak eljutni a Nirvanába. Persze a múlt kísérti hőseinket, és a „haverok, buli, fanta" életérzés hamarosan vérfürdővé fajul. Muhahaha. Hát..., ennyi lenne a nyitótörténet - gondolom, sejtitek, hogy Silent Hill-féle karakterfejlődésre, megdöbbentő felfedezésekre vagy játékvégi katarzisra kár is lenne várni. Ez lenne a kisebb baj, a nagyobbik az, hogy még félni sem sokat fogunk.
No para
Bizony, akik arra várnak, hogy miután késő este bezárták a szobájuk ajtaját, vagy nappal gondosan elhúzták a függönyt, hogy egy jót borzongjanak, azok teljesen feleslegesen teszik, ugyanis az Obscure II nagyjából annyira félelmetes, mint a horrorfilmek paródiái. Annyi világos helyszínnel, a félelemkeltés atmoszféráját totálisan hazavágó bugokkal, butaságokkal és gyenge MI-t produkáló szörnyekkel találkozunk, hogy legfeljebb attól fogunk félni, vajon mikor kell visszatölteni az előző játékállást.
Nem fogunk padlót fogni a hihetetlenül eredeti helyszínek kiötlésén sem: iskolában, kórházban, „félelmetes, sötét" erdőben és más elcsépelt helyeken csapkodjuk majd a rémeket.
Az igénytelenség diszkrét bája
Nyilván a befogadótól függ, mire számít egy horrorjátéknál, de ha az Obscure II-t betöltve nem vágysz másra, mint amit a tinihorror filmekben is megszoktál, akkor jól fogsz vele szórakozni. A játék vidáman lopkod össze pár elemet ismert filmekből: találkozunk például a texasi láncfűrészes gyilkossal is. Ezt persze tekinthetjük nagy, nagy jóindulattal hommage-nak, a szinkronhangok viszont egyszerűen csak gagyik: mintha tényleg egy gimi tanulóit kérték volna fel, hogy ugyan, olvassák már fel azt a pár mondatot, persze csak ha ráérnék két óra között a szünetben, ha már elnyomták a vécében sietve elszívott füves cigiket.
Kell egy csapat
Na jó, most hogy szénné cikiztem a játékot, itt az ideje, hogy pár pozitívumról is szót ejtsek. Csakúgy, mint azt első részben, az Obscure II legnagyobb erénye itt is a karakterek közötti csapatmunka. A kamasz tinihősök mindegyike speciális képességekkel büszkélkedhet, és a Hydravision meglepően jól kidolgozott puzzle részeket dolgozott ki ahhoz, hogy hőseink skilljeit minél többször használnunk kelljen. A játék során többek között háztetőkön kell különféle akrobatamutatványokat végrehajtanunk, ajtózárakat kipiszkálnunk, számítógépek rendszerébe betörnünk és így tovább, és így tovább... Persze az elmaradhatatlan szörnyszeletelés ezúttal sem hiányzik a játékból, de ezek a különböző tinikre lebontható speciális feladatok tényleg feldobják a játékot.
„Mindig ketten vannak..."
Bármerre járunk, mindig két hős van velünk, és szerencsére a mellettünk ügető tini MI-je elég jó ahhoz, hogy ne állja el az utunkat, miközben felfedezzük környezetünket. Minden fontosabb helyszínnek van egy olyan része, ahol kis csapatunk piheg: itt tudunk váltogatni a karakterek között. Ez nem csak jópofa feature, hanem tényleg szükséges is, hiszen bizonyos akadályokon csak akkor jutunk át, ha a megfelelő kiscsajjal vagy dudéval vagyunk éppen. Szerencsére ezek a „táborhelyek" elég okosan vannak elhelyezve, így nem kell a fél világot bejárnunk, hogy visszacaplassunk ide.
Az általunk irányított két hős között is időnként váltogatnunk kell egy gombnyomással (hacsak nem a kétjátékos módot választjuk), időnként ugyanis egymás után kell bizonyos távol eső kapcsolókat nyomkodnunk, vagy más módon segítenünk társunkat.
Az igazán szórakoztató rész a kooperatív mód, amikor az egyik tinit egy haver irányítja. A kétjátékos mód igazán feldobja az egyébként időnként kicsit szürke, unalmas és közel sem félelmetes játékmenetet.
B kategóriás grafika
A játék grafikája leginkább a nagy átlagot képviseli: tipikus konzolport, amely inkább PS2m vagy régi Xbox színvonalát üti meg, mint az új generációt. Nem csúnya, de nem is szép: pontosan olyan, mint amilyenre egy ilyen B kategóriás játéknál számíthatunk. Egy-két igazán atmoszferikus helyszínt, illetve grafikus megoldást azért láthatunk, de nem ezt a játékot mutogatjuk majd a haveroknak, amikor az új PC-nkkel akarunk villogni, az biztos. Igaz, így legalább középkategóriás gépeken is gond nélkül futtatható a cucc.
A kameranézetek egy fokkal jobbak, mint az előző részben: ha karaktert váltunk, akkor a kamera ügyesen az éppen aktuális tini háta mögé libben.
Mentenéd, ami menthető? Muhahahaha!
Sajnos az Obscure-nek van egy igen idegesítő hibája, ami ráadásul szándékos megoldás a fejlesztők részéről, úgyhogy rendesen szidtam kedves őseiket játék közben. Nem elég, hogy játékállást csak bizonyos helyeken tudunk menteni, ráadásul csak egyszer tudjuk visszatölteni! Így előfordul, hogy tekintélyes részeket kell újrajátszanunk, ami elmondhatatlanul frusztráló. Hát gratulálok!
Még „szerencse", hogy a játék elég könnyű: rengeteg a felvehető lőszer és egészségügyi csomag, így gyakorlatilag igazi kihívás nélkül rombolhatunk végig a játékon. Talán emiatt is erőltették a készítők ezt a kretén save-rendszert, ki tudja...
GameStar
